Romániában jelenleg közel hatszor drágábban lehet értékesíteni egy tonna dióbelet, mint Európa más országaiban.
A 0,31 lej/kWh árplafon alatti árszinten számlázott novemberre a két legnagyobb romániai földgázszolgáltató az Economiva.net gazdasági portál által begyűjtött adatok szerint.
Cătălin Cherecheş ügyvédje, Răzvan Doseanu szerint a nagybányai polgármester védelmét nehezíti, hogy a rendőrség nem találta meg, amikor a kolozsvári ítélőtábla hétfői jogerős ítéletének értelmében a börtönbe akarta kísérni.
Hatályba lépett reggel hét órakor az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet közötti négynapos tűzszünet, amely során a Hamász elengedi az október 7-i terrortámadás során ejtett túszok egy részét.
Az Európai Unió vidéki térségeinek hosszútávú jövőképéről fogadtak el nagy többséggel dokumentumot az uniós tagországok mezőgazdasági miniszterei. Felvetették a 2024-től bevezetésre kerülő szigorú környezetvédelmi előírások enyhítését is.
Péntek reggel hétkor kezdődik a tűzszünet a Gázai övezetben, délután 4-kor adják át az első izraeli túszokat – közölte a katari külügyminisztérium szóvivője csütörtökön izraeli médiajelentések szerint.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter szerint a törvény erejével kell lesújtani arra a büntetés-végrehajtási alkalmazottra, akit a sajtóhírek szerint kábítószer birtoklásán értek tetten a csendőrök.
Életét vesztette egy izraeli légicsapásban Libanonban a libanoni síita milícia, a Hezbollah öt tagja, köztük parlamenti frakcióvezetőjük fia is – jelentette a helyi média Izraelben csütörtökön
Leghamarabb péntekre tolódott csütörtökről az Izrael és az iszlamista Hamász terrorszervezet közötti egyezmény végrehajtása, a tűzszünet és az első izraeli túszok szabadulása.
Az izraeli erők tovább harcolnak szerdán a csütörtöktől életbe lépő fegyverszünet előtt – jelentették be a katonai szóvivők.
Románia a tehéntejtermelés terén az utolsó helyen található az Európai Unióban. Szakemberek szerint a hatalmas lemaradás a felaprózódott birtokviszonyokkal és a rossz agrártámogatási rendszerrel magyarázható.
Izrael folytatni fogja a Hamász elleni háborúját még akkor is, ha átmeneti tűzszüneti megállapodást érnek el a radikális iszlamista csoporttal a túszok szabadon engedése végett – jelentette ki kedden este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Annak ellenére, hogy a legtöbb gazdaságban véget ért a betakarítás, a jelek szerint a piac egyáltalán nem stabilizálódott, a kukoricáért kínált ár gondot okoz a gazdáknak, akik abban reménykedtek, hogy a tél közeledtével az árak emelkedni fognak.
A Hamász „közel áll a fegyverszüneti megállapodáshoz” Izraellel – közölte Iszmail Haníje, a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet vezetője a Telegramon közzétett nyilatkozatában.
Időjárástól függetlenül zavartalan lesz a tél folyamán Románia gázellátása, mert az ország tárolókapacitása 2023-ban további 100 millió köbméterrel növekedett – közölte Virgil Popescu, a képviselőház környezetvédelmi bizottságának elnöke egy konferencián.
Hosszú, ötvenöt méteres terror-alagutat találtak az izraeli csapatok az es-Sifá kórház alatt a Gázai övezet északi részén – jelentette az izraeli hadsereg szóvivője X (Twitter) fiókjában.
Az izraeli hadsereg vasárnap is folytatta iszlamista célpontok támadását a Gázai övezetben, Libanonban és Ciszjordániában – jelentették katonai szóvivők.
Sok nő és gyermek halt meg, amikor szombaton robbanás rázta meg az ENSZ egyik iskoláját Gáza északi részén – erősítette meg az ENSZ segélyszervezete.