Sapientiás remake készül a „lüdércről” szóló némafilmből

Lajthay Károly marosvásárhelyi születésű rendező 1921-ben forgatott, elveszett Drakula-filmje remake-jének eddig elkészült részleteit mutatták be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán hétfőn.

A fotó, film, média szak a Magyar Film Napja alkalmából szervezte az eseményt, amelyen a jelen voltak a Drakula halála című mozi alkotói: Lakatos Róbert rendező, a szak oktatója, Farkas Boglárka Angéla, a 2021-ben elkészült fejezetek egyik rendezője, a főszereplő, Pálffy Tibor színművész, valamint Pál Emőke színésznő. A beszélgetést Blos-Jáni Melinda filmtörténész, egyetemi oktató moderálta.

Lakatos Róbert elmondta, a némafilmtörténet órákon találkozott először a hang nélküli alkotásokkal. „A lengyelországi filmművészeti egyetem operatőri szakára jártam, ahol filmetűdöket készítettünk. Nagyrészt párbeszéd nélkül, zajos kamerákkal, 35 mm-es filmre forgattunk” – emlékezett vissza az egyetemi tanár.

Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze elmondta, nagyon örül, hogy „személyes viszonyba” került a némafilmmel, bár Pejó Róbert Dallas Pashamende című filmjében volt alkalma egy néma szerepet játszani.

Nehezebb, mert olyan, mintha egy mankót elvennének az embertől, viszont olyan más eszközöket hoz a felszínre, amelyek számomra nagyon izgalmasak” – tette hozzá Pálffy Tibor.

Farkas Boglárka Angéla, a Sapientia film szakának volt diákja, jelenlegi gyártásvezetője elmondta, amikor az egyetemre jött „volt egy betegsége”, mindent dialógusba próbált belezsúfolni. A némafilmben azt szereti, hogy „vizuális nyelv”, megtanít képekben fogalmazni.

Pál Emőke, a kolozsvári Váróterem Projekt színházi műhely színésze elmondta, a mesterképzés után kedvet kapott a doktori képzéshez, amely alatt a színpadi és filmszínészet közötti különbségeket és hasonlóságokat tanulmányozta.

A film születésének a korszakát vizsgálta, dolgozatát pedig a kolozsvári némafilmszínészetről írta, két olyan filmet elemzett, melyek a Janovics-stúdióban születtek és mai napig fennmaradtak. 

A meghívottak megosztották, miként viszonyulnak Drakula figurájához, a leforgatott filmes adaptációhoz. Lakatos Róbert felháborítónak tartja, hogy a Drakula halála kapcsán mindenki a Drakula-filmekről beszél, mert semmi köze nincs a Friedrich Wilhelm Murnau által megrendezett történethez, sokkal inkább a népi hiedelem világából ismert „halott vőlegényhez”.

Blos-Jáni Melinda szerint a mai nézők a vámpír gróf alakját nehezen tudják elkülöníteni a korábbi, filmekből megismert Drakula-képtől. Megemlítette a TIFF (Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál) egyik reklámját, melyben Gabriel Spahiu alakítja Drakulát. Pálffy Tibor elmondta, nagyon sajnálja, hogy nem hívták el erre a castingra. 

„Függetlenül attól, hogy eddig ki vagy mi volt Drakula, nagyon személyes kapcsolódást érzek ehhez a figurához. Úgy gondolom, hogy nagyon sokszínű archetípus Drakula alakja” – jegyezte meg a sepsiszentgyörgyi színész.

A kérdésre, hogy miért tud aktuális lenni a Drakula-történet, Lakatos Róbert elmondta, például az erotika miatt.

Drakulának nagyon tisztán megvan a megfelelője a magyar népi hiedelemvilágban is, amit lüdércként ismernek: szellemlény, aki a vágyott szerető képében jelenik meg, szexuálisan gyötri az élőt, elszívja az energiáját. „Ez a lény talán mindig létezett a képzeletben, valószínűleg az erotika, ami folyamatosan aktuálissá teszi a figurát” – mondta Lakatos.

Pálffy Tibor a Drakula-karakter kapcsán elmondta, nagyon nyitottan közeledett a projekthez. Nagyon kíváncsi volt a diákokra, hogyan közelítik meg ezt a témát. „Jólesett látni, hogy bátran, nyitottan közelednek ehhez a dologhoz.

Számomra ez volt a kulcs, hogy Drakulának mi a félelme a Maryvel való viszonyában, a megsemmisülésében, hogyan tud megjelenni. A félelem emberi kapcsolódási pont és ettől Drakula nem szörny, hanem valahol ember, neki is megvannak a saját félelmei. Ez volt, ami nekem személyesen izgalmas volt” – hangsúlyozta Pálffy Tibor. 

Pál Emőke azt fejtette ki, hogyan látja a némafilmes színészi játékot. „A színházi színész játékát befolyásolja a nézők jelenléte, a film esetében nincsenek nézők, de ott a kamera. A színházban szükséges egy erőfeszítés, hogy minden néző tudja kódolni a játékot. Ha a színész ezt az erőfeszítést teszi a kamera előtt is, az teátrálissá teszi a játékát” – mondta Pál Emőke.

Kifejtette, az 1910-es években a színészek nem feltétlenül a kamera jelenlétének tudatában játszottak.

„Egy-egy jelenetnél az az érzésem, hogy egy 700 férőhelyes színpadon állnak. Ez abban nyilvánul meg, hogy a némafilmes színészek sokkal tágabb teret akarnak betölteni a játékukkal. Ez a jelenség a széles gesztushasználatból, a távolba meredő tekintetből következtethető” – magyarázta a Váróterem Projekt színésze.

Hozzátette: korabeli színészoktató könyvekben talált információkat, arról, hogy egy adott érzelmi állapotnak mi a fizikai megfelelője, a színésznek hogyan kell lélegeznie, hova kell néznie, milyen gesztust kell használnia. Az esemény végén a filmszak két hallgatója szólalt fel, akik operatőrként vettek részt a forgatáson. Dózsa Endre és Bodor Balázs elmondta, nagyon hálásak a lehetőségért.