2011. január 17., 10:252011. január 17., 10:25
A második kérdést megtartja magának, hiszen az úgyis csak költői lenne. Nagyon nehéz napokat élünk, és nemcsak azok nehezítik meg, akik hatalomvágyból cselekednek, hanem azok is, akiknek egyszerűen nincs jobb dolguk. Az interjúk általában személyes hangvételűek, a riporter kvázi baráti beszélgetésre kéri fel alanyát.
Az alanynak aztán elmondhatja minden fájó és örömteli gondolatát. A tapasztalt közszereplőket azért szeretjük kérdezni, mert olyan alapigazságokat villantanak meg, amelyek még több száz év múlva is tanulságosak lehetnek az unokák unokáinak. Az is sokat elárul valakiről, ha ezeket a gondolatokat aprópénzre akarja váltani. Az egyénben felhalmozódott egyetemes szellemi és emberi értékek így kufárok kezére kerülnek, és már nem biztos, hogy annyit kóstálnak, amennyit akkor értek volna, ha bérmentve, ám annál nagyobb szeretettel, önzetlenséggel nyújtják át őket. Nem kell nagy ünnepnek lennie ahhoz, hogy ajándékot adjunk valakinek.
Egy egyszerű hétköznapon is át lehet nyújtani egy kedves gesztust, egy jó szót. Mellőzhetjük az ezüsttárcát, a nagy felhajtást, és halkan is elmondhatunk néhány olyan gondolatot, amelyre mindenki úgy kapja fel a fejét, mintha vöröshangyák másztak volna az ingnyaka alá. Az igazi nagyok halk szóval és kellő szakmai alázattal közelednek közönségükhöz, nem feledve, hogy nélkülük minden szavuk csak üresen kongó ércharang lenne. Érdemeiket nem kiabálják piactereken az égre, de ha egy tudatlan ifjú megkérdezi őket az élet dolgairól, leülnek mellé, és rávilágítanak néhány megbúvó részletre. A pénz folyóhomokként pereg ki az ujjaink közül, a szó elszáll, az arcot is elfeledik idővel.
Amit leírunk, az talán tovább megőrzi a lábnyomot, amelyet magunk mögött hagyunk. Különösen ma, amikor a világhálón keresztül olyan helyekre juthatunk el, amelyek létezéséről korábban fogalmunk sem volt. Kár, hogy még hatvanon túl, negyvenegynéhány reflektorfényben eltöltött év sem teszi lehetővé, hogy túllépjünk a saját magunk szabta kicsinyes korlátokon. A hosszú évek alatt hallott tapsok visszhangja még kísért, de a tenyerek már elzsibbadtak, és a vasfüggöny is lassan legördül, mögötte pedig lekapcsolják a lámpákat, mert spórolni kell közüzemi számlákon.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.