Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.

2024. május 08., szerda

Németországban van a legtöbb védelmi státusszal rendelkező ukrajnai

Amig január végén 4 303 115, februárban pedig 4 234 595 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek, addig március végén 4 211 495 ukrajnai menekült élt ilyen jogállással az EU valamely tagországában.

Németországban van a legtöbb védelmi státusszal rendelkező ukrajnai
2024. május 08., szerda

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben

Kilenc jelölt száll versenybe Nagyszeben polgármesteri tisztségéért, köztük a jelenlegi polgármester, Astrid Fodor (Romániai Német Demokrata Fórum) – jelentette be szerdán a megyeszékhely 1-es számú választási irodája.

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben
2024. május 08., szerda

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett

Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett
2024. május 08., szerda

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között

Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között
2024. május 08., szerda

Egymillió moldovainak van román állampolgársága, de a többség nem akar egyesülést a moldovai elnök szerint

Egymillió moldovai állampolgár rendelkezik román útlevéllel is, aminek meg kell könnyeítenie az ország EU-csatlakozását, de a többség nem támogatja a Romániával való egyesülést – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök.

Egymillió moldovainak van román állampolgársága, de a többség nem akar egyesülést a moldovai elnök szerint
2024. május 08., szerda

„Minden korban a küszöbön áll a borzalom”: Albert Camus A félreértés című abszurd drámájának premierje Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.

„Minden korban a küszöbön áll a borzalom”: Albert Camus A félreértés című abszurd drámájának premierje Kolozsváron
2024. május 08., szerda

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben
2024. május 08., szerda

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön Pr-cikk

A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön
2024. május 08., szerda

Washington visszatartott egy Izraelnek szánt bombaszállítmányt

Az Egyesült Államok visszatartott egy az Izraelnek szánt bombaszállítmányt, mivel aggályosnak tartotta, hogy azokat egy rafahi támadás során felhasználhatják – közölte egy amerikai tisztségviselő a CNN szerint.

Washington visszatartott egy Izraelnek szánt bombaszállítmányt
2024. május 08., szerda

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár

Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár
2024. május 08., szerda

A NATO-nak határozottabban el kell köteleznie magát elrettentő pozíciójának megerősítése mellett a román államfő szerint

A NATO-tagállamoknak növelniük kell a hadiipari termelésüket – szögezte le kedd esti washingtoni sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.

A NATO-nak határozottabban el kell köteleznie magát elrettentő pozíciójának megerősítése mellett a román államfő szerint
2024. május 08., szerda

Csak a Hamászra gyakorolt katonai nyomás segíthet a túszok kiszabadításában Izrael szerint, nem állnak le Rafahban

A Hamászra gyakorolt katonai nyomás nélkül nem lehetséges a Gázát uraló iszlamista terrorszervezet által elrabolt izraeli túszok kiszabadítása – ezzel indokolta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Rafah elleni műveletek megkezdését.

Csak a Hamászra gyakorolt katonai nyomás segíthet a túszok kiszabadításában Izrael szerint, nem állnak le Rafahban
2024. május 08., szerda

Iohannnis: Románia fontolóra veszi, hogy Patriot légvédelmi rendszert küldjön Ukrajnának

Románia nyitott arra, hogy megvitassa egy Patriot légvédelmi rendszer Ukrajnába küldésének lehetőségét – közölte Klaus Iohannis elnök kedden az Egyesült Államokban.

Iohannnis: Románia fontolóra veszi, hogy Patriot légvédelmi rendszert küldjön Ukrajnának
2024. május 08., szerda

Ukrán városok elleni tömeges támadással hangolt Oroszország a május 9-i moszkvai ünnepségre

Nagyszabású támadássorozatot indított az orosz hadsereg szerdára virradóra, egy nappal a moszkvai győzelem napi ünnepség előtt ukrán városok ellen.

Ukrán városok elleni tömeges támadással hangolt Oroszország a május 9-i moszkvai ünnepségre
2024. május 07., kedd

NATO-főtitkári aspirációi is terítékre kerültek Iohannis és Biden washingtoni megbeszélésén

Klaus Iohannis román idő szerint kedden este közölte, hogy a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség elmélyítéséről tárgyalt a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnökkel.

NATO-főtitkári aspirációi is terítékre kerültek Iohannis és Biden washingtoni megbeszélésén
2024. május 07., kedd

Bombafenyegetést kapott kedden e-mailben közel ezer szlovákiai oktatási intézmény

Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézmény kapott kedden e-mailben pokolgépes fenyegetést, főleg iskolák – közölte a rendőrség. A fenyegetések közül eddig egy sem bizonyult valódinak.

Bombafenyegetést kapott kedden e-mailben közel ezer szlovákiai oktatási intézmény
2024. május 07., kedd

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg

Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg