2011. március 21., 09:202011. március 21., 09:20
Az olvasásnak elvileg feltöltődést kellene jelentenie, de ez a funkciója lassan már a múlté. Az újságokat olvasva felszökik a vérnyomásom, az internetet böngészve legszívesebben földhöz vágnám az egeret, a tévét pedig, az esti hírek hatására, lelkiismeret-furdalás nélkül törném be a fapapuccsal, ha lenne olyanom. Számomra már nem elég, ha elolvashatom, melyik busz hová megy, és mennyibe kerül egy európai valuta. Nem érdekel, ki kit ölt meg, vagy mennyire nehéz lépést tartani a benzin világpiaci árával.
Hidegen hagynak a legújabb kormányrendeletek, amelyeket holnap újabbakkal überel a tisztelt ház. Hiába olvasom el őket, attól még a pulzusszámomon kívül semmi sem változik. Menedékre van szükségem ebben a szellemi cunamiban, és ezt már csak a szépirodalomtól remélhetem. Arra pedig időt kell szánni, meg kell emészteni, el kell szállni vele messze. Igen, időigényes, és abból meg a pénzből van a legkevesebb. A könyvek drágák, mert nekünk, akik néha megvásárolnak néhányat, meg kell fizetnünk minden kiadói költséget. Attól félek, egyre nagyobb luxussá válik az olvasás, hiszen nem mindenki engedheti meg magának a minőségi könyveket. Olvasni is elfelejtenek az emberek, és csak az agy rágógumijával pihentetik szellemi reprodukciós szerveiket.
Már csak az árnyékszéki magányunkban olvashatunk. Jóízűen, de lopva! Ám ott is nagyrészt helyi napilapot, mert az rendszerint ott végzi be nagy ívű pályafutását. Oda könyvet csak a magamfajták visznek, akik meg belefeledkeznek a sorok között megbúvó történetbe, és azon kapják magukat, hogy az egész család combjait összeszorítva kuporog az ajtó előtt. Majd ha nyugdíjas leszek, akkor megnézek minden egyes félretett művészfilmet, és elolvasok minden jó könyvet – áltatom magam naponta. De mi lesz, ha nem leszek nyugdíjas? Nem azért, mert nem sikerül megöregednem, hanem azért, mert nem lesz nyugdíjam. Mit mondok majd a lelkiismeretemnek, ha a halálom pillanatában rám förmed: Miért nem olvastad el azt a regényt, amelyet anno elkezdtél a vécé lécén? Erre nem fogok tudni mit mondani, és hiába szidom majd a mindenkori főnökeimet és a hataloméhes kormányokat, mert csak egyedül én nem vettem kezembe a betűhalmazt, csak egyedül én nem kiáltottam világgá: Olvasószünetet minden tisztességes munkásnak! Mert a test mellett a szellemnek is szüksége van megkönnyebbülésre, és az sem baj, ha ez a kettő ugyanazon helyen és időben történik.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
szóljon hozzá!