Az élhetetlen Kolozsvár

Az élhetetlen Kolozsvár

Nemrég Brassó egyik lakónegyedében jártam, és bizony nagy segítség volt a Barcaság fővárosát elkerülő körgyűrű, ami jelentősen megkönnyítette a dolgomat: úti célom eléréséhez nem kellett végigkocsikáznom a nagyváros utcáin.

2022. május 08., vasárnap

Már több mint kétszáz gyerek halt meg a háborúban az ukrán főügyészség szerint

Az ukrán főügyészség vasárnapi közlése szerint mostanáig 225 gyerek vesztette életét Oroszország Ukrajna ellen február 24-én indított háborújában.

Már több mint kétszáz gyerek halt meg a háborúban az ukrán főügyészség szerint
2022. május 07., szombat

Uniós hátszéllel válhat élhetőbbé Kolozsvár – Fugel Edina tanácsos a klímasemlegességi projekt megvalósításáról

Nemrég Kolozsvárt is beválasztották azon száz európai város közé, amelyek részt vesznek a települések klímasemlegessé és intelligenssé tételét célzó uniós kísérleti programban.

Uniós hátszéllel válhat élhetőbbé Kolozsvár – Fugel Edina tanácsos a klímasemlegességi projekt megvalósításáról
2022. május 07., szombat

Már közel 1800 ukrán gyereket helyeztek el romániai közoktatási intézményekben

Eddig 2068 Ukrajnából menekült tanuló és óvodás gyermek beiskolázására nyújtottak be kérést Romániában – tájékoztatott szombaton a tanügyi minisztérium.

Már közel 1800 ukrán gyereket helyeztek el romániai közoktatási intézményekben
2022. május 07., szombat

Közel hat órán keresztül oltották a zeteváraljai fafeldolgozó telepen kitört tüzet, mely tetemes károkat okozott

Több mint 60 hivatásos és önkéntes tűzoltó tíz tűzoltókocsival közel hat órán keresztül dolgozott azon péntek délután, hogy egy zeteváraljai fafeldolgozó telepen kitört tüzet lokalizálják és eloltsák.

Közel hat órán keresztül oltották a zeteváraljai fafeldolgozó telepen kitört tüzet, mely tetemes károkat okozott
2022. május 04., szerda

Energiaügyi miniszter: a törvényhozási tanács kedvezően véleményezte az offshore-törvény tervezetét

A törvényhozási tanács kedvezően véleményezte az offshore-törvény tervezetét – közölte a szerdai kormányülést követően Virgil Popescu energiaügyi miniszter.

Energiaügyi miniszter: a törvényhozási tanács kedvezően véleményezte az offshore-törvény tervezetét
2022. május 04., szerda

Május 16-án kezdődik az óvodai újrairatkozás

Május 16-ától kérvényezhetik a szülők azoknak a gyermekeknek az óvodába való újrairatását, akik a 2021/2022-es tanévben is óvodások voltak, és még nem iskolakötelesek; azoknak a jelentkezését, akik eddig nem jártak óvodába, május 30-ától fogadják.

Május 16-án kezdődik az óvodai újrairatkozás
2022. május 02., hétfő

Székelyföldről az NHL-be? Világbajnokság előtti hokis műsor

Kedden kezdődnek a szlovén fővárosban a második értékcsoportnak számító Divízió 1A jelű felnőtt férfi jégkorong-világbajnokság küzdelmei, ebből az alkalomból hokival foglalkozott a Krónika videópodcastje.

Székelyföldről az NHL-be? Világbajnokság előtti hokis műsor
2022. május 02., hétfő

Duplájára emelnék az útadómatrica hiánya miatt kiróható bírságot

A jelenlegi érték kétszeresére nő az útadómatrica hiánya miatt kiróható bírság egy törvénytervezet értelmében, melyet hétfőn fogadott el első házként a szenátus. 

