Sokféle eszközzel tartottam eddig elképzelhetőnek az autonómiáért vívott küzdelmet, de kerékpárral speciel nem. Úgy tűnik azonban, hogy csupán nekem ennyire szegényes a fantáziám. A Tour de France kerékpáros-körverseny mintájára lelkes emberek székelyföldi körversenyt szerveztek – erre a Kovászna megyei közgyűlés egyik román tagja azonnal megkongatta a vészharangokat, attól tartva, hogy a székelyföldi tour nem más, mint maga a nagy sátán, minden erdélyi...
Ha én most Sepsiszentgyörgyön élnék, nagy valószínűséggel rászoknék a frissen fejt házitej fogyasztására. Bár gyerekkoromtól kezdve határozottan utálom azt a fehér, víznél valamivel sűrűbb folyadékot, aminek enyhén istállószaga van, ha nagyon muszáj is csak az ultrán ultra pasztőrözött változatot vagyok hajlandó kortyonként, orrbefogva meginni belőle, de most rászoknék. Ha addig élek is.
Azért az mégis tűrhetetlen, hogy az erdélyi magyar sajtó ilyen keveset foglalkozik az Egyesült Államok – talán – leendő elnökével, Barack Obamával. Pedig az afro-amerikai jelölt épp végighaknizza a fél világot, meglehetősen szerénytelen pretenciókkal – szegény németeknek alig sikerült lebeszélniük arról, hogy Berlinben a Brandenburgi kapunál tartson beszédet –, ígérve fűt-fát, világbékét, valamint az emberek és fajok közti falak leomlását.
Láncra vert anyám puha, saját selymes szőrével bélelt fészkében láttam meg a napvilágot két évvel ezelőtt a második fészekalj negyedik fiaként. Csodálatos kölyökkorom volt abban a nagy udvarban, ahol más állatok is éltek. Bár szörnyen féltem a baromfiudvar urától, a kakastól, jókat szórakoztunk testvéreimmel a buta tyúkok riadalmán, mert valahányszor barátkozni próbáltunk velük, nagy kárálással menekültek előlünk. Pedig nem akartuk bántani őket…
Néhány hónappal ezelőtt Ján Slota, a szlovákiai politikai paletta magyargyűlöletéről hírhedtté vált meghatározó figurája azt találta ki, hogy a szlovák nemzeti öntudatot erősítendő, kettős kereszteket állíttat Szlovákia-szerte, hogy elriassza az ország felett köröző „hülye magyar turulokat”.
A fene gondolta volna akkor, hogy a honfoglaló magyarok által totemállatként tisztelt madár nem csupán a bibliai özönvízért is a magyarokat felelőssé tevő...
Tudom, sokan mondták, hogy nehéz lesz, de ennyi nyűgre-bajra azért nem számítottam. Napok óta nem alszunk, teljesen egybefolynak az éjszakák és a nappalok. Mintha pontosan tudná, mikor szundikálunk el, és ahogy elnyomna az álom, egyből rákezd a nyivákolásra és a gőgicsélésre – ráadásul akkor sem hagyja abba, ha a párom az ölébe veszi.
Három napja tüzel a macskánk.
Költözöl. Régi szobádban fokozatosan minősül át renddé a káosz. Középen táskák halmaza. A sarokban szemeteszsákok. Sorban veszed elő dolgaidat. Megnézed, értékeled, döntesz, hogy táskába vagy szemétbe valók. Most veszed észre igazán, mennyi fölösleges holmid van. Üres tollak, régi számlák, törött öngyújtók… Átismétled az utolsó két évet. Minden darabról eszedbe jut valami. Olyan dolgokat is elraksz, amit egyébként kidobnál.
Évekkel ezelőtt történt, amikor nyugat-európai fiatalok kb. hatvanfős csoportja a Gyergyóújfaluhoz tartozó libáni erdő egyik tisztásán vert tanyát a természetközeli életvitel gyakorlása végett. A táborozásuk idején többek közt előbb kemencét készítettek, majd a maguk sütötte kenyeret fogyasztották, a forrásvizet a közlekedő edények elve alapján úgy elvezették, hogy még tusolójuk is volt. A szemetet szelektíven gyűjtötték, és igyekeztek úgy élni...
Most már jó néhány év telt el, és P.-ről – hozzám legalább is – nem sok hír érkezett. Úgy gondolom, nincs is Európában – húszéves korától állítgatja a karóráját a különböző időzónák után, először csak hatvanperces eltolódásban élt, aztán a tizenkettes és a mánusok közti rés egyre szélesedett, ahogy P. – mindig nyugat felé tartva – egyre több országhatáron láttamoztatta útlevelét. Amikor az utolsó hátrahagyott telefonszámon...
Fölpezsdült az ereimben a zöld vér. Már látni az alagút végén a fényt, sikerült fölvergődni a szakadék peremére, és biztos vagyok benne: hamarosan ismét büszkén lengedez a zöld-fehér zászló az európai labdarúgás bércein. (Na tessék: a megindultságtól még az átlagosabbnál is plasztikusabb képzavarokat vagyok képes alkotni.)
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy fölöttébb büszke vagyok a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyra és mindenre, ami abban az épületben vagy az ott működő intézményben zajlik. Azt viszont már kevesebben tudják rólam, hogy negyven évvel ezelőtt, a kastély szomszédságában felnövő gyermekként, pajtásaimmal közösen az első „régészek” egyike is voltam.
Szinte röstellem, hogy ismét a dohányzást kell választanom kicsiny glosszám tárgyául. A helyzet azért kellemetlen, mert annak ellenére, hogy magam is rabja vagyok a cigarettának, senkit nem szeretnék dohányzásra buzdítani, ebből kifolyólag a témát is kerülném, ha lehetséges.
A komoly problémát a kikötőre néző kiskocsmában beszéltük meg, ásványvíz és importsörök mellett. Arról lenne szó, mondta Csárli, hogy tavaszra két új motort kell venni a hajóba.
Nem tudom, ki hogy van ezzel, de tapasztalatom szerint a posta az az intézmény, ahol majdnem „sértetlen állapotában” konzerválódott a régi rendszer. Valahányszor betérek oda, mindig megcsap az 1980-as évek odvas szaga, a kígyózó sorok láttán pedig a rosszullét környékez.
Akkor végre helyreállt a világ rendje. Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntött, és ítélete szerint sérül a véleménynyilvánításhoz való szabadsága annak, akit önkényuralmi jelkép nyilvános használata miatt szankcionálnak. Az ítélet annak nyomán született, hogy Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke ellen a Fővárosi Bíróság jogerős elmarasztaló ítéletet hozott, mivel egy köztéri rendezvényen vörös csillagot tűzött a zakójára,...
Feltételezem, hogy sokan közülünk megtapasztalták már, hogy a hülyeségnek, a parasztságnak, nemtörődömségnek nincs határa. Egyszerűbben talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy egyes embertársainkat a legkisebb mértékben sem érdekli, hogy tetteiknek milyen következménye van, sőt igazából azt a mentalitást alkalmazzák, miszerint hagyják őt élni, és mindenki fogadja el a helyzetet. Õ már csak ilyen.
Lassan megszokottá válik mindannyiunk számára, hogy a Budapesten rendezett bármilyen népesemény bármikor véres tömegverekedéssé fajulhat. Megszokta már ezt a hatéves fiam, Hunor is.
Apa, az autó mivel megy? Benzinnel, manó. De mi a benzin? Olyan folyadék, amelyet betöltünk a kocsi tartályába, onnan a motorba folyik, ahol elég, és az ebből keletkező erő hajtja a kocsi kerekeit. Nekünk csak az útra és a kormányzásra kell figyelnünk, s közben gázt adni, néha pedig fékezni is.
Látogatottsági adatok