A nyers adatok szerint 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az első négy hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten Romániában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tavaly az Európai Unió országaiban élő 15 és 29 év közötti fiatalok 11,7 százaléka nem dolgozott, nem is tanult vagy vett részt valamilyen képzésben; ezeknek a fiataloknak az aránya Hollandiában volt a legalacsonyabb, és Romániában a legnagyobb.
A román bruttó hazai termék (GDP) 2,3 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.
A környezetkímélő járművek piaci részesedése elérte a 20,4 százalékot az idei első négy hónapban, amikor 29,4 százalékkal több ilyen autót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban.
Románia villamosenergia-fogyasztása 8,8 százalékkal (12,7 millió megawattórára) csökkent 2023 első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte Országos Statisztikai Intézet (INS).
Idén márciusban februárhoz viszonyítva 6,7 százalékkal (284 lejjel) 4554 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában; 2022 harmadik hónapjához képest 15,7 százalékos a növekedés – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A márciusi 14,53 százalékról áprilisban 11,23 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az első három hónapban 24,1 százalékkal 4,562 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (a kiadó szobákat és lakásokat is beleértve) a tavalyi év azonos időszakához mérten.
A lakóhely szerint nyilvántartott romániai lakosság lélekszáma 2023. január elsején 21,92 millió fő volt, 0,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábban jegyzettnél – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közzétett adatsorokból.
A háztartási gáz és a villanyáram átlagos ára 2022 második felében Magyarországon volt a legalacsonyabb Európában, a magyaroknak 3,5 eurót kellett fizetniük 100 kilowattóra gázért és 10,8 eurót 100 kilowattóra villamosenergiáért – közölte az Eurostat.
Romániában 63,1 százalékos volt tavaly a munkaképes 15–64 éves korosztály foglalkoztatási rátája, ami 1,2 százalékpontos növekedés a 2021-es adathoz képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön.
Romániában 27,7 százalékkal nőtt az idei év első három hónapjában a forgalomba helyezett új járművek száma a tavalyi év azonos időszakához képest, ezen belül a környezetbarát járművek terén 34,8 százalékos volt a növekedés – közölte az APIA.
Óriási különbségek rajzolódnak ki az országok között, ha azt vesszük górcső alá, hogy az átlagbérrel számolva hány évre lenne szükség az első egymillió euró megkereséséhez.
Márciusban 14,5 százalékra mérséklődött az éves infláció Romániában a februári 15,5 százalékról – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Idén februárban januárhoz viszonyítva 0,4 százalékkal (16 lejjel) 4270 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában; 2022 második hónapjához képest 14,8 százalékos a növekedés – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 6845 lej volt.
Az első két hónapban a nyers adatok szerint 3,9 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatsorokból.
A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 23 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt 2021-ben, szemben a 6,1 százalékos európai uniós átlaggal – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett adataiból.
Az idei első két hónapban 27,9 százalékkal, 3,038 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken a tavalyi azonos időszakhoz mérten – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.