A Farkas utcát ma még gyalogosan is nehéz megközelíteni
Fotó: Makkay József
Kérdéses, hogy az ígéretek ellenére befejezik-e idén augusztusra a kolozsvári Farkas utca és környékének felújítását. A Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek Emil Boc polgármester ígérte meg egy évvel ezelőtt, hogy a magyar rendezvénnyel avatnák fel Kolozsvár történelmi belvárosi utcáinak teljes felújítását.
2023. július 24., 12:162023. július 24., 12:16
Úgy tűnik, az Emil Boc polgármesternek tett ígéretek ellenére sem fejezik be a kivitelező cégek az augusztus derekán kezdődő Kolozsvári Magyar Napokra a kincses város történelmi belvárosában található Farkas utcának és környékének felújítását. A három éve tartó munkálatok csigalassúsággal haladnak. Csupán az utcák egy részében készült el az új kőburkolat, több helyen még a földmunkákkal sem végeztek.
A munkagépek a kitiltott kocsiforgalom ellenére sem dolgoznak, a több utcát átfogó építőtelep egyféle ,,csendéletre” hasonlít.
Fotó: Makkay József
Kolozsvár alpolgármestere, Oláh Emese a Krónika érdeklődésére elmondta: pénteken kilátogatott az építőtelepre, hogy a munkavezetőktől értesüljön első kézből az idén júliusra beígért határidő felől.
Ez nagy gondot fog okozni, mert az elhúzódó munkálatok miatt a Farkas utca és környéke jelenleg csak gyalogosan közelíthető meg” – fogalmazott portálunknak Oláh Emese.
Fotó: Makkay József
A magyar napok főszervezője, Gergely Balázs a Krónikának arról beszélt, hogy ők Emil Boc polgármester tavalyi ígéretéhez tartják magukat, aki határozottan kijelentette, hogy idén a magyar napok programjai keretében avatják fel a felújított Farkas utcát és környékét.
Ezt elmondtuk Emil Bocnak is! Abban reménykedem, hogy az utolsó száz méteren ráhúznak az építő cégek alkalmazottai, és három hét alatt behozzák a lemaradást” – fogalmazott a Krónikának Gergely Balázs.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
1 hozzászólás