Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Bálványos Resort
A romániaiak több mint 80 százaléka már tervezi az idei szabadságát, a legtöbben a legtöbben a korai foglalási ajánlatokat kihasználva foglalnak húsvétra és a nyárra szálláshelyet – derül ki a Travelminit felmérésének szerdán közzétett eredményeiből.
2024. március 20., 19:412024. március 20., 19:41
Az adatokról ismertető közleményében az utazási iroda emlékeztett arra, hogy idén húsvétkor 'minden idők leghosszabb, hatnapos minivakációja' következik, mert a hatóságok már bejelentették, hogy munkaszüneti nap lesz a május 1-je (szerda) és a húsvéti ünnepek (péntek és hétfő, május 3. és 6.) közé ékelődő csütörtöki nap (május 2.) is a közalkalmazottak számára-
Többségük ezt az ortodox húsvét és pünkösd időszakában tenné meg; 24,1 százalékuk már foglalt is szállást a kiszemelt periódusra, további 34,2 százaléknak pedig szándékában van foglalni – írja az Agerpres.
Az adatokból az is kiderül, hogy a romániaiak 45 százaléka valamelyik fürdőhelyre készül, de népszerűek a tengerparti és a hegyvidéki üdülők, illetve a city-breakek is.
Egy részük 300 lej alatti szállást szeretne, de akadnak olyanok is (13,9 százalék), akik 500 és 800 lej közötti összeget is hajlandók kiadni egy kétágyas szobáért – közölte a Travelminit.
Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.
Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
szóljon hozzá!