Fotó: Veres Nándor
Az év első hét hónapjában 8 százalékkal nőtt a romániai ipari termelés a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte kedden az országos statisztikai intézet.
2017. szeptember 12., 13:462017. szeptember 12., 13:46
A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 8,7 százalékos volt. Valamennyi ágazatban növekedést jegyeztek, így a feldolgozóiparban a termelés 8,6 százalékkal nőtt, a kitermelőipar 3,3 százalékkal bővült, míg a villamos és hőenergia, gáz termelése, illetve szolgáltatása 2,2 százalékkal emelkedett.
A statisztikai intézet hétfőn közölte, hogy az iparvállalatok árbevétele 10,4 százalékkal nőtt a tavalyi bázisidőszakhoz képest. Az új ipari megrendelések is 11,5 százalékkal emelkedtek a vizsgált időszakban.
Az ágazat az idén ismét jól teljesít. Tavaly 1,7 százalékkal nőtt az ipari termelés, miután a megelőző két évben folyamatosan lassult a növekedése. A kormány az idén 5,6 százalékos GDP-bővüléssel számol.
Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
szóljon hozzá!