Fotó: Románia szenátusa
Döntéshozó kamaraként elfogadta a bukaresti szenátus hétfőn a Művelt Románia elnevezésű oktatási országprojekt által előirányzott új közoktatási és felsőoktatási törvénytervezetet, amelyet a képviselőház már korábban megszavazott. Az RMDSZ szerint kibővülnek a kisebbségi oktatásról szóló rendelkezések.
2023. május 22., 20:292023. május 22., 20:29
2023. május 22., 21:452023. május 22., 21:45
A közoktatási törvény tervezete 81 támogató és 28 ellenszavazatot kapott a felsőházban. Az oktatás színvonalát javítani, a funkcionális analfabetizmus arányát csökkenteni hivatott jogszabálycsomag egyebek mellett az iskolai erőszak megelőzését és büntetését célzó országos terv kidolgozását is előírja. Ismét lehetővé teszi, hogy elküldjék az iskolából a súlyos kihágásokat elkövető diákokat, választható érettségi tantárggyá teszi a vallást a középiskolák humán szakos osztályai számára, továbbá lehetővé teszi, hogy a keresettebb gimnáziumok felvételi vizsgát szervezzenek a meghirdetett helyek felére, a többit a nyolcadik osztályos záróvizsgán, az úgynevezett országos képességfelmérőn szerzett osztályzat alapján osztja ki egy számítógépes rendszer.
Ligia Deca oktatási miniszter történelmi pillanatnak nevezte az új oktatási törvények elfogadását. Mint hangsúlyozta, az ezekbe foglalt intézkedések hozzájárulnak majd az iskolaelhagyás visszaszorításához, a funkcionális analfabetizmus leküzdéséhez, a tanulóközpontú oktatáshoz, az iskolai szegregáció megelőzéséhez és a biztonsági feltételek megteremtéséhez az oktatási folyamat valamennyi résztvevője számára.
A felsőoktatási törvényről a tárcavezető elmondta, a jogszabályban szereplő reformok hozzájárulnak, hogy a fiatalok megvalósítsák álmaikat, megfelelő karriert válasszanak és „a demokratikus Románia aktív polgáraiként” éljenek. „Az új törvény csökkenteni hivatott az egyetemi lemorzsolódást, és második esélyt teremt a fiataloknak a továbbtanulásra. Ezen kívül jelentősen nemzetköziesíti a hazai felsőoktatást” – sorolta Deca.
Ezt az intézkedést nagy várakozás előzte meg a versenyszférában, és jelentős uniós támogatásban is részesül. A tervezet több, a tanárok támogatását szolgáló intézkedést is tartalmaz, például azt, hogy az egyetemek a jóváhagyott költségvetési keretek között növelhetik az alapfizetéseket a tanárok tevékenységének és teljesítményének függvényében.
Az oktatási törvények elfogadását az RMDSZ is a tavaszi parlamenti ülésszak legfőbb célkitűzésének minősítette, és előkészítése során azt tartotta szem előtt, hogy az anyanyelvi oktatás hatályos szabályozásai ne szűküljenek. A szövetség a szenátusi elfogadást követően úgy értékelte: kibővülnek a kisebbségi oktatásról szóló rendelkezések. A szövetség a pozitívumok közé sorolta, hogy a minisztériumnak külön országos programot kell indítania a román nyelv oktatására vonatkozóan a kisebbségek számára.
A többletfeladatot elvégző óvónők esetében a román nyelv oktatását ezentúl a tanítókhoz hasonlóan különóraként fogja fizetni a minisztérium a kisebbségi tanintézmények esetében. A felsőoktatásban újból elérhetővé válnak a dupla szakosítások, amelyekkel a tanárhiányt lehet majd ellensúlyozni, és a törvény szövegébe bekerült az a kitétel, miszerint a diákok azon a nyelven felvételizhetnek az egyetemre, amilyen nyelven tanultak a középiskolában, ez alól csak a nemzetbiztonsági szakok kivételek – sorolta az RMDSZ közleménye.
A törvény szövegébe bekerült az a kitétel, miszerint a diákok azon a nyelven felvételizhetnek az egyetemre, amilyen nyelven tanultak a középiskolában, és ez alól csak a nemzetbiztonsági szakok kivételek. Azokon az egyetemi szakokon, ahol nincs az állami rendszerben kisebbségi nyelven oktatás, ott elkülönített helyeket kell biztosítani a kisebbségeknek. Például az állatorvosi szakon nem lehet magyarul tanulni, így a román szakon különítenek el helyeket kisebbségi diákoknak. Az eredetileg érvényben levő 10 hely 25 helyre növekedett, és kibővült az érintettek listája a kisebbségi diákokkal. Abban az esetben, ha ezek a helyek nem töltődnek fel, újraoszthatóak lesznek, így 10 helyett akár 20 helyet is elfoglalhat magyar diák az adott felsőoktatási szakirányon.
Az évi tandíj maximum az infláció értékével növelhető; A hallgatók a tömegközlekedésre ezentúl az 50 százalékos kedvezmény helyett 90 százalékos kedvezményben részesülnek, míg a külföldön tanuló egyetemisták is féláron vehetik igénybe a vasúti szállítást.
Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) több ízben is kérte, hogy küldjék vissza a tervezetet az oktatási bizottsághoz, igénylésüket azonban elutasították. A két ellenzéki alakulat a törvénytervezet ellen szavazott. Cătălin Drulă, az USR elnöke bejelentette, hogy a Ludovic Orban vezette Jobboldali Erő alakulattal közösen alkotmányossági óvást nyújtanak be a törvénycsomag ellen a taláros testületnél.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöksége hétfőn délután összeül, hogy megvitassa, a párt részt kíván-e venni egy újonnan felálló kormánykoalícióban azt követően, hogy a független Nicușor Dan nyerte meg az államfőválasztást.
A bukaresti Otopeni repülőtéren bukkant fel George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje hétfőn reggel, amikor már biztossá vált, hogy elvesztette az államfőválasztást.
Nem állja meg a helyét a vád, miszerint manipuláció történt volna a megismételt romániai elnökválasztás második fordulója során – jelentette ki a vesztes jelölt, George Simion.
Az elnökválasztás második fordulója különösebb incidensek nélkül zajlott le, a legtöbb bejelentés a szavazólap lefényképezése vagy filmezése miatt érkezett – közölte hétfőn a belügyminisztérium szóvivője.
Nicușor Dan megválasztott államfő hétfőn hajnalban arról biztosította Emmanuel Macront, hogy Románia továbbra is megbízható uniós partner lesz.
Ilie Bolojan ügyvivő államfő hétfő reggel gratulált Nicușor Dannak az elnökválasztási győzelméért.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion hétfőn hajnalban gratulált ellenfelének, Nicușor Dan független jelöltnek a győzelméért, hangsúlyozva, hogy ez „a román nép akarata volt”.
Az erdélyi és a partiumi megyék többségében is Nicușor Danra szavazott a többség a megismételt államfőválasztás vasárnapi második fordulójában, a Székelyföldi megyékben pedig kimagasló sikert aratott – derül ki az Állandó Választási Hatóság adataiból.
Holnap új fejezet kezdődik Románia életében, és az országnak mindannyiótokra szükség lesz – jelentette ki Nicușor Dan, Románia frissen megválasztott államelnöke vasárnap éjjel a hívei előtt Bukarestben.
Megnyerte a megmérettetésen függetlenként indult Nicușor Dan a romániai államfőválasztást, miután a hivatalos szavazatszámlálás alapján előnye behozhatatlanná vált ellenfele, George Simion számára.
szóljon hozzá!