A sepsiszentgyörgyi vállalkozók mindössze egynegyede él a lehetőséggel, hogy visszaigényelheti ingatlanadója egy részét. Az önkormányzat de minimis programját lebonyolító megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke úgy véli, a program ennek ellenére sikeres.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a román gazdasági minisztérium közös munkacsoportjainak felállítását jelentette be csütörtökön a bukaresti gazdasági szaktárca, amely három témában működik együtt a nemzetközi intézettel.
Három romániai régió is az Európai Unió tíz leggyengébbje között szerepel az Európai Bizottságnak a regionális versenyképességet górcső alá vevő jelentésében, az ország nyolc régiója közül öt pedig a megszerezhető 100 pontból még 10-et sem ért el.
Októbertől a hollandiai Eindhoven felé is indít járatokat a nagyváradi repülőtérről a Ryanair. Az ír légitársaságnak ezzel négy külföldi járata lesz Bihar megye központjából, ahonnan Milánóba, Barcelonába és Londonba is lehet repülni március végétől.
Az egységes bértörvény külön fejezetben foglalkozik a magas rangú tisztségviselők, a polgármesterek és az alpolgármesterek bérével, amelyet az átlagfizetés alapján számolnak majd ki – nyilatkozta szerdán Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter.
A könnyűipar sínyli meg a leginkább a minimálbér emelését, de a háromszéki „nadrágok völgyében” a szakemberek szerint egyelőre nem kell attól tartani, hogy elmaradnak a megrendelések.
A képviselőházon múlik most már a devizahitelesek megsegítése, miután a szenátus hétfőn elfogadta az RMDSZ törvénytervezetének módosításait.
Mégsem tervezi megkétszerezni a kormány a 4000 lejesnél kisebb közalkalmazotti fizetéseket. Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter Facebook-bejegyzésben „pontosított”.
Februárban éves összehasonlításban háromszorosára, 67 400-ra nőtt a forgalomba helyezett használt járművek száma Romániában, miután eltörölték a környezetszennyezési adót.
Miután sokan úgy értelmezték, hogy már július elsejétől a jelenlegi kétszeresére nőnek a 4000 lejesnél alacsonyabb közalkalmazotti fizetések, hétfőn jelezék, nem egyszerre valósulnak meg a Lia Olguța Vasilescu által a hét végén bejelentett intézkedések.
A Dél-Erdélyen áthaladó A1-es autópálya újabb 15 kilométeres bánsági szakaszát adták át a forgalomnak – a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) közleménye szerint az Igazfalva–Marzsina-szakaszt hétfő délutántól lehet igénybe venni.
Nagy sürgés-forgás volt az erdélyi és partiumi látványosságokat népszerűsítő standoknál a budapesti Utazás 2017 kiállításon.
Romániában lakosonként alig három centiméternyi autópálya épült 1989 óta, háromszor kevesebb, mint Bulgáriában és hatszor kevesebb, mint Magyarországon – derült ki a România Liberă napilap internetes kiadásában hétfőn közzétett elemzésből.
Hétfőtől megkezdi a munkaügyi tárca az egyeztetéseket a szakszervezetekkel az egységes bérezési törvényről.
A környezetvédelmi bélyegilletéket nem helyettesítik más adóval – jelentette ki pénteken Daniel Constantin miniszterelnök-helyettes, a Demokraták és Liberálisok Szövetségének (ALDE) társelnöke.
Mintegy tíz, többségében székelyudvarhelyi szoftvercég képviselteti magát a U-Hubban, ami a tavaly novemberben megalakult Székelyudvarhelyi IT Park Projekt részeként jött létre, és a székelyföldi IT Plusz Klaszterrel működik együtt.
A Brassó megyei önkormányzat nem adja fel a harcot, folytatódik a munka a Brassó-Vidombák nemzetközi repülőtéren.
Önálló standdal van jelen a három székely megye – Hargita, Kovászna és Maros – a budapesti Utazás 2017 kiállításon, amelyre a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) is önálló standdal érkezett.