Duplájára emelnék az útadómatrica hiánya miatt kiróható bírságot
2022. május 02., hétfő

Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt vizsgálódik a rendőrség a Vörös-szakadéknál mélybe zuhant gyerekek ügyében

Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt eljárást indított a rendőrség a vasárnap a Vörös-szakadéknál quaddal a mélybe zuhant gyerekek ügyében.

Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt vizsgálódik a rendőrség a Vörös-szakadéknál mélybe zuhant gyerekek ügyében
2022. április 30., szombat

Kolozsvárra, Vásárhelyre és Csíkba érkezik a második Irodalmi Karaván

Ismét Erdélyben turnézik az Irodalmi Karaván: május 11–15. között kapcsolódhat be a közönség a budapesti Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programjába.

Kolozsvárra, Vásárhelyre és Csíkba érkezik a második Irodalmi Karaván
2022. április 28., csütörtök

Újabb két gyereknél észleltek ismeretlen eredetű akut hepatitiszt Romániában

Két újabb ismeretlen eredetű akut hepatitiszes esetet észleltek Romániában – közölte Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön.

Újabb két gyereknél észleltek ismeretlen eredetű akut hepatitiszt Romániában
2022. április 28., csütörtök

Lassan „épül” a kolozsvári metró: másfél hónappal meghosszabbították a jelentkezési határidőt

Másfél hónappal kitolta a kolozsvári metróvonal tervezésére és megépítésre vonatkozó közbeszerzési eljárás határidejét az önkormányzat. A szakma szerint a beruházásra benyújtandó pályázatok „az igazság óráját” is elhozzák.

Lassan „épül” a kolozsvári metró: másfél hónappal meghosszabbították a jelentkezési határidőt
2022. április 28., csütörtök

A román kormányfő szerint a nyáron elkezdődik a földgáz kitermelése a Fekete-tenger talapzatából

Az idei év közepén elkezdődik a földgáz kitermelése a Fekete-tenger talapzatából – erősítette meg Nicolae Ciucă miniszterelnök a román közszolgálati televízió (TVR) szerda esti műsorában.

A román kormányfő szerint a nyáron elkezdődik a földgáz kitermelése a Fekete-tenger talapzatából
2022. április 27., szerda

Öt, szennyezett bányavidéken található, székelyföldi település lakóinak szavaztak meg korkedvezményes nyugdíjazást

Több székelyföldi szennyezett bányavidék is felkerült Romániában azon települések listájára, ahol a környezeti károk miatt két évvel korábban mehetnek nyugdíjba a lakosok.

Öt, szennyezett bányavidéken található, székelyföldi település lakóinak szavaztak meg korkedvezményes nyugdíjazást
2022. április 27., szerda

Tiltakoznak a civilek, hogy tönkretenné az erdőket a kolozsvári körgyűrű terve

Több mint 1800-an írták alá szerda délutánig azt a petíciót, melyet a kolozsvári körgyűrű kapcsán indított a civil szféra. A kolozsvári lakosok és zöldszervezetek azt kifogásolják, hogy a terelőút terve nem kíméli eléggé a Hója és a Bükk erdőt.

Tiltakoznak a civilek, hogy tönkretenné az erdőket a kolozsvári körgyűrű terve
2022. április 27., szerda

Elektromos buszok közlekednek majd a kolozsvári metropoliszövezetben

A kincses város után Kolozsvár metropoliszövezetére is kiterjesztik a környezetbarát közlekedést, 18 elektromos autóbusz közlekedik majd az alvóvárosokba.

Elektromos buszok közlekednek majd a kolozsvári metropoliszövezetben
2022. április 27., szerda

Fából vasútkarika? Civilek szerint le kellene mondani az Erdélyt is átszelő nagy sebességű vonat tervéről

Pénzpazarlásnak tartja a Pro Infrastruktúra Egyesület a bukaresti szállításügyi minisztérium nagy sebességű vasút megépítéséről szóló terveit. A szaktárca akár 17 milliárd eurót is költene arra, hogy 200 km/h felett száguldjanak a szerelvények.

Fából vasútkarika? Civilek szerint le kellene mondani az Erdélyt is átszelő nagy sebességű vonat tervéről