Mit takar Kémer öröksége? – Egy szilágysági zsákfalu múltjáról és jelenéről, a szülőföld felértékelődéséről járványidőkben

A Szilágyságban található Kémer 2020-ban ünnepelte első írásos említésének 700. évfordulóját. Ám a településnek nemcsak a múltja, hanem a jelene is izgalmas: minden évben medvehagyma-fesztivált szerveznek a falu melletti mezőn, látványosan ünneplik a farsangot, illetve itt kezdték el újjáéleszteni a sok évtizedre elfeledett szilágysági szőlőtermesztést és borászatot is.

A település egy saját kötetet kapott „születésnapjára”: Tőtős Áron történész írt a falu múltjáról és jelenéről.

Tőtős Áron Nagyváradon élő történész, a Kémer öröksége című kötet szerzője a Krónikának elmondta, a Szilágysághoz személyes kötődése is van, illetve foglalkozott szakmailag is a térséggel, így közel másfél évvel ezelőtt őt kereste meg Szoboszlai Attila, a Kémerért Alapítvány elnöke és Szabó Levente György, a település polgármestere, hogy írjon egy könyvet. A kiadvány apropóját egy kerek évforduló jelentette: a település első írásos említése 1320-ból származik, azaz 2020-ban 700. „születésnapját” ünnepelte Kémer.

Eredetileg monográfiát terveztek, de Tőtős Áron úgy vélte, hogy egy-másfél év nem elég egy szakszerű monográfia elkészítésére. „Azt mondtam, hogy ennyi idő alatt egy teljes monográfiát nem lehet megírni, de szívesen benne lennék abban, hogy társadalomtörténetileg alaposan nézzük meg ezt a települést. A könyv elsősorban az elmúlt háromszáz évre, Kémer kultúra-, társadalom- és gazdaságtörténetére fókuszál” – tájékoztatott a szerző.

Tőtős Áron elmesélte, hogy amikor nekifogott a munkának, úgy érezte, hogy azért áll közel hozzá ez a felkérés, mert sokat foglalkozott a térséggel, a Szilágyság társadalomtörténetével, népességi adataival, bizonyos településekkel, például Szilágyzovánnyal, ám a munka befejezte után kiderült, hogy kapcsolata Kémerrel szorosabb, mivel felmenői között is talált kémerieket.

A kutatás több levéltárban – Kolozsváron, Nagyváradon, Zilahon – zajlott, illetve könyvtárban is, hiszen a településről viszonylag sok néprajzi jellegű munka született a korábbi években, ám a szerző sok új forrást is feltárt, amelyek eddig ismeretlenek voltak.

Helyi kutatást is végzett, a temetőtől a családi fényképeken át a klenódiumokig (ereklyék, kincsek) minden tanulmányozott, dokumentált.

A szerző azt is kiemelte, hogy a könyvet nemcsak a kémerieknek vagy a szilágyságiaknak ajánlaná, hanem a tágabb közönségnek is. Szerinte a kötet segíthet megérteni az egész Erdély mentalitását (tágabb értelemben véve, a Partiumot is beleértve), az itt élő emberek gondolkodását, azt a fajta ambivalenciát, ami a térségben tapasztalható, azt, hogy az emberek mélységesen ragaszkodnak gyökereikhez, sok mindenben nagyon konzervatívak, de közben halódó szelleműek, nyitottak például a technológiai fejlődésre. „Ez a kötet pont azt mutatja meg egy település példáján keresztül, hogy az elmúlt háromszáz év folyamán mit jelentett az, hogy az emberek egyfelől ragaszkodnak a hagyományaikhoz, de közben nyitottak az újdonságra” – sommázta a szakember.

A történész konkrét példákkal is szemléltette a szilágyságiak nyitottságát: kiemelte a reformáció korai és gyors elterjedését, illetve azt is, hogy a huszadik század elején a vidéki gazdák is kipróbálták a mezőgazdaság újdonságait.

A szerző szerint a rurális erdélyi társadalom gondolkodásmódjának megértésében a Szilágyság példája nagyon sokat segíthet. Természetesen a könyv nemcsak a parasztságról szól, hiszen Kémer az előző századokban (is) fontos települése volt a térségnek, lelkészei németországi, németalföldi egyetemeket megjárt tudósok voltak, akadt köztük olyan is, aki később debreceni püspök lett, birtokosai közül is sokan fontos pályákat futottak be.

Tőtős Áron azt is kiemelte, hogy a könyv a nagyközönségnek íródott, tudományos ismeretterjesztő munka, gazdag illusztrációs anyaggal – több mint hétszáz képet tartalmaz – nem az évszámokra és az eseményekre fókuszál, hanem a mindennapi életre, ünnepekre, a szórakozási lehetőségekre, a családi perpatvarokra, a nemi szerepek átalakulására a századok folyamán. A szerző szerint úgy lehet izgalmasan írni egy településről, ha a politikatörténet makroszintjétől eljutunk a lokális mikroszintig, az egyéni történetekig. Tőtős Áron törekedett az interdiszciplinaritásra:

nemcsak történészként viszonyult Kémerhez, hanem a gazdasági élettől, az egyházszervezeten át a fenntarthatóságig, mindenre kitért.

