Az évad legjobb drámai színészének járó díjat 2019-ben a szatmárnémeti közönség Rappert-Vencz Gábornak ítélte
Fotó: Harag György Társulat
Harminc éve játszik a színpadon Rappert-Vencz Gábor, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művésze, akivel szerepei megformálásának titkairól, a járványhelyzet szülte kényszerszünetek megéléséről, zenészi munkájáról is beszélgettünk.
2021. május 25., 20:592021. május 25., 20:59
2021. május 25., 21:042021. május 25., 21:04
– Hogyan élte meg, hogy a járványhelyzet miatt hosszú ideig csak korlátozottan találkozhatott a közönséggel?
– Számomra ez nagyon nehéz volt, hiszen a színháznak az a szerepe, hogy találkozzunk a közönséggel. Szerencsés helyzetben voltunk, mivel néhány előadást sikerült bemutatni, de azt is furcsa körülmények között. A nézők egymástól távol ültek, és egyharmados háznak játszottunk. Nem szokványos úgy kimenni a színpadra, hogy teljes energiával és lendülettel játszol, és a nézőtérről nem jön az a bizonyos reakció, mert talán meg vannak szeppenve. A bizonytalanság, ami leginkább rossz, hogy nem tudjuk, milyen módszerekkel tartsuk ébren és életben az előadást, mivel két-három hónapos kiesés után nehéz újra elővenni. Érezzük a közönségen, hogy aki most eljön színházba, azért van itt, mert nagyon vágyik rá. A nézők tapsán keresztül megéljük a hálát.
– Hogyan szokott készülni egy-egy szerepre? Vannak-e bevált módszerek?
– Az évek során kialakult egy rutin, viszont minden szerepre másképp készülök fel. A szerep mindig újdonság, újabb vizsga. Amikor elkezdek egy karakterrel foglalkozni, olyankor mindig más megközelítésből érzem és gondolom át. Az első lépés a szöveg megtanulása, ami nekem nehezen megy, lassan tanulok, mert meg kell érteni a szöveget, az érzésnek és gondolatnak találkoznia kell.
A főszerepekkel az a helyzet, hogy van lehetőség megmenteni, amit előadás közben elront a színész, viszont a kis szerepeknél már nem lehet kijavítani a „hibát”. Akadnak olyan szerepek, amelyek a próbák során alakulnak ki, és vannak karakterek, amelyeken otthon is rengeteget kell dolgozni. Ilyenkor csak a színész van és a szerep. Ez hasonlít a meditációhoz, mert át kell menni egy megváltozott tudatállapotba. Van úgy, hogy kívülről keresem meg a támpontokat, mert szükségem van egy gesztusrendszerre vagy tartásra, viszont ezt a módszert ritkán alkalmazom.
Itt nem egy szkizofrén állapotra kell gondolni, mert nem hiszem magamról, hogy én lennék Mercutio, de valamilyen szinten mégis. Megkeresem magamban azokat az energiákat, amelyek szükségesek egy szerep megformálásához, illetve emlékeket, hogy volt-e olyan pillanat az életemben, ami érzelmileg hasonlít ahhoz, amit meg kell formálnom.
– Számos főszerepet játszott már. Ha ki lehetne emelni, melyik volt a kedvenc karaktere?
– Nem olyan rég jött egy rendező dolgozni velünk, és megkérdezte tőlem, hogy hány olyan szerepem volt az eddigi pályafutásom során, amire büszkén emlékszem vissza, én azt válaszoltam, hogy négy vagy öt. Azt mondta, szerencsés vagyok, hogy volt ennyi. Sok szerepet játszottam a harminc év alatt, viszont, ami igazán kiteljesedett bennem, az csak négy vagy öt. Ezek olyan szerepek voltak, amelyek bizonyos szempontból fordulópontok voltak emberi és szakmai síkon. Ilyen volt a nemrég játszott Raszputyin, amit Sardar Tagirovsky rendezett. Szerencsés csillagállás volt, ami alatt kialakult a mély találkozás a szerzővel (Szőcs Géza Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő (1953 – 2020) írta a darabot – szerk.megj.) a szöveggel, a rendezővel és a kollégákkal.
Szerintem ez kell ahhoz, hogy az előadás közös üggyé tudjon válni. A Raszputyinnak fontos szerepe volt abban, hogy kicsit visszaadta a hitemet: szeretetből is lehet színházat csinálni. Spirituális szempontból nagyon gazdag utazás volt, ami nemcsak szakmailag, hanem emberileg is sokat adott nekem.
– Mivel foglalkozott a karantén alatt?
– A színházon kívül más munkáim is vannak, amelyek a karantén alatt hangsúlyosabbak lettek. Több időm volt fordítani és a szinkronstúdióban dolgozni, illetve egyértelmű, hogy a családomra is jóval több idő jutott.
