A törvény által megengedett maximális szintre, az ingatlanadó hatszorosára emelte az illetéket az elhanyagolt épületek esetében a nagyváradi önkormányzat. A legtöbbet fizetők között állami intézmények és magáncégek is vannak.
Korszerűsítik a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskoláját, amely az országban az egyetlen, hallássérült gyermekeket oktató, magyar tannyelvű tanintézet.
Európai uniós vissza nem térítendő támogatásból újítják fel Szilágy megyében a Zilah és Szilágycseh közötti, 108 D jelzésű, valamint a Szilágycseh és Benedekfalva közötti, 196-os számú megyei utat.
Nagyszabású úthálózat-fejlesztési beruházásnak lát neki a Kolozs megyei önkormányzat, amelynek képviselői hétfőn 80 millió eurós támogatási szerződést írtak alá Bukarestben a fejlesztési minisztérium illetékeseivel.
Európai uniós finanszírozással, 14 millió lejes beruházás keretében újul meg a Nagyvárad melletti Félixfürdő. A váradszentmártoni önkormányzat a szomszédos Püspökfürdőt is hasonló módon fejlesztené.
Pénteken nekilátnak a nagyváradi római katolikus püspöki palota felújításának – jelentette be hétfőn Böcskei László megyéspüspök. A munkálatok három évig tartanak a tervek szerint.
Belső- és Észak-Erdély 17 jelentős műemlék épülete újul meg a következő években a Regionális Operatív Program keretében. Többek között a kolozsvári Szent Mihály-templom, a szatmárnémeti székesegyház, a besztercei evangélikus templom és több kastély részesül vissza nem térítendő uniós támogatásban.&
Kulturális és gazdasági előnyökkel is jár a Debrecent az Érmellékkel összekötő főút 26 kilométerének korszerűsítése, amely Magyarország kormányának és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. támogatásával valósul meg – hangsúlyozta Szilágyi Ferenc.
Hétszer több épület homlokzatát újították fel idén Kolozsváron, mint a korábbi esztendőkben. A polgármesteri hivatal a napokban méri fel a többletadóval sújtott tulajdonosok ingatlanjainak állapotát, és új, szigorúbb szabályzat bevezetését tervezi.
A Kovászna megyei önkormányzat átadja a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak az egykori belvárosi fogászati klinika épületét, hogy az intézmény épületének felújítása idején legyen hol elraktározni a gyűjteményt.
Kívül-belül felújítják a Petőfi-múzeumnak otthont adó Teleki-kastélyt a Máramaros megyei Koltón, ahol a forradalmár költő a mézesheteit töltötte. Bővítenék az emlékhelyet is.
Hamarosan nekiláthatnak a paszmosi Teleki-kastély felújításának, a Beszterce-Naszód megyei önkormányzat ugyanis aláírta a finanszírozási szerződést, amelynek révén elkülönítették a 680 ezer lejes önrészt is.
Húszmillió lejes uniós támogatást nyert a gyalui várkastély restaurálására a Traditio Transylvanica Alapítvány. A pályázat értelmében négy év alatt újítanák fel Erdély egyik legnagyobb várkastélyát, amely ilymódon bekerülne a turisztikai körforgásba.
Időkapszula került elő a pusztakamarási Sütő András-emlékház felújítási munkálatai során – közölte az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) országos elnöksége, amely az épület restaurálását végzi.
Hiába várták az állami támogatást, így a széki közbirtokosság finanszírozásával kövezik le a Kolozs megyei Bonchida és Szék közötti hat kilométeres útszakaszt.
A Fehér megyei Küküllőváron vasárnap hálaadó istentisztelet keretében felavatták a magyar állam támogatásával felújított, Árpád-kori falrészeket is őrző középkori református templomot.
Bölcsődét épít, és templomok felújítását tervezi a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Utóbbi célból jótékonysági koncertet tartanak.
Egy új kutatás szerint Szent Kristóf-ábrázolás lehetett a dél-erdélyi Küküllővár református temploma mindeddig tatárfejnek tekintett falfestménye.