Fotó: Boda L. Gergely
Nem mondanak le a nagyszabású tiltakozó akciókról a romániai fuvarozók: ezúttal azt követelik, hogy ha már életbe lép az üzemanyagok extra jövedéki adója, akkor – külföldi mintára – a közúti szállítóknak legalább térítsék meg az így befizetett összegek egy részét.
2017. szeptember 06., 13:182017. szeptember 06., 13:18
Az üzemanyagok után befizetett jövedéki adó egy részének megtérítését kérik a romániai fuvarozók azt követően, hogy a kormány elfogadta a sürgősségi rendeletet, amellyel két ütemben, szeptember 15-étől és október elsejétől is 0,16-0,16 lejjel nő a gázolaj és a benzin literenkénti jövedéki adója.
– szögezi le közleményében a romániai közúti fuvarozókat tömörítő FORT szövetség.
A Mihai Tudose kormányfőhöz intézett levélben ugyanakkor arra is ráirányítják a figyelmet, hogy kevesebb mint tíz nap múlva a romániai fuvarozók ugyanabba a helyzetbe kerülnek, mint 2015–2017-ben, amikor „a nemzetközi porondon szállítók Románián kívül tankoltak (ahol az áfa és a jövedéki adó egy része is visszaigényelhető), a rabul ejtett piac pedig csökkenteni fogja a flotta bővítésére irányuló beruházásokat, a humánerőforrását”.
de ide tartozik a megyeközi személyszállítás, a megyén belüli személyszállítás, és a különjáratok is” – fogalmaznak a FORT illetékesei.
A munkáltatói szövetség a helyzet rendezése érdekében egy munkacsoport létrehozását kéri, amelyben azt szeretnék, ha a pénzügyminisztérium és a fuvarozói munkáltatói szövetségek képviselői egyaránt helyet kapnának, hogy
„Egy ilyen intézkedéssel nőnek a költségvetés bevételei, de a romániai fuvarozók is versenyképesek maradnak, és továbbra is itthon fognak tankolni, kiterjedtebb lesz a méltányos verseny, az adócsalás és az illegális gázolaj-értékesítés pedig visszaesik” – szögezi le a FORT közleménye.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!