Az elhatározás akkor született, és tulajdonképpen azután soha nem is tűnt el. Otthon érzem magam a próbákon azóta is, még akkor is, amikor rosszul mennek. Olyankor egy konfliktusos, nehéz otthonom van, de minden otthon sokszínű élményekkel van tele.
 
– Tanulmányait hol végezte, és említene-e néhány, további pályáját befolyásoló élményt, tanárokat, kollégákat, akiknek egy-egy gondolata, gesztusa érdemben befolyásolta eredeti elképzelését?

– Nem mondhatom, hogy van olyan tanár, akit igazán mesteremnek tudnék hívni. A rendezői szakot Kolozsváron végeztem el, és némileg elégedetlen voltam a képzés színvonalával. Olyan ember, kolléga, tanár, akinek a gondolata hatott rám, számtalan volt. Voltak, akiknek társaságában sok időt tölthettem ,és voltak, akik egy-egy fontos mondattal ajándékoztak meg rövid találkozásaink során. Amennyiben az eredeti elképzelés a vélemény lenne, úgy azt nagyon sok minden befolyásolja újra és újra.

Mivel nem egy olyan képzés áll mögöttem, ami egy „kész csomaggal” indított útnak, így azt hiszem, nem is maradt más választásom, mint keresni saját hibáimat, és figyelni azokra a hangokra, amelyek rámutatnak.

– Általában mennyire döntő szempont az ön számára a „mindegy, csak újszerű legyen, más, mint az eddigiek”?

– Nem akarok mindenáron elérni valamit. Persze mindenkinek fontos, hogy friss munkái legyenek, és ezek reflektáljanak a korra, amelyben élünk. A színház a jelen művészete.

– Vannak-e irodalmi preferenciái, úgymond „álomdarabok”, melyeket minél előbb meg szeretne rendezni, vagy bármiféle ellenkezés nélkül elfogadja a rendezésre felkínált művet?

– Vannak olyan darabok, amelyekkel szeretnék dolgozni egy adott pillanatban, de ez a legtöbb rendezővel így van. Álomdaraboknak nem hívnám őket. Az, hogy ilyen szövegek létezzenek egy rendező számára, része a szakmának. Amikor szövegeket keresünk, valahogy érezzük, van-e valami közünk az adott szöveghez. Könnyen lehetséges, hogy egy adott szöveg, amit egy rendező kiválaszt, pillanatnyilag nem megvalósítható, számtalan oknál fogva. Ilyenkor ezek a darabok egy várakozó gyűjtemény újabb darabjaivá válnak, és remélhetőleg eljön a pillanat, amikor mind a körülmények, mind az idő, amelyben majd éppen élünk, kedvez az adott darabnak.

Nem fogadok el bármilyen darabot, sőt eddigi pályám során egyetlen olyan rendezésem volt, amelyben nem egyedül választottam a szöveget. Éppen a Lila ákác volt, amit nem én, hanem a nagyváradi színház művészeti vezetője ajánlott, mondván, hogy olvassam el a példányt, és gondolkodjunk róla. Ez hosszabb válogatási folyamat vége volt, amelyben én is több szöveget küldtem Novák Eszternek, a színház művészeti vezetőjének, és ő is néhányat nekem. Amikor ezt a szöveget átküldte, azt tanácsolta, hogy amennyiben nem érinti meg a szívem, úgy ne nyúljak hozzá. Megérintette.

– Milyen rendezőnek tartja magát? Drákóian szigorúnak, akit kizárólag a saját elképzeléseinek a megvalósítása érdekel, vagy hajlékonynak, aki szívesen elfogad az elképzelésbe beleillő ötleteket, netán a kettő közt félúton, az adott közösség hangulatától is függően, ilyen vagy olyan?

– Semmiképpen nem szeretném az ötletek jogát kizárólagosan sajátommá tenni. Mekkora veszteség volna. A kollégák, akikkel együtt az előadást felépítjük, sokszor ragyogó ötletekkel járulnak hozzá a közös munkához. Nem is beszélve azokról az ötletekről, amelyek a színészi ösztönből születnek, teljesen spontán módon, nagyon sok próba folyamán.

