2012. október 09., 08:222012. október 09., 08:22
„Nem látom jelét, hogy növekedne a valuta leértékelődésének kockázata” – jelentette ki az EKB igazgatótanácsa német tagja, Jörg Asmussen. Az EKB pénzügypolitikája abból a feltételezésből indul ki, hogy „jövőre az infláció 2 százalék alá csökken” – mondta Asmussen, hozzátéve: az EKB gondoskodik róla, hogy az euró stabil valuta maradjon.
Az euróövezetben szeptemberben átlagosan 2,7 százalékra nőtt a tizenkét havi infláció az augusztusi 2,6 százalékról, az EU statisztikai hivatalának előzetes becslése szerint. A csekély gyorsulást a tavaly szeptemberinél 9,2 százalékkal magasabb üzemanyagárak és a 2,9 százalékkal emelkedett élelmiszerárak okozták, vagyis főleg importárak, amelyekre az EKB pénzügypolitikájának nincs hatása. Mindazonáltal a tizenkét havi infláció így is elmaradt a tavaly szeptemberi 3,0 százaléktól. Közben a nem energiaipari termékek drágulása, szintén éves egybevetésben, 0,8 százalékra lassult az augusztusi 1,1 százalékról, a gazdasági növekedés további gyengeségét jelezve. Így a tartós, belső árnyomást mérő maginfláció szeptemberben is igen alacsony maradhatott az augusztusi 1,7 százalékos tizenkét havi ütem után, amely egyéves mélypont volt.
Az EKB pénzügypolitikája elvileg legföljebb 2 százalékos tizenkét havi inflációt céloz meg. Az euróövezetben átlagosan 0,2 százalékos gazdasági visszaesés volt a második negyedévben az előző negyedévhez képest, és 0,5 százalékkal csökkent a teljesítmény az egy évvel azelőttihez képest, az EU statisztikai hivatalának utolsó becslése szerint. Az euróövezet összesített hazai összterméke (GDP) idén 0,4 százalékkal csökkenhet, jövőre 0,2 százalékkal nőhet.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.