Sajnos mindenki tudja, hogy a vírus előtti időkben is hosszasan várakoztak a betegek, sok volt a leromlott állapotú, a felszereltség és személyzet hiányával küzdő kórház, óriási a bürokrácia, virágzott a hálapénz intézménye, az orvosok kivándoroltak, és így tovább. Március közepétől a járvány miatt az egészségügyi rendszer eleve megszokott zagyvaságához és kiszámíthatatlanságához másfajta zűrzavar adódott hozzá: a kényszerhelyzetben alapjaiban átszervezték az egyébként is folyamatos átformálás alatt álló egészségügyet. Tehát az a rendszer, amely jól-rosszul, sok hiányossággal, de azért valamelyest működött, fenekestől felfordult.

A „karantén” idején gyakorlatilag megszűnt a járóbeteg-rendelés, számos kórházat különítettek el kizárólag a vírussal fertőzöttek kezelésére, így a nem koronavírusos, ám sok esetben más súlyos betegségben szenvedők nem juthattak orvoshoz, nem kaphattak kezelést. És jelenleg, amikor a napi statisztika szerint egyre nő a fertőzöttek száma, a káosz tovább fokozódik, sok minden jelzi ezt. De a járvány összes hozadékával terhelt időkben hogyan is lehetne bármi is világos, megbízható vagy kiszámítható egy ilyen országban, mint amilyen Románia?

Vegyük például azt, hogy három hete növekszik a fertőzések száma, és fennáll a veszélye annak, hogy továbbra is növekedni fog, eközben három lazítási szakasz után az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a karantént jelenlegi formájában. Így több mint félszáz, vírussal fertőzött beteget kiengedtek a kórházakból, mert nem akartak bezárva maradni. A kormány közben kapkodni kezdett, hogy kidolgozza a törvénytervezetet, amelynek alapján elrendelhetik a fertőzöttek hatósági karanténba zárását vagy házi elkülönítését.

Másik példa a rendszerben uralkodó fejetlenségre és kilátástalanságra az, ami a nem koronavírusos betegekkel történik, akiknek hatványozottan nehézzé vált a helyzete amiatt, hogy számos intézményben gyökeresen megváltoztak a korábbi viszonyok. Például a bukaresti Colentina kórház idegsebészeti osztályán a járvány előtt havonta ezer beteget kezeltek, de mivel az intézményt úgynevezett „Covid-kórházzá” alakították át, a súlyos neurológiai betegségekben szenvedőket nem fogadhatják az orvosok, a páciensek pedig nem tehetnek mást, mint hogy megvárják, jusson vissza a rendes kerékvágásba az intézmény. Ami ki tudja, mikor következhet be. Nem marad más hátra, mint várakozni. Ki tudja, meddig, ki tudja, mire….

Szintén a Colentina urológiai osztályán a járvány előtt félezer beteget műtöttek meg havonta, az elmúlt 4 hónapban pedig mindössze hármat. És ha valaki sürgősen orvosi segítségre szorul, elkeserítő helyzetben találhatja magát. Hiszen mielőtt a koronavírustesztet el nem végzik rajta, nem kezdik el kezelni, nem utalják kórházba. Sőt az is megesik, hogy tizenvalahány órán keresztül várakoztatják a pácienseket, intézményről intézményre küldözgetik.

Ráadásul mindeközben vannak olyan kórházak is, ahol tömegesen megfertőződnek betegek és egészségügyi dolgozók. Ilyen most éppen Galac megye legnagyobb intézménye, amely a szomszédos megyék betegeinek ellátásáért is felel. Az intenzív osztály főorvosa elkeseredetten fakadt ki, hogy a helyzet tarthatatlan, irdatlan mennyiségű munka hárul rájuk, mert sok alkalmazott kapta el a vírust, a dolgozók kimerültek, a nap végén perfúzióra és oxigénre van szükségük ahhoz, hogy másnap képesek legyenek folytatni a munkát. Ahogy Arany János írta: „Oh irgalom Atyja, ne hagyj el”.

Elnézve a romániai viszonyok alakulását, nem marad más hátra, mint reménykedni. És várakozni. Ki tudja, meddig, ki tudja, mire.