Még ha nem is állhat mindig mellette, egy szülő nem bújhat az ujja mögé, azt állítva, nem tehet arról, hogy csemetéje alkoholizál, kábítószert fogyaszt – ráadásul ezzel egy időben még volán mögé is ül.
A fontos az lenne, hogy a két fél próbáljon meg közös projektekben megállapodni, és aztán neki lehetne vágni ezek megvalósításának.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Folyamatos „ionapotchivanokozás” (értsd: magyarellenes hergelés) zajlik a román politikai és médiatérben. „V. Orban (terület)darabokat akar a szomszédos országokból” – hirdeti a bukaresti hírtévé.
Jóformán nem telt el nap anélkül az elmúlt hetek során, hogy a román sajtó ne láttassa a hárompárti kormánykoalíción kívül az RMDSZ-t.
Mindenki elégedetlen, hogy nincs elég szakmunkás, de ha szóba kerül, hogy saját gyereke iratkozzon szakiskolába, a legtöbb embernek összerándul a gyomra: éppen az ő gyereke legyen munkás?
Nehezen megemészthető tény: a balkáni gyökerű haddelhadd világban a civilizált nyugatiság bástyáit őrző (vagy csak ebben a pózban tetszelgő?) erdélyi magyarság jelentős hányada most már az Európa- és Nyugat-ellenesség zászlóvivője.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
Ma már tudom: „bullying” áldozata vagyok. Igazából voltam: egész gyerekkoromban, iskolás éveim alatt, első osztálytól tizenkettedikig.
Ezt is a labdarúgásnak köszönhetjük: igenis azonnal büntethető a magyarellenesség Romániában.
A kutyatámadásos halálesetet követő ,,mosakodás”, egymásra mutogatás, a felelősség elhárítása elképesztő szindrómává terebélyesedett a bukaresti polgármesteri hivatalban és az önkormányzatnak alárendelt hivataloknál.
Felháborító, elkeserítő és végtelenül szomorú, hogy az, aki letette a hippokratészi esküt, képes pénzt követelni nyomorult egészségi helyzetben lévő – és valószínűleg jóval szerényebb anyagi körülmények közt élő pácienseitől.
A helyiek mellett megjelentek az ázsiai országokból érkezett vendégmunkások is. Meglepetésemre egy közös vonás van bennük: épp úgy a lapátnyélre támaszkodva lopják a napot, mint a román munkások. A példa ragadós, rögtön átveszik a hazai munkamorált.
Bár a koronavírus-járvány hál’ istennek Romániában is lecsengett, egyik „szövődményétől” – társadalmi, nem pedig egészségügyi értelemben – képtelenek vagyunk szabadulni.
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Közel három évtizeddel ezelőtt, pályakezdő újságírókként folyton lestük a nagy öregek szavait, akiktől igyekeztünk megtanulni a lehető legtöbbet, ami elsajátítható ennek a szakmának a művelése során.
Nem tudom, feltűnt-e, hogy amikor számunkra ismeretlen emberekkel elegyedünk beszélgetésbe, a téma szinte mindig valami panaszkodásra okot adó történés.
Az elmúlt jó egy hétben a schengeni csatlakozás osztrák megvétózása miatt kialakult, majd a média és egyes politikusok, illetve pártok által tovább gerjesztett hisztérikus osztrákellenes hangulat nyomán az ország lassan rászolgált a névcserére.
Látogatottsági adatok