Több mint 11,3 millió utas használta a romániai repülőtereket az első fél évben, ami 26 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest és 5,4 százalékkal meghaladja a világjárvány előtti év, 2019 első hat hónapjában regisztrált utasszámot is.
A májusban jegyzett 5,5 százalékról 0,1 százalékponttal 5,4 százalékra csökkent júniusban a munkanélküliségi ráta Romániában, azonban a fiatalok körében továbbra is magas, 21,7 százalékos munkanélküliséget jegyeztek – közölte a statisztikai intézet.
A munkaügyi minisztérium vasárnap közzétett összesítése szerint az idei év első negyedévében 1068 személy szenvedett munkabalesetet, 153-mal kevesebb, mint 2022 azonos időszakában. Az áldozatok közül négyen életüket vesztették.
A májusi 7,1 százalékról 6,4 százalékra csökkent júniusban az éves átlagos infláció az Európai Unióban; a legnagyobb inflációs rátát Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában jegyezték – közölte szerdán az Eurostat.
Drasztikusan visszaesett az ingatlan-adásvételi szerződések száma az elmúlt fél évben Romániában, viszont az egekbe szökött lakásárak a kereslet visszaesése ellenére is állják a sarat, nagyjából szinten maradtak. Kolozsváron végre csökkenést jegyeztek.
Miközben Románia uniós éllovas a különálló szőlőültetvények száma tekintetében, egyetlen itteni borászat sem fért fel egy rangos, százfős nemzetközi listára. Ugyanakkor Magyarország két helyszínnel is képviselteti magát.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint a májusi 10,64 százalékról júniusban 10,3 százalékra csökkent az éves infláció Romániában.
Június végén 4 766 578 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint egy hónappal korábban, az átlagnyugdíj pedig 1963 lej volt – közölte szerdán az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP).
Idén májusban áprilishoz viszonyítva 0,5 százalékkal (21 lejjel) 4543 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A demográfiai elöregedés jelensége évről évre hangsúlyosabb Romániában, miközben az óvodás- és iskoláskorúak száma várhatóan továbbra is csökkeni fog – állapította meg a népesedési világnap alkalmából az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei első negyedévben a romániai háztartások átlagos nominális jövedelme 6979 lej volt – 12,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban –, költségeik pedig ennek a 85,6 százalékát tették ki – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Idén májusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, 7375 fővel csökkent a lakosság száma – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Az idei év első öt hónapjában 2913 külföldi tulajdonú vállalatot hoztak létre Romániában, 2,6 százalékkal többet, mint 2022 azonos időszakában – derül ki a cégbíróság adataiból.
Az év első öt hónapjában 5,9 százalékkal 22 551-re nőtt a családon belüli erőszak körébe tartozó bűncselekmények száma a tavalyi év azonos időszakához képest.
A 2022-2023-as tanévben/egyetemi évben a hazai oktatási rendszerben 3,472 millió iskolás és egyetemi hallgató tanult, 23 000 fővel kevesebb, mint az előző tanévben/egyetemi évben képest – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet.
Idén áprilisban márciushoz viszonyítva 0,2 százalékkal (10 lejjel) 4564 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában; az előző év azonos hónapjához képest 15 százalékos a növekedés – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Tavaly havi 6464 lej volt a romániai háztartások átlagos jövedelme, egy főre 2575 lej jutott, ami 13,8, illetve 14,8 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A kereskedelmi szálláshelyekre érkezett turisták száma 23,1 százalékkal, míg a vendégéjszakáké 22,5 százalékkal nőtt 2023 januárja és áprilisa között az előző év ugyanazon időszakához képest – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).