Influenza ellen ígéretek: hiába kérik a lakosságot, hogy oltassa be magát, ha nincs mivel

Hiába kampányolnak az influenza elleni oltás mellett. A háziorvosok keveset kaptak, és már a legtöbb gyógyszertárból is kifogyott a vakcina •  Fotó: Kovács Tamás/MTI

Hiába kampányolnak az influenza elleni oltás mellett. A háziorvosok keveset kaptak, és már a legtöbb gyógyszertárból is kifogyott a vakcina

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Bár az egészségügyi minisztérium kétszer annyi, influenza elleni oltóanyagot vásárolt, mint egy évvel korábban, a háziorvosoknál még mindig várólisták vannak az ingyenvakcinára jogosultakkal, a gyógyszertárakban pedig nem lehet megvásárolni az oltóanyagot. A szakemberek szerint amúgy novemberben még nem késő beoltatni magunkat influenza ellen.

Bíró Blanka

2020. november 12., 19:242020. november 12., 19:24

2020. november 12., 19:392020. november 12., 19:39

Szinte nincs nap, hogy a televíziók képernyőjéről, rádiókból vagy éppen a közösségi médiában ne biztatnák arra a romániai lakosságot – és főként a kockázati csoportokba tartozó személyeket –, hogy oltassák be magukat influenza ellen. Az ok egyszerű: legalább ettől, a „már megszokott” vírustól legyenek védve, ha már a koronavírus elleni vakcinára még egy ideig biztosan várni kell.

Azonban ha valaki felkeresi a háziorvosát, akkor szerte Erdélyben azzal szembesül, hogy

nincs már oltóanyag, és a gyógyszertárakban is ugyanazt a választ kapja.

A szükséges mennyiség 10 százalékát kapták a háziorvosok

Jelenleg a háziorvosi rendelőkben nincs influenza elleni oltóanyag – erősítette meg a Krónikának Seres Lucia, a Kovászna megyei háziorvosok szövetségének elnöke. Mint lapunk megkeresésére elmondta, szeptemberben és októberben kaptak néhány dózist, ám mindössze annyit, amennyit egy nap alatt be is adtak. Az orvosnő rendelőjébe például szeptemberben és októberben csupán tíz-tíz vakcina érkezett, ez viszont a jogosultak mintegy 10 százalékának volt elegendő.

Novemberre még nem kaptak oltóanyagot, de attól tartanak, hogy erre a hónapra is csak a szükségletek töredékét kapják meg.

Mint ismeretes, az ingyenes oltásokat a megfertőződésnek kitett és veszélyeztetett személyek – egészségügyi alkalmazottak, 65 év fölöttiek, krónikus betegek, állami gondozásban lévő gyerekek és várandós nők – kapják.

Seres Lucia ugyanakkor kérdésünkre arra is kitért, hogy várólistát állított össze, és amint megkapja az ingyenes vakcinát, azonnal értesíti a betegeit. Az is aggasztó elmondása szerint, hogy nem kapnak információt sem az időpontról, sem a mennyiségekről, ezért azt javasolják a veszélyeztetetteknek, ha tudják, szerezzék be a vakcinát, kérjenek telefonon időpontot a háziorvostól, és a rendelőben beadják nekik a megvásárolt oltóanyagot.

A szakemberek szerint amúgy

novemberben még nem késő beoltatni magunkat influenza ellen.

Vakcinára várnak a patikák is

A gyógyszerellátás akadozását tartja a legnagyobb gondnak Szabó Péter, a Kovászna megyei gyógyszerészkamara elnöke. Ez ugyanis bizonytalanságot generál a betegek és a patikákat működtetők körében egyaránt. Mint lapunk megkeresésére kifejtette, jelenleg a gyógyszertárak egy részében megvásárolható az influenza elleni oltás, ám a patikák többségében hiánycikk. Ennek tapasztalatai szerint az áll a hátterében, hogy ahol többet mertek rendelni, még maradt készleten, ám ahol a gyógyszertár nem halmozott fel tartalékot, ott már hetek óta elfogyott.

