Oroszország nem fog évtizedekre visszaesni és elszigetelten fejlődni az ellene bevezetett korlátozások miatt – jelentette ki a Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a stratégiai fejlesztési és nemzeti projektek tanácsának ülésén, Moszkvában.
Belgiumban tovább erősödik a koronavírus legújabb hulláma, az új fertőzéses esetek száma hetedik hete emelkedik; a belga kormány utazási korlátozásokat is tartalmazó törvénytervezetet hagyott jóvá.
Miközben mi éppen a mobiltelefonunkat nyomkodjuk vagy a számítógépen böngészünk, egyszerre többtucatnyi cég figyel(het) minket, amelyek többségének még a nevéről sem hallottunk, de amelyek rengeteg információt tudnak és őriznek rólunk.
Napi százezerben korlátozta keddtől ősz elejéig az induló utasok napi számát a legnagyobb forgalmú brit repülőtér, a londoni Heathrow a munkaerőhiány és az ebből eredő, időnként súlyos fennakadások miatt.
„Bosszantó”, hogy a koronavírus-járvány újabb hullámával kell szembenéznünk – nyilatkozta kedden Klaus Iohannis, hangsúlyozva, hogy az egészségügyi miniszter korlátozásokat egyelőre nem tervez, csak ajánlásokat fogalmaznak meg.
A kereskedelmi szálláshelyekre érkezett turisták száma 40,9 százalékkal, míg a vendégéjszakáké 36 százalékkal nőtt idén májusban 2021 ötödök hónapjához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A kánikula tetőzésének óráiban tilos a nagysúlyú teherforgalom az aradi megyei utakon – közölte csütörtökön az Arad megyei tanács.
Az elmúlt időszakban tetten érhető a törekvés, hogy a munkatörvénykönyvet, a munkavégzés szabályait minél rugalmasabbá tegyék – jelentette ki a Krónika által megkérdezett munkaügyi szakember.
Bár jellemzően a négy fal között történik, ritkán marad „házon belül”: a családon, párkapcsolaton belüli erőszak nemcsak egyéni viszontagság, hanem rendkívül súlyos társadalmi probléma, és a felelősség is sok érintett között oszlik meg.
A Vkuszno – i tocska (Finom – és pont) elnevezést kapta az Oroszországot elhagyó McDonald's helyén megnyíló gyorsétteremlánc – közölte Oleg Parojev, a cég vezérigazgatója a sajtóval vasárnap Moszkvában.
Klaus Iohannis úgy tett, mintha nem értené, mi a gond azokkal a sajtó birtokába került kormányzati tervekkel kapcsolatban, amelyek gyakorlatilag felélesztenék az egykori kommunista politikai rendőrséget, a Szekuritátét.
Nagy hiba volt kiszivárogtatni a nemzetbiztonsági törvények módosításainak tervezetét – jelentette ki kedden Klaus Iohannis államfő.
Európa számos országában oldották fel a beutazási és egyéb járványügyi korlátozásokat június elsejétől kezdődően a turistaszezon kezdete miatt. Számos országban az átlagnál jóval több látogatóra számítanak idén.
Spanyolország eltörölte a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat a schengeni övezet állampolgáraival szemben – derült ki a hivatalos spanyol állami közlönyben (BOE) csütörtökön megjelent rendelkezésből.
Várhatóan augusztus végéig feloldották a németországi beutazásra eddig érvényes koronavírus-szabályozásokat: a visszatérő utazóknak és más beutazóknak nem kell igazolniuk, hogy oltási vagy gyógyultsági igazolással rendelkeznek és teszt sem kell.
A britek többsége szerint Boris Johnson miniszterelnöknek le kellene mondania a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején tartott Downing Street-i partik botránya miatt, még nagyobb többség azonban nem számít arra, hogy Johnson ezt meg is teszi.
Az elmúlt időszakban megnőtt azoknak a száma, akik szakembertől kérnek segítséget, hogy megbirkózhassanak a rájuk nehezedő nyomással – a szorongással, depresszióval.
A szállodákba, éttermekbe és a strandokra bármilyen oltási vagy védettségi igazolás nélkül be lehet lépni Olaszországban, míg a zárt terű múzeumokban továbbra is maszkot kell viselniük a turistáknak.