Szellemi menedék

Az olvasásnak elvileg feltöltődést kellene jelentenie, de ez a funkciója lassan már a múlté. Az újságokat olvasva felszökik a vérnyomásom, az internetet böngészve legszívesebben földhöz vágnám az egeret, a tévét pedig, az esti hírek hatására, lelkiismeret-furdalás nélkül törném be a fapapuccsal, ha lenne olyanom. Számomra már nem elég, ha elolvashatom, melyik busz hová megy, és mennyibe kerül egy európai valuta. Nem érdekel, ki kit ölt meg, vagy mennyire nehéz lépést tartani a benzin világpiaci árával.

Hidegen hagynak a legújabb kormányrendeletek, amelyeket holnap újabbakkal überel a tisztelt ház. Hiába olvasom el őket, attól még a pulzusszámomon kívül semmi sem változik. Menedékre van szükségem ebben a szellemi cunamiban, és ezt már csak a szépirodalomtól remélhetem. Arra pedig időt kell szánni, meg kell emészteni, el kell szállni vele messze. Igen, időigényes, és abból meg a pénzből van a legkevesebb. A könyvek drágák, mert nekünk, akik néha megvásárolnak néhányat, meg kell fizetnünk minden kiadói költséget. Attól félek, egyre nagyobb luxussá válik az olvasás, hiszen nem mindenki engedheti meg magának a minőségi könyveket. Olvasni is elfelejtenek az emberek, és csak az agy rágógumijával pihentetik szellemi reprodukciós szerveiket.

Már csak az árnyékszéki magányunkban olvashatunk. Jóízűen, de lopva! Ám ott is nagyrészt helyi napilapot, mert az rendszerint ott végzi be nagy ívű pályafutását. Oda könyvet csak a magamfajták visznek, akik meg belefeledkeznek a sorok között megbúvó történetbe, és azon kapják magukat, hogy az egész család combjait összeszorítva kuporog az ajtó előtt. Majd ha nyugdíjas leszek, akkor megnézek minden egyes félretett művészfilmet, és elolvasok minden jó könyvet – áltatom magam naponta. De mi lesz, ha nem leszek nyugdíjas? Nem azért, mert nem sikerül megöregednem, hanem azért, mert nem lesz nyugdíjam. Mit mondok majd a lelkiismeretemnek, ha a halálom pillanatában rám förmed: Miért nem olvastad el azt a regényt, amelyet anno elkezdtél a vécé lécén? Erre nem fogok tudni mit mondani, és hiába szidom majd a mindenkori főnökeimet és a hataloméhes kormányokat, mert csak egyedül én nem vettem kezembe a betűhalmazt, csak egyedül én nem kiáltottam világgá: Olvasószünetet minden tisztességes munkásnak! Mert a test mellett a szellemnek is szüksége van megkönnyebbülésre, és az sem baj, ha ez a kettő ugyanazon helyen és időben történik.