Új magyar szobrot kaphat Zilah román kezdeményezésre

Új magyar szobrot kaphat Zilah román kezdeményezésre

1904. november 6-án a zilahi vármegyei közkórház parkjában felavatták Szikszai Lajos 1848-as forradalmár és szabadságharcos mellszobrát. Az impériumváltásokat követően Dr. Berger János főorvos műve eltűnt máig ismeretlen körülmények között, ám a tervek szerint a város hamarosan ismét szoborral tiszteleg Szilágy vármegye egykori al

2021. március 15., hétfő

Szórványváros polgármesteri hivatala köszöntötte a magyar lakosokat március 15-én

Külön köszöntötte a város magyar lakosait március 15. alkalmából Nagyenyed polgármesteri hivatala. A Fehér megyei kisvárosban a lakosok mintegy 15 százaléka magyar nemzetiségű.

Szórványváros polgármesteri hivatala köszöntötte a magyar lakosokat március 15-én
2021. március 13., szombat

Elöregedőfélben is őrzi identitását a regáti magyarság

Annak ellenére, hogy más szórványvidékekhez hasonlóan elöregedőfélben van, a Pitești-en és Ploiești-en élő kis létszámú magyarság igyekszik őrizni nemzeti identitását. A református egyház immár 160 éve van jelen intézményesen e két városban, és a járványhelyzetben is végzi közösségépí

Elöregedőfélben is őrzi identitását a regáti magyarság
2021. március 10., szerda

Igyekeznek összefogni a bányavidéki magyarságot – Dávid Lajos a Teleki Magyar Ház előtt álló kihívásokról

Bár a környékbeli magyarok lélekszáma csökken, a járványhelyzet ellenére is igyekszik összefogni a szórványközösséget a nagybányai Teleki Magyar Ház – mondta el a Krónikának Dávid Lajos, a központ vezetője.

Igyekeznek összefogni a bányavidéki magyarságot – Dávid Lajos a Teleki Magyar Ház előtt álló kihívásokról
2021. február 09., kedd

Újraindult és új helyszínekkel bővült a szórványbeli magyar gyerekeket segítő délutáni oktatási program

Nemcsak az iskolapadokba térhettek vissza hétfőn az elemisták, hanem az Iskola Alapítvány délutáni foglalkozásaira is, a civil szervezet ugyanis újraindította a magyar kormány által finanszírozott oktatási programját.

Újraindult és új helyszínekkel bővült a szórványbeli magyar gyerekeket segítő délutáni oktatási program
2021. február 03., szerda

Harangszó jelzi az összefogás erejét a templomtűz után Bethlenszentmiklóson

Az élni és megmaradni akarás álma valósult meg Bethlenszentmiklóson a 2019-es templomtűz után. A Fehér megyei szórványtelepülés unitárius egyházközösségének tagjait példás összefogás eredményeként újból harangszó hívja templomba és ad reményt egy jobb jövőre – tájékoztatta szerd&am

Harangszó jelzi az összefogás erejét a templomtűz után Bethlenszentmiklóson
2021. január 17., vasárnap

Református misszió a Kárpátokon túl – Miklósi Mátyás Csaba brassói esperes arról, miként lehet tartani a lelket a hívekben

Miklósi Mátyás Csaba lelkipásztor két éve a Kárpátokon túli területeket is magában foglaló Brassói Református Egyházmegye esperese. Tizenhárom és fél évet szolgált Erzsébetvárosban, jelenleg brassói lelkipásztor. A legnagyobb kiterjedésű romániai magyar szórvány vezető lelkipásztoraként azt vallja, m

Református misszió a Kárpátokon túl – Miklósi Mátyás Csaba brassói esperes arról, miként lehet tartani a lelket a hívekben
2020. december 17., csütörtök

Segítség helyett fejmosás jutott a szórványnak? – Igazságtalannak érzik leváltásukat az RMDSZ területi elnökei

Igazságtalannak tartják, leszámolásnak érzik az RMDSZ lemondatott területi elnökei a szövetség felső vezetésének eljárását. Úgy vélik, Kolozsvárnak nincs stratégiája a szórvány egyre súlyosbodó problémáira.

Segítség helyett fejmosás jutott a szórványnak? – Igazságtalannak érzik leváltásukat az RMDSZ területi elnökei
2020. december 16., szerda

„Fogy a magyar, de nem fogy ennyire gyorsan” – Székely István Gergő politológus az RMDSZ gyenge szórványbeli szerepléséről

Eddigi leggyengébb eredményeit szerezte az RMDSZ a szórványban az idei választásokon. Székely István Gergő politológus szerint a zuhanást nem lehet csak a demográfiai csökkenés és a járvány számlájára írni, politikai okai is lehetnek.

„Fogy a magyar, de nem fogy ennyire gyorsan” – Székely István Gergő politológus az RMDSZ gyenge szórványbeli szerepléséről
2020. december 15., kedd

Szórványból a parlamentbe: az üzleti szférából érkezik a Krassó-Szörény megyében mandátumot nyert Kelemen Attila

„Sajnos fogyatkozik a Hunyad és a Krassó-Szörény megyei magyarság lélekszáma, ennek hátterében gazdasági okok állnak, ám arra törekszem, hogy megszervezzük a közösséget” – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Attila, aki az RMDSZ Krassó-Szörény megyei listáján szerzett képviselői mandátumot.

Szórványból a parlamentbe: az üzleti szférából érkezik a Krassó-Szörény megyében mandátumot nyert Kelemen Attila
2020. december 14., hétfő

Nehéz sorsú gyerekeket ajándékoztunk meg – Szórványkollégiumokat támogatott lapcsoportunk

Cégcsoportunk képviseletében nehéz sorban élő máramarosi és mezőségi magyar gyerekeknek szánt karácsonyi ajándékcsomagokat juttattunk el Nagybányára és a Maros megyei Magyarfülpösre. 

Nehéz sorsú gyerekeket ajándékoztunk meg – Szórványkollégiumokat támogatott lapcsoportunk
2020. szeptember 29., kedd

Gyengült a magyar képviselet a szórványban

Több szórvány megyében, illetve megyeszékhelyen nem ugrotta meg a megyei vagy helyi tanácsba való bejutáshoz szükséges küszöböt az RMDSZ. Több helyen a korábbi koalíciók fennmaradásában bíznak.

Gyengült a magyar képviselet a szórványban
2020. augusztus 10., hétfő

Szórványsors: román listán „nyílik” a tulipán immár két erdélyi megyében

Újabb szórványmegyében, Hunyadban is román pártokkal szövetkezve, közös listán próbálja bejuttatni jelöltjét a megyei önkormányzatba az RMDSZ. Winkler Gyula megyei elnök szerint tudatában vannak annak, hogy az eddig példátlan lépés miatt kritikákat is kaphatnak, de ez „egy életképes projekt”, melynek a következő négy &am

Szórványsors: román listán „nyílik” a tulipán immár két erdélyi megyében
2020. július 12., vasárnap

Sokat kap a határon túli magyaroktól az Aradi Kamaraszínházzal turnézó Varga Miklós énekes

Varga Miklós énekes a főszereplője annak az előadásnak, amellyel a tervek szerint számos Arad megyei településen turnézik a nyár folyamán az Aradi Kamaraszínház. A szabadtéri előadásokat felsorakoztató karaván szombaton kezdődött Simonyifalván. Varga Miklós örömmel dolgozik az aradi társulattal, és fontosnak tartja, hogy a szórványban is megőrizz&

Sokat kap a határon túli magyaroktól az Aradi Kamaraszínházzal turnézó Varga Miklós énekes
Krónika
2020. július 09., csütörtök

Újból meghirdeti bentlakásos helyeit magyar diákok számára a temesvári Bolyai János Szakkollégium

A temesvári Bolyai János Szakkollégium felvételit hirdet a 2020–2021-es tanévben 32 bentlakásos helyre. A szakkollégiumi felvételi pontrendszeren alapul, a helyeket a tanulmányi eredmények, az iskolán kívüli tevékenység és egy személyes interjú alapján foglalhatják el a jelentkezők. 

Újból meghirdeti bentlakásos helyeit magyar diákok számára a temesvári Bolyai János Szakkollégium
2020. június 05., péntek

Mesével és citerakoncerttel zárul a Petőfi-évad

Nagyszebenben szabadtéri citerakoncerttel zárul a hétvégén a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi-program 2019/20-as évadja. Az utóbbi két hónapban a programban részt vevő ösztöndíjasok a virtuális térbe költöztek, ahol az egyéb foglalkozások mellett magyar népmesékkel szórakoztatták a gyerekek

Mesével és citerakoncerttel zárul a Petőfi-évad
2020. május 19., kedd

Muzeális emlékek, éltetett hagyományok – Néprajzi tanulmánykötetet mutattak be a világhálón

Megjelent a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének legújabb tanulmánykötete, az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2018–2019, amelyet online mutattak be. 

Muzeális emlékek, éltetett hagyományok – Néprajzi tanulmánykötetet mutattak be a világhálón
2020. május 17., vasárnap

Képkockákon egy dél-erdélyi szórványközösség élete – FILM

Kóbor sorsán keresztül egy átfogó jelenséget, az elnéptelenedő kis falvak világát szeretné bemutatni Ferkó Zoltán, aki a Brassó megyei faluról készített dokumentumfilmet. A magyarországi alkotó a szociográfiai anyagról, a szórványlétről beszélt a Krónikának.

Képkockákon egy dél-erdélyi szórványközösség élete – FILM