Ma sincs nyugtuk a 80 éve eltemetett magyar honvédeknek. Miközben a 2015-ben kihantolt magyar katonák földi maradványai 9 éve egy falusi kápolna sarkában várják az újratemetést, a kolozsvári magyar katonasírokat román trikolórral aggatták tele.
A Házsongárd Alapítvány szeretettel várja az érdeklődőket az Atlas Házsongárd című kiállítás megnyitójára augusztus 16-án, csütörtökön 15 órakor Kolozsváron, a Szabók tornya kiállítóterében.
Átadták pénteken a Mikó-Rhédey-kriptát a kolozsvári Házsongárdi temetőben, melynek restaurálását a Házsongárd Alapítvány szorgalmazta és felügyelte.
Örök nyugalomra helyezték pénteken a kolozsvári születésű, Svédországban elhunyt Veress Zoltán és Veress Telegdi Magda íróházaspár hamvait a kincses városbeli Házsongárdi temetőben – olvasható a Helikon irodalmi folyóirat honlapján.
Átadták a magyar állam támogatásával megújított Bethlen-kriptát a kolozsvári Házsongárdi temetőben péntek délben. Előtte történeti előadás idézte fel gróf Bethlen Bélának, Észak-Erdély 1944-es polgári kormányzójának az életét.
Hétfő délután vesznek végső búcsút Sipos Lászlótól, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett erdélyi festőművésztől, grafikustól.
Gergelyné Tőkés Erzsébetet, a Házsongárd Alapítvány igazgatóját 80. születésnapján köszöntötték csütörtökön Kolozsváron. Az ünnepeltet Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lévai Anikó is köszöntötte.
Nem raktak még rendet a közterület-fenntartó vállalat munkatársai a kolozsvári Házsongárdi temetőben a múlt vasárnapi vihar után – számolt be a Știri de Cluj.
Bővített, átdolgozott változata jelent meg a Háromszéki jelesek a Házsongárdi temetőben című kötetnek, amelyet a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megyei Művelődési Központ adott ki a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában.
Méltó kerettel egészült ki a kolozsvári Házsongárdi temető legnagyobb és legimpozánsabb síremléke, gróf hídvégi Mikó Imre nyughelye. A csütörtöki avatóünnepségen elhangzott: Mikó Imre a 19. század olyan alakja, aki megérezte és megértette a nemzeti identitás megőrzésének azon alaptézisét, miszerint ma
Magyarország kolozsvári főkonzulátusán díjazták a Házsongárdi temetőt önkéntes alapon gondozó diákokat. A Házsongárd Alapítvány elnöke, Gergelyné Tőkés Erzsébet úgy gondolja, hogy a több mint 600 sírhelyet rendben tartó középiskolások munkája példaértékű a jövő generációján
Úgy ismerik a Házsongárd zegzugait, mint a tenyerüket, kapával, virággal felszerelve vonulnak a labirintusszerű sírkertben. Ők a kolozsvári magyar iskolák diákjai, akik önkéntes alapon gondozzák a jeles személyiségek nyughelyeit.
Egy méltatlanul elfeledett szobrászművész, Kolozsvári Szeszák Ferenc (1881–1919) életművének jelentőségére hívta fel a hétvégén a figyelmet a Házsongárd Alapítvány a Kolozsvári Magyar Napokon.
A Házsongárdi temetővel kapcsolatos történeteit és gondolatait osztotta meg a közönséggel Kádár Magor, Újvári Dorottya és Jakab Albert Zsolt a kolozsvári Vallásszabadság Házában tartott kerekasztal-beszélgetésen.
A Házsongárdi temető irodalmi emlékezetét kutató tanácskozást és költészeti minifesztivált rendeznek május 22-én és 23-án Kolozsváron – közölte a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) az MTI-vel.
Önkéntesen, több éve tartó kezdeményezés és verseny keretében gondozzák jeles magyar személyiségek sírját a kolozsvári Házsongárdi temetőben a kincses város öt magyar tanintézetének középiskolás csapatai.
Finály Henrik történészre és Melka Vince festőművészre emlékeztek kedd délután Kolozsváron a Házsongárd Alapítvány szervezte rendezvényen.
Ünnepélyes keretek közt adták át szerda délután a Házsongárd Alapítvány által helyreállított Biasini-kriptát a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Az eseményen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter nyitotta az ünnepi beszédek sorát.