Összesen egymilliárd forinttal támogatja a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága a diaszpóra magyarságának szervezeteit, az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységét és a testvértelepülési programokat.
Keresi a városépítő ifj. Rimanóczy Kálmán szobrának a megálmodóját a nagyváradi önkormányzat. A versenypályázatra jelentkezőknek az interaktív szobor körüli teret is rendezniük kell, új arculatot adva a Barátok temploma előtti közterületnek.
Nincs benne a törvénykönyvben, ezért a DIICOT szerint nem minősül bűncselekménynek az informatikai adatok elferdítése, az informatikai rendszerek megzavarása, így megszüntették a nyomozást a napelemek felszerelését támogató Zöld ház program kapcsán felmerült gyanús műveletek ügyében. A programban részt vevő cégek többsége szeri
Az elmúlt időszakban a Start-Up Nation gazdaságfellendítő projekt 2017–2020-as programjában nyertes vállalkozások sora adott aggodalmának hangot amiatt, hogy máig nem kapták meg a finanszírozást, holott másoknak utaltak.
A Zöld ház napelemprogramot lebonyolító Környezetvédelmi Alap (AFM) vezetői szerint tévedés volt, hogy a szeptember 10-én feltöltött pályázati iratcsomók egyszerre átkerültek jóváhagyott státusba.
Derült égből villámcsapásként érte a Zöld Ház napelemprogramban pályázó magánszemélyeket és a pályázatot lebonyolító cégeket, hogy kedden egyik percről a másikra jóváhagyott státusba kerültek a szeptember 10-én feltöltött iratcsomók.
A Székelyföldi Gazdaságfejlesztési Program mintájára idén meghirdetik a partiumi megyék pályázatait. Kozma Mónika, a magyar kormány gazdaságfejlesztő programjának erdélyi irányítója a Krónikának elmondta, első szakaszban a mezőgazdasági vállalkozókat karolják fel.
Ugyan a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) vizsgálódik a szeptemberben útjára indított Zöld ház program körül tapasztalt rendellenességek miatt, szerdán újraindult a dossziék regisztrálására, sőt, a Bukarest–Ilfov régiót leszámítva, mindenhol ki is merült a keret.
A Pro Economica Alapítvány mindhárom székelyföldi pályázati csomagja sikertörténetnek számít. Maros, Hargita és Kovászna megyében a következő időszakban új élelmiszer-feldolgozó üzemek, vágóhidak és modern szállodák épülnek magyar kormányzati támogatásból.
Úgy folytatódik tovább a jövő héten a Zöld ház program, hogy annak lebonyolítói nem tártak fel semmiféle rendellenességet, nem foganatosítottak semmilyen intézkedést, sőt az újraindításról szóló közleményben ismét szerepel valamennyi kivitelező.
Mintegy 20 milliárd forinthoz juthat 4929 székelyföldi gazdálkodó a gazdaságfejlesztő program pályázatain a marosvásárhelyi Pro Economica Alapítvány döntései alapján – közölte Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezetője az MTI-vel hétfőn.
Magyarország Ausztriával és Svájccal közösen pályázik a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokság megrendezésére.
Hatalmas lendülettel indult el kedden a napelem-telepítési program pályázási része: már az első napon több ezer igénylési iratcsomót feltöltöttek a programban érdekelt vállalkozások a Környezetvédelmi Alap honlapjára, amely akadozva működik.
Minden várakozást felülmúlt az Érték és Minőség Nagydíj idei pályázatára a Kárpát-régió egész területéről beérkezett pályaművek magas színvonala, sokszínűsége – közölte a kiírói tanács az MTI-vel.
Az Érték és Minőség Nagydíjra és ezzel együtt a védjegy használati jogára több mint 100 témakörben lehet pályázni május 24-éig a Kárpát-régió egész területéről – hívta fel a figyelmet az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kiírói tanácsa.
Hétfőig lehet jelentkezni a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett, a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor- és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-programra.
Meghirdették a 2019. évi Érték és Minőség Nagydíj pályázatot – a gazdaság szinte teljes palettáját felölelő 39 főcsoport több mint 100 témakörében lehet jelentkezni május 24-ig a Kárpát-régió egész területéről.
A vártnál sokkal többen nyújtottak be nagyberuházási pályázatot a székelyföldi gazdaságfejlesztési programot lebonyolító marosvásárhelyi Pro Economica Alapítványhoz.