Új útszakasz. Nagyvárad mellett új, agglomerációs körgyűrű segít zökkenőmentesebbé tenni a forgalmat
Fotó: Bihar Megyei Tanács
Nagyvárad szomszédságában szombaton felavatták az agglomerációs körgyűrű első szakaszát, amelynek az a szerepe, hogy a bihari megyeszékhely mellett a környező településeket is ki lehessen kerülni.
2024. november 16., 21:152024. november 16., 21:15
Az útszakasz tulajdonképpen olyan külső körgyűrű, amely Nagyvárad már évekkel ezelőtt megépített körgyűrűjén csökkenti majd a forgalmat.
A Krónika szerkesztőségéhez is eljuttatott közleményben a Bihar megyei önkormányzat emlékeztet: a 9 kilométeres szakasz Nagyürögd mellett indul ki a 79-es főútból, és Félixfürdő irányába tartva, Kardónál keresztezi a 76-os főutat.
Kampányavató. Az eseményen Ilie Bolojan, a Bihar megyei közgyűlés elnöke és Florin Birta nagyváradi polgármesert mellett Nicolae Ciucă, a PNL elnöke és államfőjelöltje is részt vett
Fotó: Bihar Megyei Tanács
Hamarosan befejeződnek Nagyvárad agglomerációs körgyűrűje Nagyürögd és Félixfürdő közötti első szakaszának kivitelezési munkálatai, két hét múlva már meg is nyithatják a forgalom előtt – tájékoztatott a Bihar megyei önkormányzat sajtóosztálya.
A beruházás az Anghel Saligny országos fejlesztési program részeként valósult meg, a megye, Nagyvárad és a megyeszékhely agglomerációjába tartozó települések önkormányzatainak közreműködésével.
„A mai napon egy, az agglomeráció számára fontos projekt zárul le. Ez a körgyűrű a Bihar megyei önkormányzat és a nagyváradi városháza közötti szilárd partnerség eredménye.
Jó hír az arra közlekedőknek: vasárnap 17 órakor átadták a forgalomnak a 9,3 kilométeres belényesi körgyűrűt – ez a Bihar Megyei Tanács által megvalósított hatodik elkerülő út.
Az ilyen nagyszabású projektek azt bizonyítják, hogy ha együttműködünk, akkor sikerül eredményeket elérnünk közösségeink számára” – mondta Ilie Bolojan, a Bihar megyei közgyűlés elnöke és a PNL szenátorjelöltje az avatón.
A körgyűrű körgyűrűje. Az új útszakasz több főutat köt össze
Fotó: Bihar Megyei Tanács
Florin Birta, Nagyvárad polgármestere hangsúlyozta a projekt által megnyitott fejlesztési lehetőségeket.
„A forgalomáramlás javítása mellett az agglomerációs körgyűrű gazdasági fejlődési lehetőségeket teremt a szomszédos területek számára. Folytatjuk a munkát azokon a sugárirányú utakon, amelyek ezt a gyűrűt összekötik majd a városi körgyűrűvel, ez egy olyan fejlesztési modell, amelyet más infrastrukturális projekteknél is alkalmazni fogunk” – mondta.
és a remények szerint jelentős mértékben csökkenti majd a forgalmi dugókat, illetve a gazdasági fejlődést is elősegíti. A Félixfürdő és Fugyivásárhely közötti második ütem már 65 százalékban elkészült.
Teljes hosszában megnyitották szombaton a Kolozsvárról Nagyvárad és a román-magyar határ irányába vezető gépkocsiforgalmat felgyorsítani hivatott élesdi körgyűrűt – közölte Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök.
Közös projekt. A körgyűrű a megyei és nagyváradi önkormányzat összefogása nyomán jött létre
Fotó: Bihar Megyei Tanács
Az agglomerációs körgyűrű teljes értéke 289 millió lej, amelyből 201,3 millió lejt az állami költségvetésből biztosítanak az Anghel Saligny programon keresztül. A Bihar megyei önkormányzat 67,1 millió lejjel járult hozzá a projekt megvalósulásához társfinanszírozóként, a nagyváradi városháza pedig 21 millió lejjel.
Újabb Bihar megyei körgyűrűt adtak át a forgalomnak: a szombaton reggel 9 órakor megnyitott nagyürögdi elkerülő út a Nagyvárad és Arad között autózókat segíti a gyorsabb haladásban.
Keresni kell azt, ami felébreszti bennünk a belső erőt, motivációt, és akkor elérkezünk oda, hogy a munka hobbivá válik, és onnantól fogva tudunk nagyokat alkotni – tanácsolta több száz fős kincses városi közönségének Kapu Tibor.
Az Erbașu építőipari vállalat közlése szerint immár 25 százalékban elkészült az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak–Bisztraterebes szakaszával.
Konfliktus tört ki egy kereskedelmi cég alkalmazottai között a harmadik műszakban Nagybányán, rendőröknek kellett beavatkozniuk – tájékoztatott szombat este Florina Meteș, a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
szóljon hozzá!