– A minap közölt közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint hatvan százaléka úgy látja, Romániának védeni kellene a nemzeti érdekeit akkor is, amikor azok szembemennek az Európai Unió szabályaival. Reagál valamilyen módon erre az igényre a román politikum?

– A jelenlegi romániai politikai osztály – a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) kivéve – megpróbálja megnyerni magának a konzervatív szavazókat. A szociáldemokraták (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) berkeiben is vannak olyan nagy csoportosulások, amelyek igyekeznek képviselni ezt a választói réteget.

A hagyományos családról szóló 2018-as népszavazás után ez a szavazói réteg kissé eltávolodott a politikától, a legutóbbi megmérettetéseken pedig egy részük az AUR-ra szavazott. Mindenképpen érdemes figyelni e réteg szavazói viselkedésére.

Ami a diplomáciát illeti, annak komoly hiányosságai vannak Románia imázsának alakítása és a román diaszpóra képviseletének tekintetében. Sajnos a bukaresti diplomácia nem vállal szerepet Olaszországban vagy Spanyolországban, ahol a román közösségek akár a nemzeti parlamentekben is képviseletet szerezhetnének. Ebben a kérdésben is egy régi felfogás az uralkodó. A románok tisztában vannak azzal, hogy más uniós tagállamok polgáraihoz képest negatívabban viszonyulnak hozzájuk, de beletörődnek ebbe, mivel úgy érzik, ennek ellenére több esélyük van külföldön, mint Romániában.

Egyetlen párt sem magyarázta el egyértelműen a román közönségnek, hogy mit képvisel a Matić-jelentés. Nem volt vita a kérdésről, sem párbeszéd a szavazókkal. Nálunk a kényes témákról folytatott vitákra általában a szavazást követően kerítenek sort. És, sajnos, a viták a szélsőségek kiemelésével zajlanak. Akik megszavazták a határozatot, azt mondják, a nők jogairól van szó, akik pedig ellenezték, a férfiak szüléshez való jogáról beszélnek.

A vitának éppenséggel a kényes kérdésekről kellett volna szólnia, arról, hogy mit jelentenek a transzgender személyek jogai, azok kétségbe vonása nélkül. Ez egy rendkívül érzékeny kérdés. Nem az állam feladata értékeket rögzíteni a gyerekeknek. Csak a diktatúrák sajátja ez. Az állam feladata az, hogy neveljen, az értékek rögzítése a szülők, a család feladata. Az iskolai tantervbe tervezett szexuális oktatás ugyanakkor ideológiai jellegű, s nem nevelési, tájékoztatási célzatú.

– A közösségi hálón a romániai kommentelők részéről szimpátiahullám tapasztalható a magyar kormány irányába, miután a holland miniszterelnök és több uniós tagállam vezetője is támadta a pedofilellenes törvényt, amely a szülők kizárólagos jogkörébe sorolja a különböző szexuális irányultsággal kapcsolatos tájékoztatást. Ön hogyan látja ezt a jogszabályt?

– Természetes a közösségi hálón észlelhető reakció.

És ezzel nem feltétlenül a nézőpont helyességére utalok. Amint már mondtam, véleményem szerint nem az állam feladata az értékek meghatározása. Az csakis a család feladata. Sajnos nagyon sok álhírt alkalmaznak Romániában is a szexuális nevelésről szóló tervezett tanórával kapcsolatban. Ilyen például a tizenhatezer 18 évnél fiatalabb anya. A sokat emlegetett szám hamis. A valóságban valamivel több mint nyolcezer ilyen eset van. S mielőtt azt hinnénk, hogy egy szexuális nevelésről szóló iskolai óra megoldja ezt a helyzetet, inkább azon kellene gondolkozni, mihez kezdünk egy bizonyos etnikum gyerekházasságaival.

Amúgy szükség van olyan tanórára, amely tájékoztatást ad a szexuális nevelést érintő kérdésekről, ahogyan a válsághelyzetek kezeléséről vagy a pénzügyi ismeretekről is fontos oktatni. De ez a nevelésről és a tájékoztatásról szóljon, ne ideológiák előtérbe helyezéséről. Egy ilyen órán természetes, ha a gyerekeket tájékoztatják arról, hogy léteznek más szexuális orientációjú emberek, férfiak, akik más férfiakat szeretnek, nők, akik nőkkel élnek, s hogy őket így kell elfogadnunk, és hasonló jogaik vannak. A gond ott kezdődik, amikor tájékoztatás helyett megjelenik az ideológiai kampány, egy új normalitás előtérbe helyezése. Ahelyett, hogy az ilyen emberek létezéséről és elfogadásáról beszéljenek a gyerekeknek, azt mondják nekik: normális az ilyen emberek léte. A normalitás meghatározása véleményem szerint szigorúan a család döntéskörébe tartozik.