Válaszút előtt áll a korondi fazekasság: nincs nagy kereslet a hagyományos motívumokkal díszített termékek iránt

A Páll család az elmúlt száz esztendőben hivatkozási alap a hagyományos korondi fazekasság értékeinek megőrzése terén, napjainkban még sincs könnyű dolga a Hargita megyei faluban maradt, és fazekassággal foglalkozó 47 éves Páll Antalnak. A két világháború között Bandi Dezső iparművész biztatására Páll Antal nagyapja kezdett el kutakodni a századfordulóra kiveszett régi motívumok iránt, így

ő volt az első a faluban, aki újra meghonosította a régi forma-, motívum- és színvilágot termékeiben.

18 gyereke közül 9 érte meg a felnőttkort, és közülük négyen folytatták az ősi mesterséget, többek között Páll Antal édesapja, aki 1993-ban hunyt el. Páll Antal 78 éves édesanyja azonban ma is aktív, hiszen ő festi az összes kerámiát, amit a fia készít. Ezek változatlanul a hagyományos sóvidéki színvilágot őrzik, amely a korábbi évszázadokban jellemezte a korondi fazekasságot.

A jóval több munkát igénylő, régi motívumokkal és színekkel ékesített, Páll-féle korondi kerámiát manapság elég nehéz eladni olyan körülmények között, amikor a piacot elöntötte az olcsó giccs, és egyre több korondi kereskedő próbál versenybe szállni úgy, hogy nagyüzemi leárazott kerámiát árul. Páll Antal is elismeri, hogy a mai modern lakásokat nem cifrázzák korondi kerámiával, így egyre szűkebb az a réteg, amely a hagyományos népi értékeket, az igazi kézműves termékeket keresi, és hajlandó valamivel többet fizetni ezért.

Vásárlóik többnyire szüleik és nagyszüleik ismertségi köréből érkeznek, a régi „törzsvendégek” leszármazottjai.

„A Ceaușescu-rendszerben nagyon sokan jártak hozzánk Magyarországról és a Kárpát-medence más régióiból. A Kádár-rendszer utolsó éveiben az akkori magyar ellenzék többsége megfordult nálunk. Azokban az években nem volt szabad külföldieket vendégül látni, így elég nagy kockázatot vállalva a csűrben, a házban altattuk őket. A szüleinkhez jártak kerámiáért, mert tudták, hogy itt lehet valódi korondi értéket vásárolni. A leszármazottaik járnak vissza ma is, igaz, jóval kisebb számban” – magyarázza a műhelyben vendéglátóm. Közben megmutatja, hogyan készül a korongon az edénytest, amit a szikkasztás, a kaolinnal való leöntés, a karcolás, csíkozás vagy festés, díszítés követ, végül a mázas edényeket kiégetik.

A falakon ott sorakoznak a Páll család által kapott kitüntetések, amelyek közül a Magyar Örökség Díjra és a Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjére a legbüszkébbek. Olyan elismerések, amelyek a család elmúlt száz esztendejének szorgalmát és kitartását dicsérik.

A forgalom szempontjából azonban ez nem olyan érték, ami arra késztetné a felszínesen tájékozódó turistákat, hogy utánaolvassanak, kitől is lehetne Korondon valódi sóvidéki motívumokkal díszített kerámiát vásárolni.

Ennek okát Páll Antal abban látja, hogy már nagyon régóta fazekasok és kereskedők „osztoznak” meg a helyi kézműves iparágon.

Régen úgy alakult, hogy a falu legszegényebb emberei közül kikerülő fazekasok edényeit a falu jobb módú állattartó gazdái vitték szekérrel vásárba, majd a hasznon osztoztak. Később ez a két tevékenység elvált egymástól, így

kialakult egy kerámiával kereskedő réteg, amely mára megerősödött Korondon.

A falu főutcájának elköltöztetésével a szerencsésebbek hozzájutottak egy-egy darab földterülethez, ahol megalapozhatták kereskedésüket, így ők a megrendelői a fazekasoknak.

„A mai kerámiakereskedelemben a nyomottár-szindróma uralkodik. A kereskedőknek az az elvárása a fazekasokkal szemben, hogy kevés anyagból olcsón dolgozzanak. Aki ért a szakmához, az tudja, hogy ez a mentalitás milyen kompromisszumokkal jár.

Sajnos, a legtöbb terméknek ma már nincs köze a hagyományos sóvidéki kerámiához” – panaszolja vendéglátóm. Páll Antalnak a falu alsó részén, a „fősodortól” kissé távolabb fekszik a portája, és a kapu előtt egy kis üzlethelyiség található. Korond felső részéből költöztek ide a tágas telekre, amit még az édesapja vásárolt az egykori termelőszövetkezet felbomlása után.

Páll szerint a korondi fazekasság sikere mindig nagymértékben függött a román vásárlóktól. Már a Monarchia idején sok korondi eljárt Kárpátokon túli vásárokba, Trianon után még többen. Ez is hozzájárult a választék gyökeres átalakulásához, hiszen minden mester meg akart élni szakmájából, így azt gyártottak, amire volt kereslet. Így van ez ma is, hiszen most is sokan kereskednek Moldvában vagy a regáti városokban. Ma már szinte egyedül Korond maradt az országban, ahol él a fazekasság. De itt is egyre kevesebb fiatal vállalja ezt a munkát, és miután nem maradt fenn szakiskolai, szaklíceumi képzés, csak ott tudják továbbvinni a mesterséget, ahol a családban van kitől megtanulni, elsajátítani.

A korongon elkészített kerámia csupán egyik része a hosszú műveletsornak. Nagyon fontos a hozzáértő, tehetséges női kéz, amely megrajzolja, kidíszíti az edényeket. És mivel egyikre sincs jelentkező,

egyre nehezebb Korondon is tovább éltetni a mesterséget, amely hosszú generációk óta biztosítja a sóvidéki falu boldogulását.

A korondi fazekasság igazából kényszerfoglalkozásként jelent meg évszázadokkal ezelőtt: a település lélekszámához viszonyítva mindig kevés és gyenge hozamú volt a termőföld, így a szegényebb sorsú családoknak más megélhetés után kellett nézniük. De mára gyökeresen megváltozott a helyzet. A fazekasság azok számára maradt alternatíva, ahol a családi kötelék és az elköteleződés találkozik a fiatalok elhatározásával, hogy továbbvigyék a hagyományt.

A bokályokat, tányérokat, borosedényeket, csuprokat, poharakat és egyéb típusú kerámiát készítő Páll Antal szerint a szakma átalakulás, átrendeződés előtt áll, amibe beleszólhat a kirobbant energiaválság. A régi, nagy kapacitású, fatüzeléses kemencék helyett – amelyekbe a fazekasságból élő korondi család bepakolhatta három havi munkájának végtermékét – megjelentek a praktikusabb villanykemencék. Ezekkel az a gond, hogy megfizethetetlenné válik a villanyáram-fogyasztás. Így aztán egyre többen töprengenek azon, hogy hogyan lesz tovább. „Próbáljuk tartani a régi típusú, teljes mintázatot. Kérdés, hogy meddig lesz rá igény. Meggyőződésem, hogy ha tovább akarjuk vinni nagyszüleink és dédszüleink hagyományát, meg kell találnunk az életképes kompromisszumokat” – mondja búcsúzóul Páll Antal korondi fazekasmester.