Elmarasztalta kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Romániát, amiért elutasítja az azonos nemű párok kapcsolatának polgári jogi elismerését.
A Brüsszelben tüntető hat kelet-európai ország gazdaszervezeteinek megmozdulását támogató magyar kormánypárti politikusok és a gazdaszervezetek az Európai Unió gyors beavatkozását kérik az Ukrajnából vámmentes érkező mezőgazdasági termékek leállításához.
A hazai költségvetésből finanszírozott Anghel Saligny program jelenti idéntől a romániai földgázbevezetés egyetlen pályázati lehetőségét a helyi önkormányzatok számára.
A háború eszkalációja helyett tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, mert az ukrajnai háborúban minden nap sok ember hal meg – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök a katari gazdasági fórumon kedden.
Pénzbírsággal és tevékenységének felfüggesztésével büntethető az a kereskedelmi egység, amely kiskorúaknak alkoholos italokat ad el vagy kínál ingyen – erről szóló törvénytervezetet fogadott el kedden a képviselőház.
Sokak által érthetetlen, felháborító rendelkezést orvosolt kedden a bukaresti parlament: egy szülő immár nemcsak legtöbb hét, hanem 12 éves beteg gyermeke számára is táppénzzel járó betegszabadságot vehet ki.
Az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség több min 150 tagja tiltakozott kedden a szaktárca épülete előtt.
Újra maga köré gyűjti a könyvek, az irodalom, a kortárs kultúra kedvelőit az immár második háromszéki könyvvásár, a SepsiBook. Az erdélyi magyar, a román és a magyarországi irodalmi élet jeles képviselői találkoznak a közönséggel.
Az Arad megyei határrendészek 116 pakisztáni, algériai, marokkói, iraki, bangladesi, törökországis és Srí Lanka-i migránst tartóztattak fel az elmúlt 24 órában.
Folytatódik a határ menti Grajvoroni járást megtisztító művelet az ukrán diverzáns- és felderítő csoport behatolása után – közölte Vjacseszlav Gladkov, az oroszországi Belgorod megye kormányzója kedden a Telegram-csatornáján.
Május 30-án és 31-én tartják meg a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgáját, amelyet az eredeti ütemterv szerint ezen a héten szerdán és csütörtökön kellett volna megszervezni – közölte kedden a tanügyminisztérium.
Miközben Erdély-szerte beköszöntött a nyárelő, az ország egyik leglátványosabb aszfaltcsíkján, a Transzfogarasi úton mintha a zord télben „ragadt” volna az idő: a karbantartók jelenleg is helyenként öt-hat méteres hóréteggel küzdenek.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mindenképpen tartani kívánja magát a 2021-ben a Szociáldemokrata Párttal (PSD) megkötött koalíciós megállapodáshoz, így Nicolae Ciucă miniszterelnök várhatóan május 26-án, pénteken lemond.
Május 25-éig, vagyis csütörtökig lehet felajánlani valamely civil szervezet számára a 2022-es évben a román államkasszába befizetett jövedelemadó 3,5 százalékát.
Miközben az értesülések szerint Nicolae Ciucă miniszterelnök délutánra újabb egyeztetésre hívta a hétfő óta általános sztrákot tartó oktatási szakszervezetek képviselőit, Ciucă azt is kijelentette: a pedagógusok követelései jelenleg nem teljesíthetők.
Mindenki azt kívánja, hogy az ukrajnai háború minél előbb véget érjen, az egyedüli, aki ezt nem akarja, az Vlagyimir Putyin orosz elnök, Ukrajnánál senki sem akarja jobban a békét – jelentette ki Josep Borrell.
Nagyszabású gazdatüntetésre készülnek kedden, május 23-án a kelet-európai országok mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetei. Az egy évvel meghosszabbított ukrajnai vámmentes mezőgazdasági termékbehozatal felfüggesztését kérik.
Több utórengése is volt a Kolozsváron és Nagyváradon is érzékelhető, 20.46 órakor történt, Arad megyei epicentrumú földrengésnek, amelynek erősségét előbb 4,7-esre becsülték a szakemberek, majd 4,9-esre módosították.