Fotó: Jakab Mónika
Örök nyugalomra helyezték pénteken a kolozsvári születésű Veress Zoltán és Veress Telegdi Magda íróházaspár hamvait a kincses városbeli Házsongárdi temetőben – olvasható a Helikon irodalmi folyóirat honlapján.
2023. június 23., 16:272023. június 23., 16:27
2023. június 26., 11:552023. június 26., 11:55
Veress Zoltán és Veress Telegdi Magda Kolozsváron született, 1985-ben elhagyták az országot. Veress Zoltán Stockholmban hunyt el 2013-ban, Veress Telegdi Magda szintén Svédország fővárosában 2014-ben.
Veress Zoltán 1936. február 25-én született Kolozsváron, író, költő, műfordító volt.
Ezért a kettős politikai elmarasztalhatóság miatt mindvégig szorongatottabb helyzetben voltak, mint a velük együtt elítélt társaik. Ez vezetett végül ahhoz, hogy végső kétségbeesésükben Svédországba menekültek.
Veress Zoltán tanulmányait megszakításokkal folytatta: a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakjáról kizárták politikai múltja miatt (ahol végül 1974-ben, levelező tagozaton szerzett oklevelet).
Veress Zoltán író, költő, műfordító (1936. Kolozsvár – 2013. Stockholm)
Fotó: a Helikon folyóirat fotóarchívuma
A Hét munkatársa, az Utunk korrektora és a Korunk szerkesztője is volt ezekben az években. 1965-ben elnyerte a Romániai Írók Szövetsége prózadíját, 1975-ben a Kolozsvári Írók Egyesülete díját. 1985-ben feleségével és két unokájával kitelepedtek Svédország fővárosába. Nyugdíjazásáig a stockholmi postában dolgozott. 2013. február 4-én hunyt el Stockholmban.
Telegdi Magda 1937. június 5-én született Kolozsváron, műfordító, prózaíró volt. Férjéhez hasonlóan ő is két évet börtönben töltött a diákszervezkedések tagjaként. Szabadulása után érettségizett, majd tisztviselő volt egy, a Könnyűipari Minisztérium alárendeltségébe tartozó kolozsvári vállalatnál (Baza MIU), gépírónő a Korunknál (1962–69), tisztviselő az Utunknál (1984–85).
Önálló művei: Nyugtalan színek (novellák, Marosi Péter előszavával. Buk. 1966 = Forrás); Útvesztő (regény, uo. 1969); Gombáskönyv (Veress Magda néven, uo. 1982). Műfordításai: Ecaterina Oproiu: 3 x 8 meg a végtelen (Buk. 1977); Ion Agârbiceanu: Dura lex (Veress Zoltánnal, Kv. 1979).
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idén is bejárja az országot Caravana TIFF Unlimited elnevezésű projektjével.
Kezdődik a Krassó-Szörény megyei Szörényordason (Gărâna) az immár 27 éves múltra visszatekintő Gărâna Jazz Fesztivál, amely csütörtöktől vasárnapig tart.
A temesvári Ceau Cinema nemzetközi filmfesztivál életműdíjjal tiszteleg Elek Judit magyarországi filmrendező, forgatókönyvíró előtt.
A közönség zene iránti szeretete hívta életre a SepsiClassic komolyzenei fesztivált, mely immár két éve színesíti Sepsiszentgyörgy kulturális rendezvényeinek egyébként is színpompás palettáját.
Erdély épített örökségének talán legismertebb gyöngyszeméről, a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templomról szól a Híradó.hu Értékek útján című videósorozatának legújabb része.
Magyar filmeket vetítenek Temesváron a napokban, a július 7-ig tartó rendezvénysorozat keretében több friss alkotást láthat a közönség – közölte a szervező Liszt Intézet Bukarest.
Csíkszeredában mutatja be természetfotókat felsorakoztató kiállítását a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ).
Július 3-tól várják a klasszikus zene iránt érdeklődő közönséget az idei Farkas utcai nyári hangversenysorozatra. A kolozsvári koncertekre szerda esténként 19 órától kerül sor a Farkas utcai református templomban.
Soha nem látott számú közönség- és szakmai díjat adtak át a szatmárnémeti Harag György Társulat június 29-én tartott, az ünnepi évadot lezáró gáláján.
Elhunyt vasárnap 87 éves korában Ileana Stana Ionescu színésznő. Halálhírét a Bukaresti Nemzeti Színház jelentette be a Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)