Fotó: Nagyváradi VSK/Facebook
Győzelemmel kezdte szereplését a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmei során: a Körös-partiak az A csoport keddi nyitányán idegenben 11-10-re nyertek a Waspo Hannover ellen. Címvédőhöz méltóan kezdett a Ferencváros vízilabdacsapata is.
2024. október 08., 22:532024. október 08., 22:53
2024. október 08., 23:292024. október 08., 23:29
A számos magyar játékost a soraiban tudó bihari együttes 11 év elteltével jutott fel a legrangosabb klubtorna főtáblájára, miután szeptemberben megnyerte csoportját a hazai rendezésű selejtezőtornán. A négy négyes csoport közül az A jelűben szereplő nagyváradiakat a hazai rivális bukaresti Steauával, a német Waspo Hannoverrel és a szerb Novi Belgráddal sorsolták össze.
A Nagyváradi VSK rögtön három góllal elhúzott a német bajnokcsapat otthonában rendezett mérkőzésen, majd 5-1-re is vezetett. Elemében volt centerpozícióban Vancsik Levente, kapásoldalon és középen Belényesi, valamint a váradiak montenegrói légiósa, Filip Gardasevic. Honfitársa, a nyáron leigazolt Petar Kovasevic vezetőedző elégedett lehetett tanítványaival, akik kiválóan védekeztek, ennek köszönhetően félidben 7-3-at mutatott az eredményjelző a vendégcsapat javára.
Jövőre is Máltán rendezik a négyes döntőt
A férfi vízilabda Bajnokok Ligájában 16 csapat alkotja a főtábla mezőnyét, a csoportkört négy négyes csoportban bonyolítják le december elejéig. Minden kvartettből az első két helyezett jut tovább, majd két újabb négyes csoportból szintén a két-két legjobb csapat kerül a négyes döntőbe. A második csoportkör február 4-én kezdődik, a négyes döntőt május 30-án és június 1-jén rendezik meg Máltán.
A harmadik negyedben valamelyest magára talált a sok délszláv légióssal megerősített Waspo Hannover, zsinórban három gólt is lőttek a házigazdák, feljöttek 7-6-ra, de aztán a váradiak is válaszoltak Gusarov, Velkic és Negrean révén. A negyedik negyedet 2-0-ra hozták a németek, ám ez is belefért, a Nagyváradi VSK egy góllal megnyerte hosszú ideje játszott első BL-mérkőzését, elhozva a hárompontot a német bajnoki címvédő otthonából.
A csoport másik mérkőzésén a Novi Belgrád 11-7 arányú győzelmet aratott a Bukaresti Steaua fölött. Ugyancsak győzelemmel debütált a BL-címvédő, szombaton az Európai Szuperkupát elhódító Ferencváros: Nyéki Balázs együttese a B csoport szintén keddi nyitányán házigazdaként 16-7-re nyert a georgiai Dinamo Tbiliszi ellen.
VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Waspo Hannover–Nagyváradi VSK 10–11 (2–5, 1–2, 5–4, 2–0)
A nagyváradi csapat gólszerzői: Gusarov 3, Belényesi, Gardasevic 2-2, Negrean, Ilisie, Vancsik, Velkic
Hatalmas sikert könyvelhetett el a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében: a torna vasárnapi zárónapján legyőzte az olasz Bresciát, megnyerte csoportját, ezzel 11 év elteltével feljutott a legrangosabb klubtorna főtáblájára.
A Ferencvárost irányító Pascal Jansen többször is felemlegette a csapatától elvett gólt a Tottenham Hotspurrel szemben 2-1-re elveszített labdarúgó Európa-liga találkozót követően. A Ferencváros másodszor is kikapott az El-ben.
A korábbi csapatkapitány Szalai Ádám pályaedzőként visszatér a magyar labdarúgó-válogatotthoz.
Vereséget szenvedett csütörtökön Simona Halep a 125-ös kategóriájú hongkongi tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Minden idők legfiatalabb sakkvilágbajnoka szeretne lenni az ötéves szatmárnémeti Balog Ronaldo, aki szüleit meglepve alig három évesen hibátlanul felállította a figurákat a táblára, majd egy év múlva könnyedén megnyerte első versenyét.
Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar labdarúgó-válogatott, amely jövő pénteken Hollandiát fogadja, két hét múlva pedig Bosznia-Hercegovina vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligájában.
A magyar női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 37–28-ra legyőzte a román csapatot szombaton Tatabányán.
Bálint Attila a paralimpiák igazán bennfentes ismerője, a székelyudvarhelyi focibíró nemrég tért haza a párizsi paralimpiáról, amely nem az első ötkarikás játéka volt. Tapasztalatairól, a vakfociról, a parasportok romániai helyzetéről faggattuk.
A Ferencváros 2-1-es vereség szenvedett a belga Anderlecht otthonában a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának szerdai nyitófordulójában.
A román Labdarúgó-szövetség (FRF) játékvezetői bizottsága frissítette a nemzetközi szövetség (FIFA) által delegálható romániai futballbírók névsorát, a listára pedig felkerült a nagykárolyi Kovács Szabolcs is.
szóljon hozzá!