2009. február 17., 10:282009. február 17., 10:28
A jelenségre többféle magyarázatot hallottam, sőt néhány elméletet még magam is gyártottam. Tapasztalatom szerint azonban hozzáállás kérdése az egész. Mert az elfogadható – legalábbis számomra –, hogy ha valaki idegen nyelven sajátított el egy mesterséget, és éppen arról beszél, akkor bizonyos szakkifejezéseket idegen nyelven mond, mert nem ismeri a magyar megfelelőjét. Viszont, amikor a teljesen hétköznapi beszédbe is idegen szavakat kever valaki, az bennem inkább szánalmat ébreszt, és nem együttérzést. Annál is inkább, mert beszéltem már olyan, több mint húsz éve arab környezetben élő magyarral, aki éppúgy beszél ma is anyanyelvén, mint amikor elment. Noha a húsz év alatt az egyetlen magyar társalkodó partnere a macskája volt, az pedig nemigen replikázott neki, legfennebb „sziámiul” nyugtázta az illető magyar nyelvű monológját egy-egy elnyújtott „miáááúúúúúú”-val. Ezért lepett meg nagyon, amikor a belga főváros egyik nevezetes „sörbarlangjában” egy echte magyarországi magyar fiatalember angollal kevert budapesti utcai zsargonban magyarázkodott, hogy egy ideje munkája végett csak angolul beszél, és értsük már meg: „elfelejtett magyarul”. Mindannyiunkat meglepett a kijelentése, annál is inkább, mert mi nap mint nap tapasztaljuk az idegen nyelvi környezet erőteljes, olykor erőszakos befolyását, mégis minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy ne felejtsük el Arany János nyelvét. Sőt az utánunk következő generációt is arra neveljük, hogy az anyanyelv egy olyan érték, melyhez fogható nincs a világon. Csendesen szemléltem a „but”, „well”, „vazzeg” és „figyu’ haver” kifejezésektől hemzsegő társalgást, amiből jobbára csak azokat a mondatokat értettem, amit a székelyudvarhelyi kolléga mondott. Mert annak legalább minden szava magyar volt. Mivel a nagy egymásratalálós, összeborulós, baráti hangvételű csevegésben nekem nem osztottak kártyalapot, nem mondhattam el a se magyarul, se angolul tisztán nem beszélő kedves arcú anyaországi fiatalembernek: mi, székelyek közel kilencven éve nem felejtettünk el magyarul.
De jobb is, hogy így történt, mert aztán magyarázhattam volna neki: kik is a székelyek.
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.