Szabó Péter egyúttal arra is ráirányította a figyelmünket, hogy

az oltásellenesek nagyon káros fellángoló kampányai miatt a kereslet is hullámzó, ezért a kisebb gyógyszertárak nem mernek egyszerre több dózist rendelni.

A szakember azt mondja, idén valamivel nagyobb volt az érdeklődés az influenza elleni oltóanyag iránt, ám a pácienseket eltántorítja, ha hetekig hiába próbálják megvásárolni a vakcinát. Legutóbb októberben kaptak a gyógyszertárak, úgy tudják, ha november közepén megérkezik az országba a következő szállítmány, előbb a háziorvosi rendelők kapnak, és csak utánuk a patikák.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A terv szerint érkeznek
még szállítmányok

„Vegyes a kép” – értékelte eközben a kialakult helyzetet szerdán megkeresésünkre  László Attila szenátor. Az RMDSZ egészségügyi szakpolitikusa rámutatott,

a háziorvosok 1,2 millió adag influenza elleni oltást kértek, az országba pedig 3 millió dózis kerül be.

A vakcinák beszállítási ütemterve szerint az országba szeptember folyamán 400 ezer dózis, októberben 1,1 millió adag vakcina érkezett. November 16-ától két részletben további 930 adag influenza elleni oltóanyag várható, majd december 10-én újabb 540 ezer dózis vakcina érkezik.

László Attila rámutatott, a személyes tapasztalata az, hogy

a bukaresti vagy kolozsvári patikákban jelenleg is lehet oltóanyagot vásárolni.

Valószínűnek tartja, hogy nem volt egységes az elosztás, illetve egyes gyógyszertáraknak nehézséget okoz a beszerzés.

A szakpolitikus elhibázottnak tartja, hogy szeptemberben előbb jelent meg az oltóanyag a patikákban, és csak ezután osztották szét a háziorvosok között, így a kereskedelmi forgalomba kerülő vakcina mintegy 60 százalékát azok vásárolták fel, akik egyébként is megkapták volna a háziorvosuktól az ingyenes, országos program részeként. Ez azért történhetett meg, mert az előző évek tapasztalataira alapozva az emberek nem bíztak abban, hogy a háziorvostól megkapják a vakcinát, nekik is jut az ingyenes oltóanyagból, mutatott rá a szenátor.

László Attila azzal próbálja megnyugtatni az aggódókat, hogy a beszállítási ütemterv alapján lesz még influenza elleni oltóanyag a háziorvosoknál és gyógyszertári forgalomban is.

Létfontosságú gyógyszerek hiányoznak a patikák polcairól

Miután a pajzsmirigybetegek kezelésében fontos Euthyrox gyógyszer krízise az ígéretek ellenére sem oldódott meg, újabb fontos orvosság tűnt el a patikák polcairól. Jelenleg a cukorbetegek kezelésére használt Siofor tabletta számít hiánycikknek. Szabó Péter, a Kovászna megyei gyógyszerészkamara elnöke lapunknak elmondta, nem tudják, mit mondjanak a betegeknek. A két-három megyét ellátó gyógyszerügynök kap néha néhány doboz Siofort, ami még egy eldugott vidéki patikának sem lenne elég. „Folyamatosan akadozik a gyógyszerellátás, már a vérnyomás-ingadozásra felírt orvosságok is késve érkeznek be a patikákba. Ilyen esetben az egy-két hetes csúszás is sok, az akut betegségre felírt gyógyszert legkésőbb 24 órán belül, a krónikus betegségre felírtat 48 órán belül meg kellene kapnia a betegnek, ám a patikák tehetetlenek, hiába rendelnek, a beszállítók is csak a vállukat vonogatják” – világított rá a kialakult helyzetre Szabó Péter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek

Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek
2025. július 12., szombat

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon

Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon
2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése