Ötmilliós eurós projekt keretében látná el számítástechnikai felszereléssel a 35 nagyváradi iskola 1100 osztálytermét a nagyváradi polgármesteri hivatal.
Tíz perc alatt 7000 vállalkozás jelentkezett az európai uniós alapokból finanszírozott vissza nem térítendő forgótőke-támogatásra a csütörtök 10 órai rajtot követően – jelentette be Virgil Popescu gazdasági miniszter.
Csütörtöktől pályázhatnak 2000 és 150 000 euró közötti támogatásra forgótőkére kis- és közepes vállalkozások, valamint egyes civil szervezetek a kormány legújabb kiírása alapján.
Meghosszabbították a 2000 eurós mikrotámogatások igénylésének határidejét – az összegekre a koronavírus-világjárvány által negatívan érintett kis- és közepes vállalkozások, egyéni vállalkozók, civil szervezetek és orvosi rendelők jelentkezését várják.
A zenekarok nehéz helyzetére való tekintettel idén pénzjutalmat ajánlanak fel a két kategóriagyőztes zenemű szerzőinek a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázaton, amelyre október 25-ig várja a jelentkezéseket az EMKISZ.
Több mint 6600-an regisztráltak eddig az Energetikailag Hatékony Lakás programra, amelynek keretében mintegy kilencezer család kaphat egyenként 15 ezer eurós támogatást a lakások energetikai hatékonyságának növelésére – tájékoztat pénteken Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
Az ingatlan szigetelésére, a nyílászárók cseréjére, a fűtésrendszer vagy a világítás korszerűsítésre, árnyékolók felszerelésére lehet 15 ezer euró értékig pályázni a tegnap útjára indított, Energeiahatékony lakás elnevezésű program keretében.
Szeptember 30-ig lehet pályázni a Virágos Kolozsvár versenyre, amelyet negyedik alkalommal hirdetett meg a Kolozsvári Városszépítő Egylet.
A magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága „Jó tanuló, jó sportoló” címmel felhívást hirdet a külhoni magyar régiókban – Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján, Muravidéken és Horvátországban – tanuló diákok számára.
Villanypásztorok felszereléséről szóló programot bocsátott közvitára a román környezetvédelmi minisztérium, amelynek vezetője, Costel Alexe miniszter szerint így oldható meg a romániai medveprobléma.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel, határon átnyúló fejlesztési pályázatot hirdet a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
Kudarchoz közelít a Zöld ház program – hívja fel a figyelmet a Megújulóenergia-termelők Romániai Munkáltatói Szövetsége. A programban részt vevő egyik vállalkozás vezetője lapunk megkeresésére elmondta: hatalmas a felháborodás a kivitelezők és a visszautasított magánszemélyek körében, a tapasztalatok szerint a pályázati&
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia új pályázatot hirdet fiatal íróknak és irodalomkritikusoknak, a pályamunkák benyújtási határideje augusztus 16. – közölte a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) csütörtökön az MTI-vel.
Közelebb hozta a középiskolás diákokhoz a nyolcvanas évek mindennapjait a #Rendszerváltás30 című fotó- és videópályázat. Az első díjas Kis Virág és a harmadik helyezett Józsa Svella Dávid tapasztalataikról, a tárgyak gyűjtéséről, a történetek jelentőségéről beszélt lapunknak.
Határon túli alkotók és szervezetek számára indított tízmillió forintos keretösszegű meghívásos pályázatokat Irodalmi karaván és Művészeti karaván címmel az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi); a pályázatok benyújtási határideje június 8.
Megvannak a Zöld ház program első nyertesei, április végéig pedig újabb pályázatokat hagyhatnak jóvá. A koronavírus-járvány viszont ezen a téren is érezteti már a hatását.
Játszanak a bukaresti hatóságok a Zöld Ház programra lehívott európai uniós pénzekkel a Greenpeace Románia környezetvédelmi szervezet szerint, hiszen másfél év után egyetlen szerződést sem kötöttek meg, miközben 13 millió eurót elpazaroltak lebonyolításra.
Gyermek- és ifjúsági drámapályázatot hirdet a magyar kultúra napján a Magyar Teátrumi Társaság, a Békéscsabai Jókai Színház és a Petőfi Irodalmi Ügynökség.