Cannes-i premierje után két héttel Kolozsvárra is megérkezett Cristian Mungiu rendező sokat emlegetett, várva-várt új alkotása a R.M.N, mely a Srí Lanka-i pékek történetén alapszik, illetve abból inspirálódott.
Két magyar színész, Bocsárdi Magor és Kovács Réka is részt vesz idén a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) fiatal színészeknek szóló 10 pentru film programjában.
Bálint Előd, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) színművészetis hallgatója játssza a főszerepet a Zanox – kockázatok és mellékhatások című új magyar nagyjátékfilmben.
Alexandru Belc román rendező Metronóm (Metronom) című filmjével nyerte el péntek este az idei Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű szekció rendezői díját – olvasható az esemény honlapján közzétett közleményben.
A francia riviéra filmszemléje minden résztvevő számára mást jelent.
Első ízben versenyeztet dokumentumfilmeket a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), a szemle 21. kiadását június 17. és 26. között tartják.
A francia riviéra filmes mustrájának versenyprogramját az orosz Kirill Szerebrennyikov filmje nyitotta múlt héten annak ellenére, hogy a 75. cannes-i filmfesztivál nem fogad orosz delegációt.
Megrázta a 75. cannes-i fesztiválon a közönséget az ukrajnai Mariupolban az orosz erők által március végén megölt litván rendezőnek, Mantas Kvedaraviciusnak a helyszínen forgatott utolsó dokumentumfilmje.
Koltai Lajos „az anyák megmentőjéről”, a világhírű Semmelweis Ignácról rendez mozifilmet, Szabó Attila pedig Bölöni Lászlóról, a nagyszerű romániai magyar labdarúgóról forgat dokumentumfilmet a Nemzeti Filmintézet támogatásával.
Kezdetét vette kedd este a 75. cannes-i filmfesztivál. A díszbemutatót megelőző megnyitó ünnepségen videókapcsolaton keresztül bejelentkezett Kijevből Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Háborúellenes kiáltványnak szánják a szervezők a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idei kiadását, mely rombolás helyett alkotásra szólít és a 60-as évek háborúellenes jelszavát parafrazálva üzen: Make Films, Not War!
Több mint 35 ezer szakmai résztvevő és mozirajongó részvételével kedden megkezdődik a 75. cannes-i fesztivál, amelynek hivatalos programjában 21 film versenyezhet az Arany Pálmáért.
A budapesti Műcsarnok két korábbi kiállításának anyagából mutat be válogatást a Művészek a kamera fókuszában – magyar fotósok és filmesek fényképei című kiállítás, amely szerdától látható Kolozsváron, a Bánffy-palotában.
A kedden kezdődő 75. cannes-i fesztiválon mutatják be az ukrajnai Mariupolban áprilisban megölt litván rendezőnek, Mantas Kvedaraviciusnak a helyszínen forgatott utolsó dokumentumfilmjét.
Száz egyperces kisfilmben keltették életre a Trianon előtti magyar világot az Elrabolt Hungária című album készítői, a videókon több erdélyi helyszín is megelevenedik.
A tavaly Berlinben Arany Medve-díjjal kitüntetett Radu Jude filmje, a Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban című alkotás kapta a legjobb nagyjátékfilmnek járó Gopo-díjat a román filmes szakma legrangosabb rendezvényén.
A magyar népi hiedelemvilágban is megjelenik a Drakulaként ismert szellemlény alakja, akiről nemcsak ismert mozik készültek el, hanem egy 1921-es némafilm is, ami időközben elveszett.
Várhatóan augusztus végén fejeződik be a március ifjakról készülő Most vagy soha! című film forgatása, az alkotás magyarországi mozipremierje 2024 tavaszán várható – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-t.