Hiányérzet. Sok túra megszervezéséről lemondott a szatmári EKE a járványhelyzet miatt
Fotó: Erdélyi Kárpát-Egyesület - Szatmárnémeti
Számos negatív és néhány pozitív hatást is gyakorolt a járványhelyzet a természetre, annak védelmére. Miközben sok rendezvény, futó projekt megvalósíthatatlanná vált, egyre többen vágynak a zöldbe, ugyanakkor aggasztóan nőtt a természethez tiszteletlenül viszonyulók száma is. Márk-Nagy János, a szatmári EKE elnöke szerint hosszú távon bizakodásra adhatnak okot az uniós szinten meghozott döntések.
2021. január 24., 09:232021. január 24., 09:23
2021. január 25., 09:442021. január 25., 09:44
Sok túráról és résztvevőről kellett lemondania az Erdélyi Kárpát-Egyesület szatmárnémeti fiókszervezetének a világjárvány miatt, ugyanakkor nem állt le teljesen az élet, csak lelassult. „Azt a döntést hoztuk, hogy amíg a járványhelyzet el nem múlik, csak a tagság körében hirdetjük meg túráinkat. Ez negatívan érinti azokat a természetet és túrázást szerető embereket, akik nem tagjai az egyesületnek, de időnként részt vesznek kirándulásainkon” – ismertette a Krónikának Márk-Nagy János.
A szatmári EKE elnöke szerint megpróbáltak alkalmazkodni a kialakult helyzethez, az emberek pedig megfelelő hozzáállást tanúsítottak.
Akinek pozitív lett, az egyezség értelmében le kellett mondania a részvételről. Hasonlóan azok is, akiknek bár negatív lett a tesztjük, de szimptómáik voltak. Szerencsére mindenki megértette és elfogadta ezt a szabályt, és felelősségteljesen kezelték a helyzetet” – idézte fel az EKE vezetője.
Márk-Nagy János, a szatmári EKE elnöke szerint megpróbáltak alkalmazkodni a kialakult helyzethez
Fotó: Erdélyi Kárpát-Egyesület - Szatmárnémeti
Mivel a határok le voltak zárva, népszerű és közkedvelt programokat kellett átszervezni, mint például a tiszai vízi túrát, amelyet ugyanakkor sikerült átköltöztetni a Szamos romániai szakaszára, Szatmár megyébe. Előfordultak olyan helyzetek is, hogy bizonyos versenyeket lemondtak, melyek évek óta örömöt szereztek a sportolóknak, illetve olyan rendezvényeket is, amelyeken generációk találkoznak.
– fogalmazott lapunknak az EKE-vezető. – Hasonlóan jártunk a nagyon népszerű őszi Autómentes Nap a Túr Menti Védett Területeken elnevezésű rendezvényünkkel, amelyen nagyon sok család szokott részt venni, valamennyi generációt felvonultatva. Hasonlóan elmaradtak nyári környezeti nevelési táboraink is, amelyeket évente szervezünk a Túr menti védett területeken.”
Fotó: Erdélyi Kárpát-Egyesület - Szatmárnémeti
Ugyanakkor Márk-Nagy János a járványhelyzet pozitív következményeiről is beszámolt: rengeteg emberben felerősödött a természet és mozgás iránti igény. Ebből kifolyólag a szatmári EKE vezetője kijelentette, továbbra is nagyon nagy a túrák iránti érdeklődés, egyre többen csatlakoznak az egyesület által szervezett kirándulásokhoz is. Azonban ennek negatív utóhatásai is lehetnek.
Például a technikai sportokat (quad, terepmotor, terepjáró, motoros szán, stb.) űző emberek száma aggasztóan megnőtt az utóbbi időben, és ha a hatóságok nem lépnek fel ellene, akkor ebből komoly környezetvédelmi probléma lesz” – figyelmeztetett Márk-Nagy János.
Fotó: Erdélyi Kárpát-Egyesület - Szatmárnémeti
Más természetvédelmi szempontból is komoly károkat okozott a Covid. „A környezetvédelmi projektjeinkre is negatívan hatott, mert hátráltatta bizonyos tevékenységeinket. Volt határon átnyúló program (RO-HU-UA), amelyet a határok lezártsága miatt 4 hónapra fel kellett függesszünk. Ez idő alatt nyilván az alkalmazottak fizetést sem kaphattak” – sorolta a negatív hatásokat Márk-Nagy János. A szakembert szerint közvetlen környezetünk minőségében nem tapasztalhatunk jelentős változásokat.
„Hosszú távon azt látjuk, hogy szerencsére sok politikai döntéshozó kezdi felismerni az eddigi fejlődés fenntarthatatlanságát és az összefüggések létét a jelenlegi világjárvány és a természet átalakítása, kizsákmányolása között. Persze most nem a hazai politikusokra gondolok, hanem az Európai Unió vezetőire.
– jegyezte meg Márk-Nagy János.
Fotó: Erdélyi Kárpát-Egyesület - Szatmárnémeti
A szatmári EKE vezetője a tervekről szólva jelezte, ismét lesznek szervezett túrák, környezeti nevelési rendezvények, valamint a sportolóknak is jó hír, hogy május 22-ére már tervezik a Tour de Túrt. „Reméljük, ezúttal összejön. Optimisták vagyunk, hisz épp készítjük az idei túratervet” – mondta bizakodóan az EKE elnöke. Ami a környezetvédelmet illeti, két új projekt is készül. „Az egyik keretében a marosvásárhelyi Milvus Csoporttal közösen 3 év alatt szeretnénk a romániai természetvédelmi jelentőségű gyepek helyzetén javítani. A másikban pedig bukaresti, kolozsvári és brassói szervezetekkel közösen a városi védett területek terén szeretnénk átfogó pozitív változást elérni” – vázolta Márk-Nagy János.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
szóljon hozzá!