– Veszekedős típus, vagy úgy véli, szép szóval könnyebben elérhető bármi?

– Azt hiszem, egyik véglethez sem tartozom. Természetesen akad olyan pillanat, amikor adott helyzetben valamilyen mértékű konfliktus jelenik meg, és ezt nem is démonizálnám, hiszen minden együttlétben, egymásrautaltságban óhatatlanul megjelennek konfliktusok. Azt hiszem, ezek nagyon sok esetben nem zárják ki a kölcsönös tiszteletet, ezért mindenképp lehetséges kellő távolságtartással jelen lenni ilyen helyzetekben. Mindemellett fontos számomra, hogy a próbafolyamatok alatt sok legyen az olyan nap, amely az egész közösség számára örömre ad okot, és ez nem tud folyamatos konfliktusban kiteljesedni.

– Vannak-e elképzelései prózai alkotások dramatizálására, szokta-e úgy érezni, hogy lehetne gazdagabb a drámakínálat? Ugyanehhez a témakörhöz tartozóan: foglalkoztatják-e a régi szövegek mai nyelvre „átigazítása”, illetve idegen nyelvű régi szövegek újrafordítása?

– Most tervezünk egy előadást Székelyudvarhelyen, ami egy novellafüzér dramatizált, némileg átalakított anyagát használja szövegként. Nem zárom ki, hogy lesznek még alkalmak, amikor újból prózai anyaghoz nyúlok. A próza nehézségei izgalmasak számomra, persze az adaptáció nagyon bonyolult, ugyanakkor rendkívül izgalmas folyamat. A sepsiszentgyörgyi színházban tavaly színre vitt Társadalom támaszai című előadás szövegkönyvét „frissítettem”, a darab végén egész komoly változtatásokat eszközöltem. Nem tartom elfogadhatatlannak, hogy a dráma szövegéhez hozzányúljunk adott próbafolyamat alatt. Persze érdekel a klasszikus szövegek újrafordítása, hiszen az idegen nyelvű szöveget amúgy sem ismerheti meg a közönség csak fordítás formájában. Minden fordítás tükrözi valamelyest a kort, amelyben a fordító élt, saját nyelvét, talán némileg személyiségét is. Vagyis a kérdés nem az újrafordítás, hanem inkább az, hogy melyik fordítással dolgozik egy elő-
adás, esetleg több létező változatot használva készül el az előadás szövegkönyve.

– Nem titok, hogy ez a beszélgetés a virtuális térhez köthető, mivel jelenleg épp Sepsiszentgyörgyön rendez, én pedig Nagyváradon élek. De ezek a távolságok ma már – szerencsére – nem okoznak gondot, mégis érdekelne, nem volna-e jobb egy állandó társulattal dolgoznia? És visszatérnék a beszélgetésindító gondolathoz, a rend és a rendezés közti kapcsolathoz: munkáit, rendezői utasításait a rendrakáshoz vagy az utóbbi idők kedvelt káoszteremtéséhez tartja-e közelebbinek?

– Nagy örömmel dolgozom az ország különböző színházaiban. Azt kell mondanom, hogy mindegyik helyen, ahol eddig volt szerencsém dolgozni, számomra fontos találkozásokat éltem meg, és azt hiszem, szegényebb életem lenne, ha ezek kimaradtak volna. A terv az volt, hogy november végén mutattuk volna be Szentgyörgyön Martin Crimp A többit már láttad a moziban című darabját. Most minden energiámmal erre a munkára koncentrálok. Ezután Székelyudvarhelyen rendezek az év végén és jövő év elején, folynak tárgyalások több színházzal is a továbbiakról.

Jelenleg úgy érzem, nincs okom panaszra. A váradi színházban remélem, minél előbb újra megfordulhatok, mert mind a várossal, mind a társulattal egyre szorosabb kapcsolat alakult ki. Persze a következő előadás sikerét én is csak remélhetem.

Természetesen sok gyenge produkció is készül, de egy előadás sikere avagy sikertelensége rengeteg tényezőtől függhet.