A Temesvári Magyar Napokat szervező Várbástya Egyesületet ezelőtt hat évvel életre hívó Tamás Péter László vállalkozó, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja bizakodó a Bánság fővárosában élő magyar közösség jövőjével kapcsolatban.
Miközben Romániában súlyos helyzetet teremtett a földgáz- és az árampiac liberalizációjával párosult drágulás, addig Magyarországon a kormány rezsicsökkentési programjának köszönhetően a lakossági fogyasztókat nem érinti az európai szintű áremelkedés.
Gózon Francisco operatőr négy éve oktat Kolozsváron a Sapientia egyetem filmművészet, fotóművészet, média szakán. A Balázs Béla-díjas filmes szakembert alkotói munkájáról, tanítási módszereiről, valamint születési helyéről, Venezueláról faggattuk.
Az ige szolgálata nem lehet csak templomi igehirdetés, prédikáció, ennek meg kell jelennie a gyakorlatban is – állapította meg Csűry István püspök a Krónikának adott interjúban.
Ivan Patzaichin mindig is lipovánnak tartotta magát, nemcsak visszatért a Duna-deltába, hanem ott is élt – állapította meg lapunknak a vasárnap elhunyt kenuslegendáról Kósa András László, aki jól ismerte a kiváló sportembert.
Kilenc évszázadnyi hitről, kultúráról beszélt megkeresésünkre Fejes Rudolf Anzelm premontrei rendi apát, váradhegyfoki prépost-prelátus.
Egyes magyarországi politikusok miatt a mai napig sérül a külhoniak méltósága, amikor lerománozzák, leszlovákozzák őket, illetve a szavazati jog ellen agitálnak – mondta a Krónikának Bagi Barna, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnöke.
A 20. század új irányzatai nagyon fontosak, viszont nem elegek ahhoz a varázslathoz, ami a színpadon és a kulisszák mögött történik – vallja Sardar Tagirovsky színházi rendező, aki szerint a szakma egyik csúcsa, hogy megfeledkezik önmaga szakmaiságáról.
Kulturális központtá növi ki magát az MM Pódium Színház székhelye a Nagyváradhoz tartozó Biharpüspökiben. A gyerekeknek és felnőtteknek is programokat kínáló központba szívesen látogatnak el diákcsoportok is, tudva, hogy itt maradandó játékélményt kapnak.
Simon Gábornak, a Kolozsvári Magyar Opera nyolcadik, a bársonyszékben legtöbb időt (1990-től 2009-ig) eltöltő igazgatójának pályájáról szóló életútinterjú-kötet látott napvilágot Nánó Csaba újságíró tollából.
A 2015-ös migránsválság idején az egyetlen észszerű döntést választotta Magyarország, amikor Nyugat-Európa országaival ellentétben, nemet mondott a bevándorlásra – jelentette ki Orbán Viktor a Fox News televíziónak adott interjújában.
Visszanyerné a magyar közösség minél szélesebb körű bizalmát Pintér Zsolt, az egyesült Máramaros megyei RMDSZ-szervezet elnöke. A civil szférából érkező politikus új csapattal lát munkához, és azt vallja: szórványban folyamatos kampányban kell lenni, meg kell szólítani a szövetségtől elfordult magyarokat, a magyarul már nem
Több területen is a konszenzus megteremtését és az értékek továbbadását tekinti fő feladatának a Magyar Unitárius Egyház új püspöke, Kovács István, aki a történelmi magyar egyházak közötti együttműködést is elmélyítené. A Sepsiszentgyörgyön élő lelkipásztorral az egyház előtt áll&o
Orbán Viktor magyar miniszterelnök álláspontját, miszerint a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet, a román társadalom tekintélyes része osztja – jelentette ki lapunknak Vladimir Ionaș bukaresti szociológus. A politikai elemző úgy fogalmazott, a gond ott kezdődik, amikor az iskolákban tájékoztatás helyett megjelenik az ideológ
A Magyarországon élő Alpaslan Ertüngealp magyar karmesternek vallja magát. Nem először járt Nagyváradon, ahol nemrég a filharmónia évadának zárókoncertjét vezényelte. A karmesterrel a zenéről, a magyar kultúrával való viszonyáról beszélgettünk.
A környezetvédelmi minisztérium úgy készül módosítani a hatályos szabályozást, hogy a veszélyes vadállatot a jelenleginél sokkal rövidebb idő, 24 óra alatt el lehessen távolítani altatólövedékkel vagy kilövéssel – tudta meg a Krónika.
Kongatják a vészharangot a román mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek a gondokkal küszködő agrárágazat miatt. Több dél-romániai megye gazdái szerdán a Parlament előtt tüntettek traktorokkal. Könczei Csaba mezőgazdásszal, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselőjével az agrárstratégia különböző vetületeiről b
Harminc éve játszik a színpadon Rappert-Vencz Gábor, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művésze, akivel szerepei megformálásának titkairól, a járványhelyzet szülte kényszerszünetek megéléséről, zenészi munkájáról is beszélgettünk.