Vörösmarty időtlen költeményének feldolgozásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők a kedden megjelent, Csongor és Tünde című mesefilm előzetesén keresztül.
Jacques Audiard Emilia Pérez című, spanyol nyelvű musicalje kapta a legtöbb, 13 jelölést csütörtökön Los Angelesben az amerikai filmakadémia díjaira. Idén ismét van magyar jelölt: A brutalista című film vágója, Jancsó Dávid is esélyes az Oscarra.
A legendás labdarúgó, Puskás Ferenc életének legizgalmasabb időszakát meséli majd el a Puskás munkacímű sorozat – közölte a filmet gyártó INANI Production Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A Futni mentem című új magyar filmet tekintheti meg a közönség Kolozsváron – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Az Emilia Pérez című film négy, a Tóth László építész életéről szóló A brutalista pedig három díjat kapott a kelet-európai idő szerint hétfőn hajnalban megtartott 82. Golden Globe-gálán.
December 29-én lesz a Semmelweis Ignácról szóló magyar film országos tévépremierje a Dunán – jelentette be a közmédia.
Dokumentumfilm készül Zalatnay Saroltáról és Mádl Ferencről is. Hét filmterv gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága.
Agatha Christie-típusú krimi érkezik a hét végén az erdélyi mozikba. A Ma este gyilkolunk főbb szerepeit a magyar színészszakma „nagy öregjei”, igazi legendák alakítják – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
A gróf Bánffy Katalinról szóló, Erdélytől Marokkóig című portréfilmet vetítik a kincses városbeli Művész moziban – közölte Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
November 28-án lenne 91 éves az operatőr, fotográfus Sára Sándor. A modern magyar filmművészet kiemelkedő alakjára, vizuális nyelvének egyik megújítójára emlékezik e napon a közmédia több csatornája páratlan munkássága egy-egy darabjával.
Országszerte vetítik a mozikban a Via Transilvanica történetéről szóló dokumentumfilmet, amelyben a 9 főszereplő határaikat feszegetve 25 nap alatt futja le az 1400 kilométeres távot.
Az 1989-es rendszerváltások – a romániai és a magyarországi – privát és nyilvános vonatkozásainak lenyomatát adja az a ritkán látható, különleges film, amit a Liszt Intézet Bukarest szervezésében mutatnak be a román fővárosban.
Ahogy azt Matthijs Wouter Knol, az EFA igazgatója októberben bejelentette, idén már az animációs és dokumentumfilmek is indulhatnak a legjobb európai film díjáért.
Kiváló nyomozó, remek sportoló, jó a humorérzéke, szeret enni, de amihez igazán ért, azok a pofonok. Ő a legendás Bud Spencer által megformált Rizzo felügyelő, akinek kontinenseken átívelő kalandjait követhetik novemberben négy péntek estén át a Dunán.
Megérkezett a Rejtő Jenő népszerű regényéből készülő, Piszkos Fred című animáció előzetese.
Koltai Róbert színművész, a magyar színházi és filmes szakma kiemelkedő, jól ismert alakja a 24. Filmtettfeszt alkalmából érkezett Kolozsvárra élet- és alkotótársával, Gaál Ildikóval.
Keményen nekiment Donald Trump volt amerikai elnök, jelenlegi republikánius elnökjelölt a The Apprentice – A Trump-sztori című, a kampány finisében mozikba kerülő film stábjának az őt lejárató jelenetek miatt.
Hat új film és két közönségtalálkozó várja az érdeklődőket jövő héten a hétfőtől szombatig tartó 18. Román Filmhéten – tájékoztatta a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház pénteken az MTI-t.