Az uniós tagállamok vezetői elfogadták a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló keretköltségvetést és a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok helyreállítását célzó pénzügyi csomagot – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedd hajnali Twitter-üzenetében a testületet alko
Már a nyugdíjemelés nélkül is meghaladhatja a 9 százalékot a román költségvetés mérleghiánya – figyelmeztetett egy szerdai szakkonferencián Eugen Rădulescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) stabilitási igazgatóságának vezetője.
„Egy nyári vakációban otthon – Csomafalván, mikor még népesebb volt a feleségem családi háza –, szokásom szerint kisszéken ülve rajzoltam örök témámat, az öreg almafát, mikor Juliska, a szomszédasszony nagy érdeklődéssel kérdezte: maga mit pirkál ott? – Hát ezt a fát próbálom lerajzolni! – volt a&
Azért küzdünk, hogy lényegesen nagyobb pénzösszeget hívhassunk le az Európai Unió következő költségvetési ciklusában – közölte pénteki sajtóértekezletén Klaus Iohannis államfő.
Nem szavazta meg a 2020-as állami költségvetés-kiegészítést az RMDSZ tekintettel arra, hogy az nem nyújt reális megoldást az önkormányzatoknak, a megyei tanácsok alárendeltségében működő kulturális intézményeknek és fedezetlenül maradnak a szociális szolgáltatások is.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia új pályázatot hirdet fiatal íróknak és irodalomkritikusoknak, a pályamunkák benyújtási határideje augusztus 16. – közölte a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) csütörtökön az MTI-vel.
Bár a június 15-ei lazítások nyomán hétfőtől kinyithattak a plázákban működő kereskedelmi egységek – kivéve a vendéglőket és a mozikat –, nem minden boltra került ki a „Nyitva” tábla.
Korszerűsítési és fejlesztési tervekben gazdag esztendő elé néz a marosvásárhelyi Víkendtelep. Azonban úgy tűnik, a pénztelenség és a politikai játszmák gátolják ezek megvalósítását.
A nyugdíjemelést előíró törvény az elkövetkező két évre fenntarthatósági gondokat okoz az állami büdzsének és mind a nemzetközi pénzügyi intézmények, mind a hitelminősítő intézetek rámutattak, hogy jelentős kockázatot jelent a gazdaságra nézve – jelentette ki Florin Cîţu pénzügyminiszter.
„A tíz évvel ezelőtt elfogadott kedvezményes honosítási törvénynek köszönhetően a Kárpát-medencében 940 ezren tettek állampolgársági esküt, a diaszpórában 160 ezren kapták meg az állampolgárságot, 1,1 millióan váltak nemzettársainkból honfitársainkká.
Klaus Johannis államfő szerint nem a nyugdíjasokkal kellene megfizettetni a koronavírus-járvány számláját. De közben továbbra sem világos, hogy a kormány tudja-e biztosítani a 2020-as évi költségvetésbe belefoglalt, szeptemberben esedékes 40 százalékos nyugdíjpontemelést.
Az egészségügyi minisztérium felszólítja a háziorvosokat, hogy folytassák a védőoltásprogramot – jelentette ki Andrei Baciu államtitkár egy pénteki szakkonferencián.
A bruttó hazai termék (GDP) 1,9 százalékának megfelelő összeggel zsugorodik 2020-ban Románia gazdasága, az államháztartási hiány pedig 6,7 százalékos lesz – jelentette ki szerdán Florin Cîțu pénzügyminiszter, az idei első költségvetés-kiigazítás sarokszámait ismertető sajtótájékoztatón.
Újabb összegeket fordít Kolozsvár önkormányzata a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére, kezelésére. A kincses város képviselő-testülete keddi, online ülésén 5,5 millió lejjel egészítette ki a Clujana Városi Kórház idei költségvetését.
Kezdetben vallásos, transzcendentális lelkületű, balladai-szimbolikus hangvételű figurális kompozíciók jellemezték, majd megjelentek a világi témák is művészetében. Kedvelt technikája a színes tusrajz, a pasztell, az olaj, szívesen dolgozik aquatintával. A monumentális műfajok mestere, freskókat, köztéri szobrokat is készít Xantus Géza.
Florin Cîțu pénzügyminiszter azt mondja, a rá hivatkozva felröppent hírekkel ellentétben nem készülnek a közalkalmazottak fizetésének lefaragására.
A kormány készen áll arra, hogy csütörtöki ülésén elfogadja a banki hiteltörlesztések halasztásáról szóló sürgősségi rendeletet – jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő.
„Nekünk dizájnereknek ki kell fordítanunk a sarkukból a dolgokat, és új ösvényeket kell keresnünk” – tartja Egri István kolozsvári üvegművész, aki kanyargós úton jutott el a családi örökségnek számító üvegművészettől oda, hogy végül önálló vállalkozásban művelje ugyanezt.