P., a fehér egér

viszont ha én megtalálom, mondjam neki, hogy várja egy vastag barna boríték, ezenkívül tartozik két font harminchattal, a tehéntúró árával. Amin eléggé csodálkoztam, mivel egyrészt tudtommal P. mindig utálta a tehéntúrót, másrészt akkoriban volt rá elég pénze, hogy kifizesse, ha időközben mégis megszerette volna. P. ugyanis – állítása szerint – a bolygó legjobb melójára bukkant. Beállt kísérleti egérnek. Mely pályán – az új élmények iránt tanúsított nyílt magatartásának köszönhetően – igen gyorsan avanzsált. Pár röpke hónap alatt eljutott a legegyszerűbb, testreflexeket és a pupilla alakváltozásait tesztelő alapszintről a kísérleti egerek Mekkájába: az egyes fázisú klinikai vizsgálatok osztályára. Ahol szerződést kell aláírni a gyógyszergyár laborjával, hogy ha a kísérlet során kimúlsz, nem pereled be őket – amit P. eléggé magától értetődőnek talált –, és különféle, a piacra dobás előtt álló gyógyszereket kell beszedni, vér- és vizeletminták tucatját ajánlva fel a tudománynak. Természetesen ijesztő és nem hétköznapi hülyeségnek találtam P. új életcélját, de ezt – ismerve az ijesztő és nem hétköznapi hülyeségek iránti vonzalmát – meg sem próbáltam elmagyarázni neki. Azért, hogy mégse hagyjam a baráti jóakarat jele nélkül, megkérdeztem, meddig akar elmenni a kísérletekben. Hogy mikor mondja a fehér köpenyes alkimistáknak: ezt már nem. Azonban P.-vel lehetett beszélni. Váltig hajtogatta, hogy rátalált a legjobb pénzkereseti lehetőségre, meg hogy hatalmas jövőt lát a gyógyszeriparban, és a világnak soha nem volt nagyobb szüksége tablettákra, kúpokra és kapszulákra, mint manapság.
A képernyőn a világ legolvasottabb napilapjainak szalagcímei futnak. Kíntól és emberi ostobaságtól tocsogó hírek Csecsenföldről, Pakisztánból, Kínából, Romániából és Közép-Amerikából. Lehet, hogy P.-nek igaza volt?