Lekapcsolva. Az izraeli hadsereg feltartóztatta a Madleent, a fedélzetén levőket pedig őrizetbe vette
Fotó: freedomflotilla.org
Izrael feltartóztatott egy Gázába tartó segélyhajót, amelyen Greta Thunberg és más ismert aktivisták tartózkodtak, a fedélzeten lévőket őrizetbe vette és Izraelbe szállította.
2025. június 09., 12:312025. június 09., 12:31
A CNN szerint a Szabadság Flottilla Koalíció (FFC) korábban azt közölte, hogy az izraeli hadsereg felszállt a Madleen nevű hajóra, amely segélyszállítmányt akart eljuttatni Gázába, ahol a több mint 600 napja tartó háború és a 11 hétig tartó, minden segélyt elzáró izraeli blokád miatt a területet irányító Hamász terrorszervezet szerint az enklávé 2,1 millió lakosát éhínség fenyegeti.
„(A hajó) biztonságban eljutott Izrael partjaihoz. Az utasok várhatóan visszatérnek hazájukba” – közölte az izraeli külügyminisztérium helyi idő szerint hétfőn kora reggel az X-en közzétett bejegyzésében.
A külügyminisztérium egy videót tett közzé, amelyen a Madleen legénységének tagjai narancssárga mentőmellényben ülnek egymás mellett, miközben egy katona vizet és szendvicseket nyújt nekik. A képen Thunberg is látható.
„Quadkopterek veszik körül a hajót, és fehér, festékszerű anyaggal permetezik. A kommunikációt zavarják, és zavaró hangok szólnak a rádión keresztül” – közölte az FFC.
Az izraeli külügyminisztérium által közzétett videón látszólag az látszik, hogy a haditengerészet egyik munkatársa rádióüzenetet küldött a hajónak, amelyben közölte, hogy „a Gázai övezet partjainál lévő tengeri zóna le van zárva”.
A hajóról élőben közvetített videón Yasmin Acar aktivista egy fehér anyagot mutatott a fedélzeten, azt állítva, hogy azt a hajóra dobták. Acar később azt állította, hogy az anyag szemproblémákat okozott
Miután megszakadt a kapcsolat a hajóval, az FFC elkezdett előre felvett videoüzeneteket posztolni Thunbergtől és a fedélzeten tartózkodó többi tagtól.
„Ha ezt a videót látjátok, nemzetközi vizeken elfogtak és elraboltak minket az izraeli megszálló erők, vagy az Izraelt támogató erők” – mondta Thunberg a videóban.
„Utasítottam az IDF-et, hogy gondoskodjon arról, hogy a Madleen flottilla ne érje el Gázát” – mondta vasárnap Jiszráel Katz izraeli védelmi miniszter.
Lekapcsolva. Az izraeli hadsereg feltartóztatta a Madleent, a fedélzetén levőket pedig őrizetbe vette
Fotó: freedomflotilla.org
Miután a flottilla legénységének tagjait őrizetbe vették, Katz szóvivője közölte, hogy utasította a hadsereget, hogy a Hamász 2023. október 7-től Izrael elleni támadásairól készült videókat vetítsék le az aktivistáknak, amikor azok megérkeznek az asdódi kikötőbe.
„Vannak módjai annak, hogy segélyt juttassanak el a Gázai övezetbe – ezek nem Instagram-szelfikből állnaknak” – tette hozzá.
Egy korábbi, hétfői nyilatkozatában a minisztérium azt mondta, hogy „a blokád megszegésére irányuló engedély nélküli kísérletek veszélyesek, törvénytelenek és aláássák a folyamatban lévő humanitárius erőfeszítéseket”.
A legénység, amely egy online nyomkövetővel közzétette a hajó tartózkodási helyét, elkezdett felkészülni arra, hogy az izraeli hadsereg esetleg elfogja őket. Hétfő reggel a brit zászló alatt közlekedő polgári hajó Egyiptomtól északra, a Földközi-tengeren volt, és lassan közeledett a gázai partokhoz, de a nyomkövető azóta úgy tűnik, leállt.
„Tudjuk, hogy ez egy nagyon kockázatos küldetés, és tudjuk, hogy az ilyen flottillákkal kapcsolatos korábbi tapasztalatok támadásokhoz, erőszakhoz, sőt halálesetekhez vezettek” – mondta Thunberg a CNN-nek szombaton.
Izrael március elején leállított minden humanitárius segélyt a Gázai övezetbe, és a tilalom miatt 11 hétig nem érkeztek szállítmányok a területre.
A növekvő nemzetközi nyomás hatására Izrael ismét elkezdte beengedni a segélyeket.
Kórház alatt találták meg a Hamász-vezető holttestét
Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy megtalálta a Hamász de facto vezetője, Mohammed Szinvár holttestét a Gázai övezet déli részén található Európai Kórház alatti alagútban.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vasárnap tette a bejelentést, miután a holttest átesett az azonosítási eljáráson.
Suinvár a Hamász korábbi vezetőjének, Jahja Szinvárnak az öccse, akit az izraeli hadsereg októberben ölt meg Gáza déli részén.
Halála a legutóbbi a merényletek sorában, amelyek súlyos csapást mértek a csoport vezetőire, de még nem tudták megtörni a terrorszervezet hatalmát az ostromlott enklávéban.
Az őt üldöző erők elől korábban mindig sikeresen megszökő Szinvár volt a célpontja a Hán Júnisz kórház ellen május 13-án vágrehajtott izraeli csapásnak, amelyet egy nappal azután hajtottak végre, hogy a Hamász szabadon engedte Edan Alexander izraeli-amerikai katonát.
Akkor az IDF azt állította, hogy a kórház földalatti infrastruktúrájában lévő parancsnoki és irányító központra csapott le, amelyben „Hamász-terroristák” tartózkodtak.
Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.
A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.
Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt – értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített kereskedelmi megállapodást.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben.
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben az alultápláltság „riasztó szintet” ért el, és az arányok „veszélyes pályára” álltak, miközben újraindult a segélyszállítmányok légi úton történő célba juttatása.
szóljon hozzá!