Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

Valahol Európában

Gyerekszereplők is színpadra lépnek a Valahol Európában című előadásban

Fotó: Török Ádám/Kolozsvári Magyar Opera

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Krónika

2025. május 07., 15:582025. május 07., 15:58

Ismét gyerekszereplőkkel mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera a Radványi Géza és Balázs Béla filmje alapján készült musicalt Béres László rendezésében.

„Izgatottan készül a társulat, hiszen ez a különleges musical egyszerre szól háborúról, emberségről és reményről.

Az előadás fontos fellépői között szerepel Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, akik jelenlétükkel és ragyogó énekükkel jelentős zenei és színpadi értéket adnak a produkciónak. A gyermekkart Kálló Krisztián vezeti, aki az előadás asszisztens karmestere is, a szervezési feladatokat pedig Takács Aranka, a kórus művészeti vezetője hangolja össze” – olvasható az opera közleményében.

Valahol Európában Galéria

Május 10-én, szombaton láthatja a közönség a musical premierjét

Fotó: Török Ádám/Kolozsvári Magyar Opera

A Dés László zenéjével készült kétfelvonásos előadás rendezője – akárcsak 2013-ben – ezúttal is Béres László.

A musicalt 2013-as premierje után több mint két évig telt ház előtt játszották. Az új előadásban is számos gyerekszereplő lép színpadra.

Dalszövegek: Nemes István

Szövegkönyv: Böhm György, Korcsmáros György, Horváth Péter

Vezényel: Tompa Ábel

Asszisztens karmester és a gyermekkar vezetője: Kálló

Krisztián

Szereposztás:

Simon Péter: Ádám János

Hosszú: Sipos Endre

Suhanc / Éva: Dezső Ágota

Ficsúr: Gergely Elek

Szeplős: Ábrahám Gellért

Egyenruhás: Madarász Lóránt

Tanító: Kincses Márk

Leventeoktató: Varga Attila

Tróger, Sofőr: Kovács Ferenc

A gyerekcsapat:

Kuksi: Marosán Dávid

Pötyi: Keresztes Evelin Dió

Professzor: Toró Tibor

Csóró: Gergely Márton

Sutyi: Pozsár Bernát

Bálint: Ambarus-Egyed Zsombor

Továbbá: Ciotlaus Anna, Csató Eszter, Halász Tünde, Harasza Petra, Hegyi Erzsébet, Jankó Anna, Juhász Márta, Kelemen Hanna, Kintzel Flóra, Kostyák-Szövérdi Anna, Lázár Zsófia, Lőrincz-Szabó Venczel, Marosán Kristóf, Mild-Keresztúri Johanna, Negrea Eliza, Oroszhegyi Farkas Zsombor, Pákai Dóra, Sajgó Rita, Szabados-Erős Rita, Szabados-Erős Rózsa, Szélyes Villő, Szőcs Emma, Szőllősi Brigitta Szofia, Tálas Réka Hanako, Tasnádi Zsófia, Vigh Márton, Zelenka Petra, Zsigmond Fanni.

Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara, valamint Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa.

Díszlettervező: Cristian Gătina

Jelmeztervező: Ledenják Andrea

Koreográfus: Jakab Melinda

További részletek az opera honlapján találhatóak.

korábban írtuk

Újratervezi a Valahol Európában musicalt a kolozsvári opera, gyermekszereplőket keresnek
Újratervezi a Valahol Európában musicalt a kolozsvári opera, gyermekszereplőket keresnek

Újra színpadra állítja a Kolozsvári Magyar Opera a Valahol Európában című, jó pár évvel ezelőtt nagy sikerrel játszott musicalt, amelyhez gyermekszereplőket keresnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést