Termálvíz gyűl a turizmus leállása óta a pár éve kiszáradt püspökfürdői tündérrózsás tóba. Venczel Márton biológus szerint azonban kicsi az esély a természetvédelmi rezervátum megmentésére, ahhoz ugyanis csökkenteni kellene a kitermelést a környéken, ami gazdasági érdekekbe ütközik.
Újjáéledni látszik a hévízi tündérrózsa pár éve kiszáradt püspökfürdői természetes élőhelye, amióta a járványügyi intézkedések miatt leállt a turizmus, ezáltal pedig a termálvíz-kitermelés Félixfürdőn és környékén.
Érkeznek vissza Erdélybe a gólyák, azonban a négy fal közé zártság miatt csak kevesen figyelhetik élőben őket. Alternatívát jelenthet, és az online oktatásban is segíthet a webkamerával felszerelt gólyafészkek követése. A madarak megfigyeléséről Szabó D. Zoltán kolozsvári biológus, a Milvus Csoport Madártani Egyesület
Mobiltelefonos alkalmazás nyújt segítséget 157 közönséges hazai faj azonosításához leírás, képek és hangfelvételek révén. A Milvus Csoport projektjéről, az applikáció bővítéséről és magyar nyelvre való fordításáról Papp Tamás elnök, ornitológus beszélt lapunknak.
Fára másznak, sárcsúzdáznak, palántát nevelnek, erdőn-mezőn bóklászva felfedeznek a mifelénk még rendhagyónak számító Peter Pan erdei óvoda kis látogatói. A Maros megyei Tófalván működő kétnyelvű csoporthoz menet közben és vakációban is lehet csatlakozni.
Elkezdődött az énekesmadár-etetési időszak fő szezonja, amely az országban az első őszi fagyok beköszöntétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma a tél keménységétől, a hótakaró vastagságától és tartósságától függ.
A természettel és annak védelmével ismerkedtek meg erdélyi és magyarországi általános iskolások a hétvégén zárult magyarókereki ökotárborban.
Elszaporodtak a szúnyogok Erdélyben és a Partiumban. Szakemberek szerint jobb, ha védekezünk a csípések, illetve a vérszívók által terjesztett kórok ellen.
Negyedik napja próbálják eloltani a Domogléd-Cserna nemzeti parkban kiütött tüzet. Helikoptert is bevetettek, miután a lángok átterjedtek egy háromhektáros, gyalogosan megközelíthetetlen területre.
Balesetveszély miatt ideiglenesen lezárják a Tordai-hasadékot, adta hírül a Kolozs megyei önkormányzat sajtószolgálata.
Közösségépítő, önfejlesztő, a természettel és Istennel való kapcsolatra összpontosít a cserkészet, amelybe jelenleg mintegy kétezren kapcsolódnak be Erdélyben. A Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) tevékenységéről Bálint Lajos Lóránt elnök mesélt.