A nyugalmat ellenpontozta a bizonytalanság, ami nem volt a legjobb, de ettől függetlenül szerettem otthon lenni.
Rappert-Vencz Gábor szatmári színművész a Raszputyin című előadás főszerepében
Fotó: Süveg Károly
– Milyen kedvenc, szabadidős tevékenységei vannak?
– Vannak hullámvölgyek az ember életében, amikor látszólag semminek sem tud örülni, de van olyan, amikor nagy örömet szerez a szabadidős tevékenység. Ilyen nekem a sízés, ez teljesen kikapcsol. Emellett a motorozás, amihez családi tradíció is köthető: a nagy fiammal minden évben elmegyünk egy háromnapos motoros túrára. Szeretem az olyan dolgokat, amelyek kikapcsolnak, egy-két órára elrugaszkodom, a filmek és a könyvek is segítenek ebben.
– Van a Beatles-zenekaruk, néhány kollégájával együtt muzsikálnak. Hogyan alakult meg az együttes?
– Évekig motoszkált a fejünkben, hogy meg kellene csinálni a Mindhalálig Beatlest, amit annak idején Mikó Istvánék 250 alkalommal játszottak az Arizona Színházban. Elkértük a jogokat és hosszú idő után akadt egy rendező is, aki elvállalta ennek megvalósítását, illetve a színház részéről is kaptunk támogatást, mert ehhez a projekthez profi hangszerekre volt szükség.
Ezek mindig nagyon jó hangulatú események voltak. Az együtt zenélés szintén kikapcsolódás és öröm.
– Milyen hangszeren játszik?
Amin kell, de az alaphangszer az a gitár, viszont zongorán, basszusgitáron és szájharmonikán is szoktam játszani. Mostanában sajnos nem játszottunk, viszont régen évente megtartottuk a hagyományos karácsonyi koncertjeinket, ami mindig egy nagy durranásnak számított. Ez mindig elég zaklatott időszak volt, ekkortájt próbáltunk a szilveszteri előadásra is, és valahova be kellett iktatni a zenekari próbákat. Mindig valamit újítottunk, hogy gazdagabb koncert szülessen. Több meghívottunk volt, többek között egy gyermekkórus, amelynek köszönhetően igazán emelkedetté tudott válni egy koncert vége, illetve a háttérben vetítések, animációk mentek. Voltak még terveink, amit most nem árulok el, hátha összejön.
– Van valamilyen maradandó élménye a zenéléssel kapcsolatban?
– Sok ilyen van, de ami most, hirtelen eszembe jut, az a Cseh Tamás-est, amit évekkel ezelőtt csináltam. Amikor elkezdtem összeállítani a műsort, volt körülbelül hatvan dal, amit nagy szívfájdalmak közepette lecsökkentettem negyvenre, de ez is sok volt. Végül huszonvalahány maradt, amiből egy majdnem kétórás műsor született. Meghívtak Nagybányára a Teleki-házba, ahol szabad téren adtam elő a Cseh Tamás-estemet. Ez kora este kezdődött és sötétben ért véget, mert közben beesteledett. Egy állványon gyújtottak egy tüzet, ami végig égett. Kialakult a családias hangulat a közönséggel, és cseppet sem zavart, hogy a gyerekek ott szaladgáltak, sőt.
Másik maradandó élményem szintén Nagybányához köthető, amikor a Beatles zenekarral léptünk fel.
Nagy öröm számomra, hogy vannak fiatalok, akik ismerik ezeket a dalokat. Visszatérve a színházhoz: a Csongor és Tünde bemutatójára készülünk, majd újabb próbafolyamat kezdődik. Úgyhogy nem pihenünk. A járványhelyzet kedvező alakulásának köszönhetően az eddigieknél több néző jöhet majd be egy előadásra, és bízom benne, hogy a nyári szünet után teljes gőzzel újra indulhatnak a telt házas bérletes előadások.
Rappert-Vencz Gábor
Rappert-Vencz Gábor 1967. július 7-én született Temesváron. 1990-ben végzett a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. A Szatmárnémeti Északi Színház színművésze. Számos elismeréssel díjazták munkásságát: 1993-ban, 2000-ben és 2001-ben Harag György-emlékplakettel, 2001-ben Nádai István-emlékplakettel. 2006-ban Kovács György-díjjal tüntette ki a az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.
Fürdővilág a Kárpát-medencében: Budapest, Sóvidék és Tarcsafürdő címmel nyit kiállítást április 30-án Sepsiszentgyörgyön a bukaresti Liszt Intézet.
Az Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan hadserege című kiállítás Marosvásárhelyre érkezik: május 7-től a Kultúrpalotában lesz látható, ez lesz a városban az idei legimpozánsabb nemzetközi kiállítás.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!