A május 14-i török elnökválasztás első fordulójának harmadik helyezettje, Sinan Ogan hétfőn Ankarában arra szólította fel híveit, hogy az elnökválasztás május 28-i második fordulójában Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfőt támogassák.
Nicolae Ciucă román kormányfő felhívást intézett hétfőn este az oktatási dolgozókhoz, hogy hagyjanak fel a sztrájkkal. A szakszervezetek hajthatatlannak mutatkoznak, folytatják a munkabeszüntetést.
A Richter-skálán 4,9-es erősségű földrengést mértek Arad megyében hétfőn este, a földmozgást az aradi és lippai tömbházlakók érezték meg a leginkább.
Döntéshozó kamaraként elfogadta a bukaresti szenátus hétfőn a Művelt Románia elnevezésű oktatási országprojekt által előirányzott új közoktatási és felsőoktatási törvénytervezetet, amelyet a képviselőház már korábban megszavazott.
A lakásárak és a banki kamatok csökkenésére várva sokan halogatják ebben az időszakban a lakásvásárlást, ilyen körülmények között sokan választják az albérletet, emiatt a kereslet felfelé hajtja az árakat. A bérlők túlzónak tartják a bérleti díjakat.
Ellenzik a helyi önkormányzatok és a lakosok a román védelmi minisztérium azon tervét, hogy több mint 3000 hektárral bővítsen egy katonai lőteret Arad megyében – jelentette hétfőn az Agerpres hírügynökség.
Több mint tízezer sertést kell elpusztítani egy Szatmár megyei farmon, miután sertéspestis ütötte fel a fejét – közölte hétfőn a prefektúra. Az EU-ban Romániában terjedt a leginkább a sertéspestis tavaly.
A hatályos törvények szigorítását kérik kolozsvári környezetvédő civilek a hatóságoktól, mert az elmúlt időszakban Erdély több megyéjében a természetvédelmi területeken engedély nélkül versenyt szervező terepmotorosokra panaszokodnak a helyiek.
Az amerikai gyártmányú HIMARS rakétarendszerek karbantartó központjává alakítják a bákói Aerostar üzemet – jelentette be Teodor Incicaș altábornagy, a román védelmi tárca fegyverbeszerzésekért felelős osztályának vezetője.
Medve bukkant fel hétfőn a Kolozs megyei Széken.
Nem változott a kormányalakítási egyezkedésekkel megbízott RMDSZ-es tárgyalóküldöttség feladata, és amikor újrakezdődnek a tárgyalások, az RMDSZ is részt fog venni ezeken – jelentette ki hétfőn Csoma Botond.
A szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófák következtében 1970 és 2021 között több mint 2 millió ember halt meg 11 778 tragikus eseményben, és a gazdaságot mintegy 4,3 ezer milliárd dollárnyi veszteség érte – közölte a WMO.
Meleg időben lesz részünk a következő hetekben, de csapadékra is számítani lehet május utolsó és június első napjaiban – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 22. és június 4. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A kortárs kultúrát, művészetet is közel hozza a fiatalokhoz a Mezőségen működő, a szórványmagyarság megmaradásáért immár 30 éve aktívan tevékenykedő szamosújvári Téka Alapítvány.
Az EU-ban senki sem kíván teljes mértékben leválni Kínáról, hiszen napi szinten 2,3 milliárd euró értékű kereskedelem bonyolódik le a két fél között, inkább a Kínától való túlzott függőségek csökkentésére törekszünk – jelentette ki Josep Borrell.
Orosz rakéta- és dróntámadás érte hétfőn hajnalban az ukrajnai Dnyipropetrovszk megyét, ennek több sebesültje is volt – jelentette be a régió kormányzója, Szerhij Liszak a Telegram hírcsatornán.
A hétfőn általános sztrájkba lépett tanügyi alkalmazottak nagy utcai tüntetésekkel is fenyegetőznek, ha a kormány nem áll elő a problémáikat megoldó konkrét javaslatokkal.
A gyerekek nevelésében a szülőknek és a tanároknak központi szerepe van. Az ország több mint 90 after school központjában 4300 diák alkotja azt a közösséget, amelyet a „Fundația Nouă ne pasă” Alapítvány hozott létre és amelyet az eMAG-kliensek támogatnak.