 „Ennek a fajta megközelítésnek egyetlen célja volt, hogy megszólaltassa a parasztság néma néptömegeit, ha úgy tetszik, hogy őket is beemelje a történelem sáncai mögé” – vélekedett a történész, aki szerint a helytörténet egyik alapkövetelménye lenne az ilyenfajta széles látókörűség.

A szerző elmesélte, hogy terepmunkájának volt egy érdekes mellékszála is: tulajdonképpen leletmentő munkát végzett, mivel amikor a falu református templomában járt, onnan épp ki akarták dobni a nagyváradi műhelyhez köthető 18. századi szószéket és padokat, mivel az épületben vizesedéssel küzdöttek. Tőtős Áronnak sikerült megmenteni a szószéket, ami jelenleg a nagyváradi Körösvidéki Múzeumban várja, hogy restaurálják.

A kötet fogadtatása pozitív volt, a helyiek meglepődtek, hogy egy közel ötszáz oldalas munka lett a végeredmény. A szerző szerint jó volt azt tapasztalni, hogy az általa választott megközelítés megfelelően betöltötte a szerepét, az emberek saját múltjukat, akár családjukat, tárgyaikat, illetve jelenüket látták visszaköszönni a könyv lapjairól.

Tőtős Áron azt is hozzátette, hogy nemcsak a társadalmi viszonyok, változások, nemcsak a hagyományok és a tradíciók izgalmasak Kémer kapcsán, hanem olyan adalékok is, mint például hogy

a huszadik század második felében, ebben a viszonylag eldugott zsákfaluban méretes tekepályát építettek.

Ugyanitt említette meg a szerző Kémer egykor híres szőlőseit, illetve borát, melyet egy Párizsból írt levelében Ady Endre is dicsért.

A helyi borok, borászat kapcsán Szoboszlai Györköt, a Fort Silvan szőlészet, pincészet tulajdonosát kérdeztük. A Szoboszlai család tíz évvel ezelőtt kezdte tulajdonképpen újra a szőlőtermesztés a viszonylag hűvös klímában, mondhatni a szőlőtermesztés északi határán. Szoboszlai Györk szerint a térségben a hatvanas években halt ki a szőlőtermesztés egy növénybetegség miatt.

A Szoboszlai család 30 hektáron kezdte a visszatelepítést nemes szőlőfajtákkal – olaszrizling, muskotály, merlot, pinot noir, fekete leányka és királyleányka fajtát is termesztenek. Közel hetven százalékban fehérborokat készítenek, ami a vidék hagyományos bora volt régen is.

A borász szerint a talaj nagyon kedvező a szőlőtermesztésre, finom savas borokat lehet készíteni a vidéken. Nemcsak ő kezdte újra, hanem később még akadtak a szomszédos településeken is vállalkozó kedvűek, akik borkészítéssel kezdtek foglalkozni, és azóta szövetkezetet is létrehoztak. A Fort Silvan borait elsősorban a környéken értékesítik, de Székelyföldre is szállítanak belőle. Szoboszlai Györk szerint az utóbbi öt évben egyre jobban nőtt az érdeklődés a szilágysági borok, így a pincészete iránt is, az emberek kíváncsiak a térség jellegzetességei, szervezetten érkeznek borkóstolásra. „Egyre több borkóstolót és programot szervezünk, mivel évről évre nő az igény, egyre többen érkeznek a Szilágyságba, hozzánk, hogy megismerjék a térséget, a borainkat” – ismertette a borász.

A térség, illetve Kémer megismerése kapcsán Birta-Szabó János Tamás, a kémeri általános iskola ügyvezető igazgatója emlékeztetett, hogy helyi jellegzetesség a medvehagyma-fesztivál, melyet néhány éve szerveznek meg egy magyarországi testvértelepüléssel közösen.

Bár a rendezvény viszonylag fiatal, a medvehagyma szeretete nem új keletű, a falu lakosai mindig is jól ismerték a tavaszi növény egészségre gyakorolt jótékony hatásait.

A falu másik „látványossága” a farsang, illetve az úgynevezett húshagyózás – mindkettőt a térségben egyedülálló módon, hagyományosan szervezik meg. A húshagyózás sajátossága a kásás lepény, amit a nagyböjt kezdetekor fogyasztanak, míg a farsangnak a tüzek és a csujogatás a helyi ismertetői. A pedagógus szerint a farsang összehozza a generációkat, hiszen a fiatalok is ápolják ezt a hagyományt.

Tőtős Áron mintegy összegzésként jegyezte meg, hogy szerinte

ebben a lassan másfél éve tartó járványidőszakban sokakban átértékelődött a lokalitáshoz való viszony, felértékelődött a szülőföld, a lakhely, illetve átértékelődött a globális és a helyi viszonya,

így a helytörténet, illetve a településtörténet – ezért kiemelten aktuális, hogy foglalkozzunk a saját múltunkkal és értékeinkkel.