A kormány kétmilliárd lejt hagyott jóvá a 2021-2027-es európai uniós pályázatok előkészítésére – közölte a kabinet hétfői ülését követően Marcel Boloş európai alapokért felelős miniszter.
A román gazdaság a második negyedévben 10,5 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz mérten, a gazdasági miniszter viszont „relatíve derűlátó”. Azt mondja, a gazdaság az év végéig magához tér.
„Sokan mondták, maradjak otthon, menjek el tanítani, készítsek pár tájképet, csendéletet és portrékat eladásra, jól elleszek belőle. De nekem ez sosem volt opció, hogy olyat és úgy fessek, hogy az kelendőbb legyen. Nem akarok megfelelni, csakis önmagamnak. Színeimmel és formáimmal, lehet, kicsit elütök a helyi karaktertől, de természetesen szeretn&e
Számos kétkedő hang jelent meg a nemzetközi sajtóban a koronavírus ellenszereként bejegyzett orosz vakcinával kapcsolatban. Szakemberek szerint addig nem lenne szabad engedélyezni az oltást, amíg nincsenek meg a szükséges tudományos publikációk a vakcina hatásairól. Jakab Ferenc virológus szerint az oltóanyag attól még működhet, hogy nem esett át a t&a
Egy évvel elhalasztaná a kormány a pedagógusok szeptember elsején esedékes fizetésemelését – derül ki a pénzügyminisztérium által csütörtökön ismertetett költségvetés-kiegészítési tervezetből.
„A románok által eddig látott legnagyobb összeggel nőnek a nyugdíjak 2020-ban” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Florin Cîţu pénzügyminiszter. Bár a tárcavezető nem volt hajlandó elárulni az indexálás mértékét, kiderült: az időskori juttatás 14 százalékkal emelkedik a törvény
A megkérdezettek többsége szerint lesz koronavírus elleni védőoltás legkorábban egy év múlva, amit Magyarország lakossága 55 százaléka nagy valószínűséggel beadatná magának – derült ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásb
Vlagyimir Putyin elnök kedden bejelentette a SARS-CoV-2 koronavírus elleni első orosz vakcina hivatalos bejegyzését.
Év végéig rendelkezésünkre állhat az első hatékony oltóanyag a Covid-19 nevű betegséget okozó SARS-Cov2 vírus ellen – írja az Agerpres Stella Kyriakides európai egészségügyi biztos vasárnapi nyilatkozatára hivatkozva.
Románia 10 millió dózist igényelt az Európai Uniótól (EU) a koronavírus elleni, jelenleg fejlesztés alatt álló vakcinából – jelentette be szombaton Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Jövő héten fogadja el a költségvetés-kiigazítást a kormány – jelentette be a pénteki kormányülésen Ludovic Orban miniszterelnök.
A vakcinafejlesztéssel kapcsolatos nagy remények ellenére nem biztos, hogy valaha megtalálják a tökéletesen hatékony megoldást a koronavírus ellen – jelentette ki hétfőn Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Összeesküvés-elméleteket osztott meg a Facebook közösségi oldalon a koronavírus-világjárványról a Covid-19-ben elhunyt aradi várandós nő, aki másokat is próbált meggyőzni „igazáról”.
A nyugdíjemelés forgatókönyve 10 százalékos növekedéssel indul el a minisztériumból, de előfordulhat, hogy a kormányfő úgy dönt, legyen nagyobb az emelés mértéke, végsősoron politikai döntésről van szó – jelentette ki Florin Cîțu pénzügyminiszter.
15 százalék körüli összeggel nő augusztus elsejétől a gyerekpénzként emlegetett gyermeknevelési pótlék, januártól pedig újabb emelés jöhet – jelentette ki Florin Cîțu pénzügyminiszter hétfő este a Realitatea Plus műsorában.
Kristó Róbert egyaránt támaszkodik a fotózásra és a grafikára. Alkotásai azonnal felismerhetőek, sokszor a fa mintázatát használja ihletforrásként: a fatábla évgyűrűi, mintázata, köröcskéi, bogok, görcsök inspirálják egy-egy kép létrehozásában.
A négy napon és négy éjszakán át tartó EU-csúcson megszületett kompromisszummal még nincs vége a keretköltségvetésről és a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi csomagról szóló, tagállamok közötti vitának.
Miután az európai uniós tagállamok miniszterelnökei és államfői Brüsszelben „megvívták a szívek harcát”, és megszületett a megállapodás a hétéves keretköltségvetésről, illetve a helyreállítási pénzügyi csomagról, központi és helyi szinteken is elkezdődött a tervezés.