Felújítása után újraszentelték a helyi magyarság hitének és nemzeti hovatartozásának védőbástyáját Újszentesen

Felújítása után újraszentelték a helyi magyarság hitének és nemzeti hovatartozásának védőbástyáját Újszentesen

Újraszentelő istentiszteletet tartottak vasárnap délután a Temesvár melletti Újszentes református templomában, hálát adva a műemlék épület teljes körű felújításáért.

2023. március 24., péntek

Román állami támogatással újul meg a dévai Téglás Gábor Gimnázium

Az állami költségvetésből 695000 lejt kapott felújítási és korszerűsítési munkálatokra a dévai Téglás Gábor Gimnázium – tájékoztatott pénteken az RMDSZ.

Román állami támogatással újul meg a dévai Téglás Gábor Gimnázium
2023. március 23., csütörtök

Elkezdte az egykori kolozsvári Melody szálló felújítását a Sapientia, a megújuló ingatlanban rendezvények is lesznek

Elkezdte főtéri épületének, az egykori Melody Szállodának a felújítását a Sapientia Alapítvány Kolozsváron, a megújuló ingatlanban a jövőben rendezvények is lesznek – közölte az MTI-vel Szenkovics Dezső, a Sapientia Kolozsvári Karának dékánja.

Elkezdte az egykori kolozsvári Melody szálló felújítását a Sapientia, a megújuló ingatlanban rendezvények is lesznek
2023. március 20., hétfő

Panorámakilátás nyílik a felújított Tűzoltótoronyból Kolozsváron

Többéves felújítási folyamat után látogatható a kolozsvári Tűzoltótorony, a hétfőn este átadott műemlék épület kiállítóként és kilátóként is szolgál.

Panorámakilátás nyílik a felújított Tűzoltótoronyból Kolozsváron
2023. március 15., szerda

Újra mutatja az időt a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurált toronyórája

Befejeződött a kolozsvári Szent Mihály-templom toronyórájának felújítása, március 14-én déli 12 órakor működésbe helyezték – közölte Facebook-oldalán a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia.

Újra mutatja az időt a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurált toronyórája
2023. március 08., szerda

Saját költségén felújított szülészeti kórtermet adott át nők napján egy aradi orvosnő

Nők napja alkalmából adott át egy saját költségén felújított kórtermet az Arad megyei sürgősségi kórházban a szülész-nőgyógyászként ott dolgozó orvosnő.

Saját költségén felújított szülészeti kórtermet adott át nők napján egy aradi orvosnő
2023. március 06., hétfő

Csaknem hetven járóbeteg-rendelőt korszerűsítenek a helyreállítási pénzekből

Csaknem hetven pályázatot hagyott jóvá az egészségügyi minisztérium járóbeteg-rendelők létesítésére, illetve korszerűsítésére meghirdetett program keretében – jelentette be hétfőn Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Csaknem hetven járóbeteg-rendelőt korszerűsítenek a helyreállítási pénzekből
2023. március 06., hétfő

Helyreállítják az Árpád-kori református templom tetejét a Fehér megyei Tompaházán

Elkezdődtek a Fehér megyei Tompaháza Árpád-kori templomának tető-helyreállítási munkálatai – közölte a Teleki László Alapítvány.

Helyreállítják az Árpád-kori református templom tetejét a Fehér megyei Tompaházán
2023. február 21., kedd

Több mint harminc tanintézet magas szeizmikus kockázatot képvisel, 366 épület megerősítésére pályáztak

A szeizmikus kockázatelemzéssel foglalkozó tárcaközi bizottság keddi döntése értelmében prioritásként kezelik a földrengés esetén magasfokú omlásveszélynek kitett oktatási intézmények konszolidálását és helyreállítását.

Több mint harminc tanintézet magas szeizmikus kockázatot képvisel, 366 épület megerősítésére pályáztak
2023. február 21., kedd

Intézmények közötti nézeteltérés miatt nem újítják fel Mátyás király kolozsvári szülőházát

Elmarad Mátyás király kolozsvári szülőházának tervezett felújítása, miután az épület tulajdonosaként a Művészeti és Formatervezési Egyetem (UAD) elállt a korábbi megállapodástól.

Intézmények közötti nézeteltérés miatt nem újítják fel Mátyás király kolozsvári szülőházát
2023. február 21., kedd

Biztonságossá teszik Románia leglátványosabb magashegyi útját

Biztonságossá teszik a nyár folyamán Románia leglátványosabb magashegyi útját, a transzfogarasi utat – közölte kedden a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) Brassó területi igazgatósága.

Biztonságossá teszik Románia leglátványosabb magashegyi útját
2023. február 16., csütörtök

Megújult a háromszéki Esztelnek 14. századi katolikus templomának tetőszerkezete

Megújult a felső-háromszéki Esztelnek római katolikus erődített templomának tetőszerkezete a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris Terv támogatásával – közölte honlapján a Teleki László Alapítvány.

Megújult a háromszéki Esztelnek 14. századi katolikus templomának tetőszerkezete
2023. február 01., szerda

Három év után újra fogad látogatókat a temesvári dóm

A befejezéshez közeledik a temesvári dóm teljes felújítása, tervek szerint 2023 áprilisában kerül sor a székesegyház újraszentelésére.

Három év után újra fogad látogatókat a temesvári dóm
2023. január 24., kedd

Bezárt a felújítás idejére a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörterme

Bezár hétfőtől ideiglenesen a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörterme, mivel a teremben is zajlanak a felújítási munkálatok – közölte a Maros Megyei Múzeum.

Bezárt a felújítás idejére a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörterme
2023. január 20., péntek

Nem ázik többé a Szeben megyei Pókafalva 15. századi református temploma

Nem ázik többé a Szeben megyei Pókafalva református temploma, miután a magyar állam által létrehozott Rómer Flóris Terv támogatásával, Maczalik Arnold kolozsvári építész és csapata kitartásának köszönhetően fedél került az istenháza falai fölé.

Nem ázik többé a Szeben megyei Pókafalva 15. századi református temploma
2023. január 19., csütörtök

Romániai munkamorál

A helyiek mellett megjelentek az ázsiai országokból érkezett vendégmunkások is. Meglepetésemre egy közös vonás van bennük: épp úgy a lapátnyélre támaszkodva lopják a napot, mint a román munkások. A példa ragadós, rögtön átveszik a hazai munkamorált.

Romániai munkamorál
Romániai munkamorál
2023. január 19., csütörtök

Romániai munkamorál

2023. január 02., hétfő

A magyarókereki és magyarfülpösi templomok kazettáit rekonstruálták a Hagyományok Háza szakemberei

Ament Éva bútorfestő, a budapesti Hagyományok Háza oktatója arról számolt be, hogy két erdélyi templom régi kazettás mennyezetét rekonstruálták idén.

A magyarókereki és magyarfülpösi templomok kazettáit rekonstruálták a Hagyományok Háza szakemberei
2022. december 21., szerda

Szijjártó: Magyarország és Románia számára is különösen fontos a határátkelés gyorsítása

Megkapta az engedélyt Bukarestben a negyedik gyorsforgalmi útkapcsolat létrehozása Magyarország és Románia között, ami rendkívül fontos, ugyanis az összeköttetés javítása mindenkinek hasznára válik.

Szijjártó: Magyarország és Románia számára is különösen fontos a határátkelés gyorsítása