Uniós cinizmus, kisebbségi részsiker

Hiszen a polgári kezdeményezés – amely azt szeretné elérni, hogy az európai uniós kohéziós alapokból közvetlenül is finanszírozzák a központi kormányzatok által rendszerint elhanyagolt, jórészt kisebbségek lakta régiókat – végre teljesítette a szükséges feltételeket: összegyűlt az ahhoz szükséges egymillió támogató aláírás, hogy az Európai Bizottság megvizsgálja, ráadásul a kötelező hét uniós tagállam helyett nyolcban. Az ugyanakkor már bebizonyosodott, hogy nem ez a legnehezebben legyőzhető akadály, hanem az uniós bürokraták vonakodása attól, hogy konkrét formában foglalkozzanak az őshonos kisebbségek ügyével.

Miközben egyes tagállamokat a megfoghatatlan, pontos és minden államra érvényes meghatározás nélküli, úgynevezett jogállamiság állítólagos megsértése miatt zaklatnak politikai alapon, addig az igencsak konkrét kisebbségi jogsérelmek ügyében olyan lendülettel fordítják el a fejüket, mint szélkakas a tornádóban. A brüsszeli illetékesek ódzkodása természetesen annak tudható be, hogy nem akarnak ilyen bonyolult, konfliktusos ügyekben ujjat húzni a nagyobb és befolyásosabb tagállamokkal, amelyek maguk is számos esetben sárosak bizonyos kisebbségi jogok szavatolásának elmulasztásában.

Ezért folyamodtak ahhoz a bicskanyitogató érveléshez az uniós szintű, és számonkérhető, a követelmények teljesítésének elmulasztása esetére konkrét szankciókat is tartalmazó első kezdeményezés elutasításakor, hogy indokolatlan az uniós szintű intézkedések elfogadása, hiszen már jelenleg is léteznek kisebbségvédelmi előírások, amelyek elégségesek a kisebbségek jogainak biztosítására.

Hogy ez mennyire szemenszedett hazugság, azt éppen Románia bizonyította a napokban. A magát rendszeresen a kisebbségek paradicsomaként aposztrofáló ország oltási kampányt koordináló bizottsága szinte már történelmi léptékű pofátlanságról tett tanúbizonyságot, amikor a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat megkeresésére – amelyben azt firtatta, miért nem tájékoztatják az ország magyar nemzetiségű adófizető polgárait az anyanyelvükön – azt válaszolták: Romániában a román a hivatalos nyelv. Majd ezt némileg megcáfolva azt is jelezték: egyébként a tájékoztatás angol nyelven is zajlik. Innen már csak egy lépés annak a firtatása, hogy ha angolul hajlandóak tájékoztatni – a célközönséget vélhetően az országban élő külföldiek jelentik –, akkor az országban élő, 1,2 milliós őshonos magyar közösség nyelvén miért nem?

Egyértelmű, hogy a román közintézményekbe velejükig beleivódott magyarellenesség és diszkrimináció megnyilvánulásával állunk szemben. Viszont fellépni igencsak nehéz ellene, hiszen hiába léteznek a vonatkozó nemzetközi kisebbségvédelmi szabályozások és ajánlások, és hiába ratifikálta ezek némelyikét Románia is, ha a megszegésüket nem lehet számonkérni rajta, lévén, hogy nem rögzítették hivatalosan, milyen konkrét szankciókat von maga után. Ezt a mostani, kisebbségellenes bukaresti lépést is mellékelni lehetne az EB-hez benyújtandó kezdeményezéshez amelletti érvként, hogy igenis szükséges a számonkérhető kisebbségvédelmi rendelkezések elfogadása.

Amúgy persze nem táplálunk különösebb illúziókat aziránt, hogy a brüsszeli testület ezt a kezdeményezést kedvezőbben bírálná el, mint az előzőt, illetve az az előtt szintén elutasított többit. Pedig ezzel nagyon rossz üzenetet küldenének az uniós polgároknak. Egyrészt azért, mert azt az érzést keltik bennük, hogy a véleményük valójában semmit sem számít a brüsszeli irodákban ülő technokraták számára. Másrészt a kisebbségek számára azt, hogy a hangzatos kisebbségbarát szólamok ellenére valójában a problémák szőnyeg alá söprését, illetve az etnikai homogenizációt támogatják.

Persze egyelőre korai még temetni a székely kezdeményezést. Ki kell élvezni a sikert, és különösen nem szabad odafigyelni a főállású fanyalgókra, akik rettenthetetlen Facebook-huszárként minden, vélt vagy valós kisebbség mellett harsányan kiállnak, de rögtön provincializmust kiáltanak, ha az őshonos közösségek, különösen a magyarok jogai kerülnek szóba. Az európai őshonos kisebbségek 50 milliós közössége ismét megmutatta, hogy a brüsszeli érdektelenség ellenére létezik, és a különböző kisebbségek szolidárisak egymással. Ez pedig alapul szolgálhat a további, uniós szintű kisebbségvédelmi intézkedéseket követelő, nyomásgyakorló akciók számára. Hiszen arra bátorít, hogy ne adjuk fel a jogos célokért zajló küzdelmet.