Piacavatón vett részt hétvégén Szilágysomlyón a Nemzeti Liberális Párt több vezető politikusa, akik közül Rareș Bogdan ezúttal sem tagadta meg önmagát.
A harcok azonnali szüneteltetése és humanitárius folyosók biztosítása elengedhetetlen a Gázai övezetben – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.
A közigazgatási reformra szükség van, ezt azonban nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani, egy alaposan megvitatott terv alapján kell végrehajtani – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök a romániai helyi önkormányzatok találkozóján.
A külügyminisztérium vasárnap este közölte, hogy 86 román állampolgár családtagjaikkal együtt elhagyta a rafahi határátkelőhelyen keresztül a Gázai övezetet. A csoport úton van Kairó felé.
Újra megnyitották vasárnap a rafahi határátkelőt; a nap folyamán további 101 román állampolgárt evakuálnak családtagjaikkal együtt a Gázai övezetből, miután november 10-én átutazási engedélyt kaptak az izraeli és egyiptomi hatóságoktól.
New Yorkban hat embert tartóztattak le a péntek késő estig tartó nagylétszámú palesztinpárti tüntetésen – közölte a nagyváros rendőrsége szombaton.
Izraelnek abba kell hagynia a Gázai övezet civil lakosságát érő bombatámadásokat – mondta a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva a francia elnök.
Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken válaszcsapást mért arra a szíriai szervezetre, amelyik előző nap pilóta nélküli légi járművel (UAV) intézett támadást egy iskola ellen a dél-izraeli Eilatban – közölte az IDF péntek reggel.
A bari fellebbviteli bíróság felfüggesztette a szökésben levő Ionel Arsene volt Neamţ megyei tanácselnök kiadatási eljárását, miután ügyvédei az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordultak.
A külügyminisztérium csütörtök este közölte, hogy 41 román állampolgár és családtagjaik elhagyta a rafahi határátkelőhelyen keresztül a Gázai övezetet. A csoport úton van Kairó felé.
Nem tűzszünet, hanem „naponta négyórás taktikai szünet” lesz a Gázai övezet északi részén a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni harcban – közölte az izraeli hadsereg szóvivője csütörtökön.
Jelenleg nincs miért a terrorveszély növekedésétől tartani Romániában – ez a nemzetbiztonsági ügyekben illetékes szervek hivatalos álláspontja az Izrael és a Hamász közötti háború kapcsán.
Egy évvel második ötéves mandátumának lejárta előtt afrikai körútra indul Klaus Iohannis államfő – fölmerül azonban a kérdés, hogy a meglehetősen borsos árú utazgatásnak lesz-e valamilyen konkrét politikai vagy gazdasági hozadéka Románia számára.
Az izraeli hadsereg Nahal egységének katonái tízórás csata után elfoglalták az Hamász iszlamista terrorszervezet újabb erődítményét Dzsabálija menekülttáborban, az övezet északi részén – jelentette be az izraeli katonai szóvivő csütörtök reggel.
Egy szállítmány orvosi felszerelés és gyógyszerek érkeztek a Gázai övezet északi részében lévő Sifa kórházba – közölte szerda este az ENSZ, kiemelve, hogy még többre van szükség.
Az izraeli műszaki alakulatok a Hamász elleni háborúban az iszlamista szervezet Gázai övezeti alagútrendszerének százharminc ágát semmisítették meg eddig – közölte szerdán a hadsereg szóvivője.
Megérkezett szerdán este a Bukarest közeli Otopeni repülőterére a Gázai övezetből kimenekített román állampolgárok egy részét az országba szállító gép, amelynek fedélzetén tartózkodott Marcel Ciolacu miniszterelnök is.
El kellett halasztani annak az 51 román állampolgárnak és családtagjaiknak az evakuálását, akik engedélyt kaptak az izraeli és egyiptomi hatóságoktól a Gázai övezet elhagyására.