A nagyváradi gyárban 250 fő dolgozik
Fotó: Amersports.com
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
2025. május 06., 18:072025. május 06., 18:07
Az Eurobusiness II ipari parkban 6 millió eurós beruházással felépített nagyváradi üzemben síkötéseket gyártanak. A vállalat két évtized után tér vissza a síkötések házon belüli gyártásához. A 12 ezer négyzetméter alapterületű gyárban 250 fő dolgozik.
„Ez egy jelentős mérföldkő számunkra, mely rámutat a gyártási kapacitásunk erősítését célzó elkötelezettségünkre” – nyilatkozta Stefan Leberbauer, az Amer Sports téli sportokért felelős alelnöke.
A cégvezetés azt is bejelentette, hogy megvásárolta az ugyancsak sífelszereléseket gyártó Savrom Mulaj Kft.-t, mely korábban az Amer Sports beszállítója volt. A Savrom dévai gyárában 100 fő dolgozik, a cég 2023-as árbevétele 36,25 millió lej volt.
amikor megvásárolta a Hunyad megyei Szászvárosban található, síbakancsokat gyártó Chimsport üzemet. 2023-ban az Amer Sports RO-nak 554 dolgozója volt, és 254 millió lej árbevétel mellett 3,2 millió lej adózás előtti eredményt ért el.
Románia egyre feljebb kerül az európai üzemanyagárak rangsorában a jövedéki adó és az áfa emelése után, különösen a gázolaj esetében.
Egy nappal azután, hogy a legolcsóbb áramszolgáltató, a Hidroelectrica bejelentette, az ellátási ár emelkedése várható, Románia legnagyobb áramtermelője cáfol, és azt állítja, hogy nem fontolgat semmilyen áremelést.
Huszonnégy óra alatt több mint 600 önéletrajzot töltöttek fel a gazdasági minisztérium honlapjára az állami vállalatoknál vezetői pozíciók iránt érdeklődő szakemberek – közölte pénteken a szaktárca.
A PNRR-be foglalt beruházások egy részének a felfüggesztése gazdaságilag kockázatos és politikailag problematikus, ugyanakkor gyengíti Románia brüsszeli tárgyalási pozícióját – figyelmeztetett pénteken az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Elhalasztja a kormány az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását.
Bírálta csütörtökön a Facebook-oldalán a magánnyugdíj-kifizetéseket szabályozó törvénytervezetet Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter.
Tényleg nyakunkon a recesszió? Ha igen, milyen hatással lesz a mindennapjainkra? – tettük fel a kérdést Bálint Csabának, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa tagjának, akit a deficitcsökkentő intézkedések hatásairól is faggattunk.
Román céget vásárolt fel az osztrák acélipari nagyvállalat, a Voestalpine Group – számolt be Economedia.ro gazdasági portál.
szóljon hozzá!